Újabb ágazat került mélypontra
Mik ezek?
XNem kezdődött meg a szüret sem a szekszárdi, sem a tolnai borvidéken, noha a korai fajtákat akár szedni is lehetne. Mindenki vár, már nem is az a kérdés, hogy mennyiért veszik meg a terményt, hanem, hogy egyáltalán lesz-e aki azt átveszi. Mélyponton van az ágazat, ismerte el Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.
Ennek az az oka, hogy a borászatokat sem kímélte a válság, sok bor ragadt bent a pincékben. Nem óriási tételekről van szó, de a felvásárlóknak nincs pénzük amiből megelőlegezhetnék az idei évet.
A hegyközség adatai szerint az idén szőlőből nem lesz átlagot meghaladó a mennyiség, de bizonyos fajtáknál visszaeshet a kereslet. Szőlőt viszont nem lehet tárolni, előbb, utóbb le kell szedni a tőkéről.
A hegyközség vezetése az agrártárcánál azt szeretné elérni, hogy kedvező hitelekkel segítsék a feldolgozókat, kérdés, időben születik-e erről döntés, mondta a főtitkár.
Konkrét megoldási javaslat nincs a szakma részéről, legfeljebb annyi, hogy a felvásárlóknak érzékenyebbnek kell lenniük a termelők problémáira. Ez pedig önmagában kevés. A hazai szőlészet több jelentős traumát túlélt, azon kell dolgozni, minél kisebb legyen a veszteség -mondta Horváth Csaba.
A Törley Pezsgőpincészet Kft. ügyvezetője, termelési és műszaki igazgatója, Kemendy László kicsit bizakodóbb, ők egyébként Tolna megyéből is jelentős mennyiségű szőlőt vásárolnak évről évre. Az igazgató azt elismerte, hogy az áfa és a jövedéki adó emelése nem tett jót a forgalmuknak. A szüret előtti borkészletük ugyanakkor hasonlít a tavalyihoz, tehát jelentős borfeleslegeik nincsenek. Nagyságrendileg a tavalyihoz hasonló szőlővásárlást terveznek és a piacos fajtákat részesítik előnyben.
A felvásárlási árakról Kemendy László nem tudott nyilatkozni, azt ígérte közvetlenül a fajtaszüret előtt fognak árat hirdetni. Arra a kérdésre, nem félnek-e attól, hogy az idei év elveszi a szőlőtermelők kedvét és pár éven belül akár hiány is keletkezhet, az igazgató azt válaszolta, hogy akkor a feldolgozók is kénytelenek lesznek szőlőt telepíteni.
A bonyhádi székhelyű Danubiána Bt. igazgatója Schmidt Győző, aki egyben a Pannon Borrégió elnöke is, megerősítette a felvásárlási kedv visszafogottabb mint az előző években volt, és már az is biztos, hogy a szőlő olcsóbb lesz mint tavaly. Számításai szerint 30 százalék körüli a felesleg.
Abban próbálnak segíteni a termelőknek, hogy a borvidéken kívüli szőlővásárlást lemondták, és erre kérik a többi felvásárlót is. Abban bízunk, hogy nem marad sok szőlő a tőkén - mondta Schmidt Győző.
Sárosdi Ferenc szekszárdi borász saját szőlőjéből készíti a borait. Úgy tervezi, hogy szeptember elején a rizlingszilvánival kezdik el a szüretet. A szőlő cukorfoka addigra eléri a húszat, a sava pedig remélhetőleg 6-os körüli lesz.
Idén is sokat kellett permetezésre költeni, arról nem is beszélve, hogy a termelés költsége évről évre emelkedik. Az időjárás jelenleg kedvező, akár kimagasló évjárat is lehet az idei, mondta a borász. A szüretet nem kell elkapkodni, olcsóbb is és jobb is, ha a természet oldja meg a cukrozást.
