Nincs tovább! Május vége a legvégső határidő
Mik ezek?
XA Dél-Balaton, Sió Völgye Hulladékgazdálkodási Rendszer déli területén az érintett önkormányzatok tartozása miatt nem kezdheti meg a próbaüzemet a cikói hulladéklerakó.
Balázs Árpád Siófok polgármestere kérdésünkre elmondta, csak akkor adhatja át a Tolna és Baranya megyei önkormányzatoknak a cikói létesítmény tulajdonjogát, ha kifizették tartozásukat.
Mint ismeretes, a 204 települést magába foglaló mintegy 12 milliárd forintos, 90 százalékban európai uniós és magyar állami támogatással, valamint tíz százalékos önkormányzati forrásból épülő hulladékgazdálkodási nagyprojekt gesztora a siófoki önkormányzat. A déli terület száz települése december végén a késedelmi kamatokkal együtt 146 millió forinttal tartozott a gesztornak.
Szekszárd rendszeresen fizetett, van település, amelyik csak a kamatokkal van hátralékban, s olyan is, amely milliókkal tartozik. Túlfizetésre is akad azonban példa.
Balázs Árpád elmondta, bár a létesítmény még nem készült el teljesen, próbaüzemben már fogadhatna hulladékot a válogatás megkezdése előtt is. A válogatósort áram híján eddig még beindítani sem tudták.
Tavaly módosították az átadási határidejét 2010. május 31-re. Ezt követi a kötelező 3 hónapos próbaüzem, tehát augusztus végén lehet a hulladéklerakót és válogatóüzemet hivatalosan is megnyitni.
Ács Rezső, a lerakó üzemeltetésére létrehozott Rekom Kft.-t jegyző Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke, Szekszárd alpolgármestere elmondta, az önerő jelentős részét a legtöbb település, így Szekszárd is kifizette. Saját költségvetésükből, hitelből, vagy más forrásból, de fizettek.
Néptelen a cikói hulladéklerakó-feldolgozó építési területe, pedig próbaüzemben már lehetne hulladékot beszállítani, a válogatósor azonban áram híján nem indulhat Fotó: K. A.
Decemberben azonban újabb listát kaptak a gesztor önkormányzattól. Miután még tavaly a Rekom Kft.-t a minisztérium a cikói lerakó működtetésre kijelölte, hitelképessé vált. Meg is kezdődtek a tárgyalások működési hitel felvételéről. Ha ez megtörténik, akkor a kft. elszámol az önkormányzatokkal, tehát az önerő kifizetését vállalja. Azt tervezték, hogy mindez még januárban megtörténik, ehhez képest 1-2 hét, vagy hónap csúszás a szándékaik ellenére előfordulhat.
A megrendelő, a Balaton és Sió Térségfejlesztő Kht. ügyvezetője, Dobrai Bernadett kérdésünkre elmondta, még nem helyezhető üzembe a cikói lerakó egyébként már elkészült elektromos rendszere. Nem minden szolgalmi jogot sikerült bejegyeztetni. Hogy ezeknek mikor érnek a végére, nem kívánta találgatni.
A somi és ordacsehi hulladékkezelési központot
tavaly július 15-én átadták. A cikói lerakó átadásának késése miatt a tolnai megyeszékhely kommunális hulladékát Sárbogárdra és Somra kell szállítani.
Ez történt a hulladékgazdálkodási rendszerrel (a Tolnai Népújság cikkei alapján)
2001 december: Regionális hulladékgazdálkodási rendszer létrehozásának az első lépéseire került sor Szekszárdon. A megbeszélés célja az volt, hogy mielőbb létrejöjjön az a konzorcium, amely 2002 tavaszán ISPA pénz elnyeréséért pályázhat. A terület Keszthelytől Mohácsig tart, s magába foglalja Tamási, Szekszárd, Bonyhád, Komló körzetét. A beruházás költsége 12 milliárd forintra becsülhető, 10 százalék az önrész.
2002 január: Szabó Zoltán, a siófoki Zöldfok Rt. vezérigazgatója elmondta, legkorábban 2003-ban kezdődhet el a beruházás, amely ez esetben 2005-ben készül el.
