Meghosszabbított határidő
Mik ezek?
XElég, ha a beruházáshoz szükséges összeg fele megvan, a másik felét pályázati úton elnyerheti. Akár 10-100 milliós vissza nem térítendő támogatáshoz juthat a vállalkozás, és nem mellékesen 25 százalékos előleg is igényelhető. Még nem késő belevágni, a telephely-fejlesztési kiírások (DDOP-2010-1.1.1./D) leadási határidejét ugyanis július 30-ig meghosszabbították. A jelentkezés feltételei nem túl szigorúak, mindössze annyi az elvárás, hogy a kis- vagy középvállalkozás rendelkezzen legalább egy lezárt üzleti évvel, a régió nagyobb településeinek egyikén működjön, illetve rendelkezzen legalább egy alkalmazottal. A döntően mezőgazdasági tevékenységet folytató cégek azonban nem pályázhatnak.
A felhasznált összeg tehát új üzem építésére, a meglévő fejlesztésére, a fűtésrendszer, illetve az elektromos hálózat korszerűsítésére, de akár akadálymentesítésre is fordítható. Aki belevág, annak a ráfordítás megtérül, hiszen jelentős mértékben csökkenthetők a költségek, sőt akár nyereséget is termelhet. Nem mellékesen korszerű környezetbarát technológiával dolgozhat.
A pályázat részletes leírása és feltételei az NFÜ honlapjáról tölthetők le (www.nfu.hu). Amennyiben szeretné megtudni, hogy alkalmas-e vállalkozása a pályázat beadására, kérjük, keressen fel bennünket vagy konzultáljon tanácsadójával!
További információ: Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, 7621 Pécs, Mária u. 3. Tel: 72/513 732
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