Tolna megye borvidékei
Szekszárdi borvidék: 2304 ültetvényterület, 495 hektár fehér és 1654 hektár vörös szőlővel. Az ide tartozó települések: Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Medina, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba
Tolnai borvidék: 1196 ültetvényterületen 474 hektár fehér és 436 hektár vörös szőlő terem. A borvidékhez Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Gyönk, Györköny, Kölesd, Madocsa, Paks, Sárszentlőrinc, Tengelic, Tolna tartozik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 18 hozzászólás érkezett-
18. sicicicc 2009. augusztus 28. 05:49
Valamikor halottam ezt is: becsületet szerezni nehéz, megtartani még nehezebb, de egy elb..tt becsületet visszaszerezni? Sajnos ott tartunk. Valamikor elegendő volt akármilyen, akármekkora szőlőterület. Az átvevővel való "kézfogás" határozott az átvett "must" fajtájáról stb... A mennyiség számított. Járok a szőlészek és a borászok közé. Nekem is van. Igaz, nem hosszú ideje. Ott hallottam, hogy a folpetes palackba ne tegyünk bort. Más a véleményem. A folpetes palack, mert az alapanyaga a TÖMÉNY ECETSAV, elválasztja a szőlőből készített bort a figurális bortól. Az egyik esetében a pohárba töltött folyadék még a harmadik napon is őrzi a szőlő ízét, a folyadék eredeti színét, illatát, a másiknál már 30-40 perc múlva észrevehető változást tapasztalhatunk. A folpet katalizáló hatása működik könyörtelenül: a természet adta szőlőcukrot képtelen kikezdeni, ugyanakkor a répacukorból erjesztett alkohol a szemünk előtt illósodik. Először aldehid, majd ecetsav lesz belőle. Függetlenül a palackra ragasztott címkétől. A szervezetünkben az illó anyaga teszi a magáét: gyors következménye a "másnap", hosszútávú, és keservesebb következménye az érrendszeri megbetegedések tetszőleges fajtái. A szőlőből készített bor elveszi a szomjat, a másik még szomjasabbá varázsolja a fogyasztóját. Láttam már olyat is, hogy az üvegpalack csodálatosnak hitt tartalmát valamennyien a lefolyóba töltöttük, pedig a NAGY NYUGATI VILÁGBAN palackozták. Részemről maradok a megszokottnál: egészséges szőlőt termelek, és abból készítem a bort.
-
17. rézgálic 2009. augusztus 28. 01:26
Borász, csak gyúrmázod a szart itt, ami nekem tetszik. Az már nem, hogy azt olvasod, amit én nem írtam. Mármint, hogy én azt írtam, hogy ne írj. Írj, de attól én elküldelek most is. Szóval a kettőt ne mosd össze.
Azért azt észreveszem, hogy attól, hogy te nem akarsz színvonaltalan vitába bocsátkozni, azt azért igen jól műveled. Értsd szó szerint.
És az anyádnak a gyógyszere gurult el, ennek vagy a végeredménye. Kiprovokáltad, megkaptad. És a továbbiakban képzelőerődre bízom, - már ha van, - hogy milyen körmöndatokkal hajtalak el ismét és többedszer a magyar rusztikus kifejezések felhasználásával. És...és te mindig visszajössz ezekért az autentikus kifejezésekért, amiket csak a moderátorra való tekintettel nem foglalok írásba. Bízva abban, hogy az utolsó szóért ismét visszajössz és én ismét ismételhetek.
(Amúgy tévedsz. Alanyi jogomnál fogva úgy ítélem meg, hogy bizonyítási kényszered van. Valamiben azért te is sikeres akarsz lenni. Próbálkozz hát.) -
16. borász 2009. augusztus 27. 22:01
rézgálic
Az első három hozzászólónak írtam amit írtam. Nem az olvasókat minősítettem, az első három hozzászólót. Azt a hármat aki azonnal gyanúsítgatni, és mocskolni kezdte a szekszárdi borászokat.Ha magadra veszed, biztos okod van rá:P Ezt nem írom le kétszer, hátha megérted egyből is és nem értelmezed úgy, hogy bizonyítási kényszerem lenne.
