Remek a minősége és az ára is jó
Mik ezek?
X– A jó időszakot könnyű megélni, de a rosszat is el kell tudni viselni – mondja Gelencsér István, Attala mezőgazdasági szakemberként is tevékenykedő polgármestere. A falubeli, valamint a környékben élő gazdáknak mindkettőből jutott erre az évre.
A búzát már learatták, a termés több szempontból is jónak nevezhető, ám a kukorica az eddigi éveknél jóval kevesebbet ígér. Gelencsér István szerint jó, ha az átlagos mennyiség felét elérik idén.
Gelencsér István, Attala mezőgazdászként is ismert polgármestere az idei kukoricatermést mutatja. Jó, ha az eddig megszokott mennyiség felét elérik a gazdák Fotó: Kiss albert
A hőség, az aszály igencsak próbára tette a növényt, csenevész csöveket rejtenek a kukoricalevelek, ráadásul a szeptember végi betakarítás helyett a gazdáknak már a hónap elején el kell kezdenie a tengeri aratását. A térségben ugyancsak jelentősnek nevezhető napraforgónak szintén a megszokottnál korábban, már augusztus közepén fejet kell hajtania a kombájnok előtt.
Mire erre sor kerül, addigra azonban túl kell adni a magtárakat megtöltő búzán. Önszerveződés révén 44 helyi és környékbeli gazda tömörült a 2003-ban alakult Agroattala Termelői Csoportba. Az együttműködésen belül szabad a tagok mozgástere, a saját földjébe mindenki azt vet, amit jónak lát, a szövetkezet az értékesítésben segíti őket.
A termelői csoportot elnöklő Gelencsér István elmondta, hogy már célegyenesben vannak az egyeztetések az eladásokkal kapcsolatban, mint mindig, ezúttal is megbízható, régi partnerekkel kötnek üzletet. A polgármester azt is kiemelte, hogy jó minőségű a termés, ráadásul jó áron is tudják azt eladni.
A szövetkezet nemcsak az értékesítést vállalja, hanem a betakarításhoz, a szárításához és a gabona tárolásához is biztosítja a feltételeket a gazdák számára. A csoport telephelyét az Attalához tartozó Szentivánpusztán alakították ki.
A terület legrégebbi épülete egy 1900-as évek elején épült háromszintes magtár, amely most is csordultig, pontosabban padlásig tele van. Csak ma már nem a lépcsőket koptatják, és viszik fel zsákokban a felsőbb szintekre a gabonát – mint ahogy arról a gerendákon olvasható, dátummal is ellátott feljegyzések tanúskodnak –, hiszen idővel megoldódott a gépiesített, futószalagos szállítás.
A telepen további három magtárban helyezték el külön kupacolva és minősítve a terményt, illetve épül az ötödik helyiség, ami a polgármester reményei szerint jövőre ugyancsak teljes egészében ki lesz használva.
A 44 gazda idei összes búzatermése 3100 tonna. Negyven mázsa alatti hozama senkinek sem volt, a felső határ pedig 80 mázsa körüli. A búza 70-75 százaléka malmi minőség, és csak 25-30 százaléka kapott takarmány minősítést. Így a többi földtulajdonos nevében is nyilatkozó Gelencsér István pozitívan értékeli az aratás eredményét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Webkamera előtt kelt ki az első fekete gólya fióka a Gemencben
- Szanaszét repültek a cserepek: ijesztő erővel csapott le a vihar
- Kártérítési pert indítanak az állam ellen a szekszárdi trafikosok
- Fizetni kell akkor is, ha nem vesszük igénybe a szolgáltatást?
- Árokba borult egy lisztszállító kamion Dombóvárnál - fotók!
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