2003 május: Tizenkétmilliárd forintos keretösszeggel ISPA-pályázatot nyert három megye: Baranya, Somogy és Tolna 12 kisrégiója, azaz 204 település e célra alakult konzorciuma. Az óriásprojekt befejezési határideje 2006 vége.
2006 január: Dobrai Bernadett környezetmérnök, a Balaton és Sió Kht. ügyvezető igazgatója elmondta, a késés oka többek közt a magyar közbeszerzési eljárás bonyolultsága és az uniós folyamatok munkaigényessége.
2007 január: Összefogott három megye öt kistérségének elnöke. Már elérték, hogy a gesztor Siófok visszavonja a közbeszerzési eljárást. Levélben kérték, hogy jelölje ki a konzorcium tagi tanácsa a már korábban megalakított önkormányzati kht.-t a cikói hulladéklerakó üzemeltetésére, a szolgáltatásra és a vagyonkezelésre.
2007 november: Január 30-ig megkezdődhet Cikó határában a regionális hulladéklerakó építése. A három regionális hulladéklerakó megépítésére kilenc hónapja van a kivitelezőnek.
2009 március: Megalakult a Regionális Kommunális Nonprofit Kft. (Rekom) a cikói lerakó és válogatóüzem működtetésére.
2009 november: Nem az építés, hanem az engedélyeztetés tart ilyen sokáig. Már az üzemeltetőt is kiválasztották, az anyag végső jóváhagyásra vár a minisztérium asztalán.
Rekultiválják a telepeket
Negyven, már bezárt hulladéklerakó környezetének helyreállítása kezdődhet el az év első felében a Dél-Balaton, Sió Völgye hulladékgazdálkodási program keretében. Somogy, Tolna és Baranya megyei, köztük a bátaszéki, a szekszárdi és a tolnai lerakót állítják helyre. Az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében megjelent újabb tender szerint a befejezés határideje várhatóan 2010 vége. A telepek területét fásítják. A lerakók nem jelentenek közvetlen veszélyt a környezetre, a monitoring vizsgálatokat azonban a felszín alatti vizekre még évekre előírta a zöldhatóság, Szekszádon például 2013-ig.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. 4fő 2010. február 1. 16:10
én nem értem hogy miért nem vonják felelőségre azokat akik a kezdetén 2004ben 4fő kőzőtt létrejőtt szerződés fejenként 100millio forintos jutalékrol szeretném tudni ,hogy hol van a sok pénz még birosági ügy is volt ebből a Mőcsényi polgármester ez mellett kis játékos és őt mégis meghurcolták
-
4. Ht. beszóló 2010. február 1. 15:32
Valahogy nem tudom nem észrevenni, hogy sorban szűnnek meg a regisztráció nélküli cikkekhez való regisztráció nélküli hozzászólások lehetősége.
De hát akkor ide: íródott egy cikk, itt van a címlapon. Szerzője egy megállapítást is tett, miszerint a közbiztonsági oszátlyokból többen jelentkeznek rendőrnek, mint a tööbiből. Valamint, hogy a cigányoknak a rendőri pálya nem vonzó. Köszönjük a megállapításokat az írójának, nem is tudjuk hogy mi az oka annak, hogy egy közbiztonsági osztályból sokan jelentkeznek rendőrnek és a cigányoknak pedig nem vonzó e pálya. Mégegyszer köszönjük, de én személy szerint nagyon. :)
Ja jut eszembe. A borsodi tömegverekedés ott Hangácson tényleg nem etnikai eredetű... :)Csak annak látom. -
3. Ht. beszóló 2010. február 1. 14:47
Mehetett volna lasabban is. De ahhoz képest elég gyorsan ment. Siettek vele, lassan.
Mi most már örülünk az eddig elért eredményeknek. -
2. felrakó 2010. február 1. 13:08
Kell az. Van Cikón szemét bőven
-
1. xxxl 2010. február 1. 11:59
csak gratulálni tudok,ez NAGY MAGYAR VALÓSÁG!!!SZÉGYELJÉK A MOCSKOS POFÁJUKAT,akinek nem inge ne vegye magára!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