Ne írjak mert te elküldtél? Jujj... azt hiszem nálad elgurult a gyógyszer... úgy általában.
Egyebekben nem kívánok veled színvonaltalan vitába bocsátkozni. -
15. Termelőke 2009. augusztus 27. 21:42
Végigolvasva a korábbi hozzászólásokat, elég nehéz szavakat találni.
Nagyon sajnálom a felvásárlokat, de csak a tisztességesebbjét, mert bizony vannak nagy mocskok is.
Az elmult öt évben 3 alkalommal olyan felvásárlónak sikerült eladni a család által gondozott fél hektárról a szőlőt, akik a mai napig nem fizették ki a szőlőt, és gyanum szerint nem is fogják!
Ezért, az idén örülni kell, ha találsz fizetőképes felvásárlót! -
14. rézgálic 2009. augusztus 27. 20:45
Csak szólok, hogy eddig még nem küldtelek el. Most teszem meg. Mert így soktam és mert így érdemeled. Csak szerintem, természetesen, amiért itt csótányoztad konkrétan meg nem nevezve az olvasókat, - így engemet is.
Mindenféle engedély nélkül tetted te ezt, ezért én se egyeztetek veled,mert ezt is így szoktam.
És egyáltalán nem gondolom azt, hogy amit szabad neked, azt szabad nekem is.
Mert attól, hogy konkrétan te nem szóltál hozzám, attól még beszélnek arról, aki másokról is beszél.
És megint csak feltételezéseket írkáltál itt mindenkiről, mert amit te feltételezel az az igazság.
Amúgy meg azt hiszem tényleg el van rontva a napod, de bízonygass még, hogy nem.
Gyere vissza, pedig el vagy küldve. Igen oda,egyre gondolunk most mind a ketten.
Vígasztalódj ha meg vagy bántódva,(az ugye nem jelenti azt, hogy el van rontva a napod) rádfér és ez csak feltételezés. Ha nem vígasztalódsz, akkor meg maradj bánatos, nekem így is jó vagy.
(Azért ezekben a nehéz, megbántott időkben a mustot napsütés helyett nagyon ne cukrozd, - ha kérhetlek, mert neked nem "duruzsul halkan a monikasóó", szóval legyél észnél. Így ebben az állapotodban én nem irígyelek tőled semmit, szóval semmit. Szenvedést, munkát, főleg a sikert nem. Nem fosztóképzővel írtam a sikert, tehát tényleg sikeresnek tartalak,- valamiben, de az még nem derült ki, hogy miben.)
-
13. borász 2009. augusztus 27. 15:37
rézgálic
Nem vagyok megsértődve:)
Hozzád itt nem szóltam ezért elég érdekes lenne, ha elküldenél a picsába:P Biztos így szoktad:) Ha elküldesz elmegyek oda és hozok neked ajándékot...
szőlőkaró
Te rossz helyen kopogtatsz... A más verejtékén megszerzett vagyon nem a borászoknál van... Látod az ilyen hozzáállás miatt vagyok ingerült... Amikor eszedbe sem jut, hogy lehet tisztességesen vállalkozni... Azonnal a rosszindulat, a gyalázás.
Nem tudom honnan veszed, hogy a szekszárdi borászok nem szeretik egymást? Úgy néz ki, te nem szereted őket:P
A jókívánságaidat köszönöm!:)
Evvan
Na te tényleg nem ezen a földön élsz :D
Mielőtt megsemmisítenéd az egész magyar mezőgazdaságot, picit azért fékezz...
Gondolom nem termelő ágazatban dolgozol (szerintem egy irodában, ha dolgozol egyáltalán), aminek következtében a fizetésedet is a termelő ágazatok (pl borászat)adójából kapod.
Mindenkinek mondanám: nem panaszkodtam, még véletlenül sem. Megbántva érzem magam az indokolatlan rosszindulatotok miatt. Ennyi.
Ht. beszóló
Nehéz elrontani ilyenekkel a napom :) -
12. Ht. beszóló 2009. augusztus 27. 13:30
Evvan!
Hibátlan műsort szolgáltattál. Visszatapsollak!
Borász, azt hiszem el van rontva a napod... :), a holnapi legyen jobb. -
11. Evvan... 2009. augusztus 27. 10:51
Na, ha már meg lettem szólítva én is...
"Szerncsétlen irígy kis csótányok lehettek..."
Ezt nem kommentálnám.
"A gondolkodásotok titeket minősít:P Nyilván rengeteget dolgozhattatok már életetekben..."
Megnyugodhatsz, dolgoztam eleget. Egyébként ennek mi köze bármihez is?
"Halvány fogalmatok sincs arról mennyi munkával és lemondással jár egy borászat felépítése és üzemeltetése. Ez nem panasz. Ez tény."
De, ez panasz. Ha nem tetszik a munka és a lemondás, nem kötelező csinálni, szabad országban élünk. Senki nem tartott pisztolyt a fejedhez, hogy márpedig te most borász leszel... Ha belefogsz egy üzletbe, és aztán nem úgy megy, ahogy akarod, ahhoz nekünk semmi közünk. Ha valaki nem képes állami támogatások nélkül megállni a lábán, akkor fejezze be szépen, amit csinál, és menjen el mást dolgozni.
Ez nem csak a borászokra igaz, hanem az egész mezőgazdaságra. Mást se hallani, csak a sirámokat. Egyszer az aszály, aztán a belvíz, vagy a jég, ha meg épp semmi más nincs, akkor a piaci helyzettel van a baj.
Mellesleg apámnak van egy kis szőlője, tudom, mit jelent...
"Gondolom miközben ilyeneket leírtok, elégedetten böfögtök a sörötök mellett, halkan duruzsol a mónikasóó..."
A sört szeretem, de a maunikából életemben nem láttam még összefüggő 20 másodpercet.
"Szánalmasak vagytok."
Nem. Mi vagyunk azok, akik dolgozunk, hogy az állam el tudja tartani a sok életképtelen mezőgazdasági termelőt. -
10. szőlőkaró 2009. augusztus 27. 09:00
borász
Csak akkor ilyen ingerült valaki,ha fáj az igazság,nagyon érzékeny pontot érint egy célzás.Tévedsz,mert nem vagyok irigy,csak nem szeretem amikor más verejtékén szerzett vagyonnal dicsekszik valaki.Egyébként politikusnak is jó lennél,mert Te is úgy gondolkodsz mint ők.
Ezt arra értem,hogy most olyan szépen kiálltál a többi szekszárdi borász mellett is ,mintha tényleg szeretnétek egymást.De mielőtt újabb vitaindítót tartanál,részemről lezárva a téma.Kívánok neked és a többi borásznak is kellemes szüretet,jó termést!Hidd el az idei szüreti napokon is élvezettel fogom kóstolni a jobbnál-jobb boraitokat,attól függetlenül,hogy nem értünk mindenben egyet! -
9. rézgálic 2009. augusztus 27. 01:29
Borász. Csótányoztál, el lettél hajtva. Most meg meg vagy sértődve.
Te, aki annyi mindenről lemondtál, de nem panaszként.
Borász, ha így folytatod az érvelést, ("nem olyan vagyok, mint te...", meg a továbbiakban is csótányozol, - igaz azt nem gyűlölködve) én a picsába is el foglak hajtani téged, aki nem általánosít egy kicsit se.
Második pontodban írtak igen ellentmondásban vannaka cikk tartalmával, jellemzően az egész magyar borászatra. Ami a "tablettásbortól" tart a cukrozott vízen keresztül a valódiig.
(Inkább boros vagyok, csak nagyon ritkán a sör.)
Hogy érvelésed egyik sarkalatos pontját kipipálhasd: nem vagyok sikeres. Abban az értelemben ahogy azt te itt használod.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Hamvas István | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









