A vandálok miatt kell fizetni
Mik ezek?
XA pályák fenntartása azonban akkor is pénzbe kerül, ha nem rongálják meg, szól az ellenérv. Azért ingyen is lehet sportolni.
Mint olvasónk írta, régebben a Sport utcában, a városi sporttelepen több salakos, füves futballpálya működött, ahol a szekszárdiak kedvük szerint kielégíthették sportolási szükségletüket. Azonban a füves pálya – s ezzel a mindenki számára elérhető sportolási lehetőség – az élményfürdő megépítésével megszűnt.
Ugyan elkészült a szintén a sporttelep területén elérhető, volt salakos pályák helyén kialakított két kisebb illetve egy nagyobb műfüves pálya, melyeket kezdetben bárki díjmentesen használhatott, de már ez is a múlté.
Olvasónk arról is értesült, hogy a műfüves pályák felületét megrongálták, gyepszőnyegét feltépték, cigaretta csikkeket nyomtak el rajta, hatalmas károkat okozva.
A sportközpont ezt követően biztonsági őrt alkalmazott a pályák felügyelete érdekében, illetve óránként 8000 forintot kér a műfüves pályák használatáért. Ezzel együtt úgy véli, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek azok, akik alkalmanként szívesen mozognának szabad idejükben.
Kérdésünkre Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú NKft. ügyvezető igazgatója elmondta, július elsejétől vezették be, hogy a műfüves pálya használatáért fizetni kell.
Ennek egyik oka, hogy – nyilván nem a sportolók – nem rendeltetésszerűen használták a pályát, rengeteg kárt okozva. Ezek helyreállítása hozzáadódik a fix fenntartási költségekhez. A rongálások miatt kellett biztonsági őröket alkalmazni.
Hozzátette, hogy sehol az országban nem ingyenes a pályahasználat. Ha kispályás focival számolunk, akkor 10-12 ember közt oszlik meg a 8 ezer forintos költség, ami már nem is tűnik megfizethetetlennek, különösen, ha beleszámítjuk, hogy sötétedés után is lehet használni a pályákat, a világítás plusz szolgáltatásként is felfogható. Megemlítette még, hogy tavasszal és ősszel a városi bajnokságban részt vevő csapatoknak fizetni kell a pályahasználatért, s ők meg azt kifogásolták, hogy akkor másoknak meg miért ingyenes.
Csillag Balázs hozzátette, hogy csak a műfüves pálya használatáért kell fizetni, a füves területen, ahol kapu is van, továbbra is díjmenetesen lehet sportolni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. egy_itteni 2012. július 30. 23:34
Amúgy meg az ellentmondás és a megoldás is a 2. sz. hozzászólásban van, az ellentmondás a megfogalmazott mondatokban, a megoldás ezek közül az utolsóban van. Ezt tisztelettel köszönöm!!! Kár, hogy ez a rovat is, nem feltétlenül az én észrevételem miatt, de feltűnően gyorsan "lement a térképről"...
-
3. cickomicko 2012. július 30. 09:24
Minden tettenért rongálót addig verjenek, amíg a t.knyán tud kimászni a műfűről!
-
2. egy erdelyi 2012. július 30. 00:19
Kivételesen elég összetett gondolatsort feszeget a hozzászóló, de ettől függetlenül a vizikerékpár kölcsönzésért is fizetni kell, mert ha a leveske többe kezd kerülni, mint a húsocska, akkor az nem olcsó zacskóstej. Vagy kannásbor, vagy valami ilyesmi.
Amúgy meg praktikusabb országokban ezt másképp oldják meg, biztonsági őr sem kell, meg fizetni se kell, de a megoldást csak gázsiért árulom el.
-
1. egy_itteni 2012. július 29. 18:47
Hát igen... A nagyon kiemelten, mindenek felett és előtt, rettenetesen közhasznú és leginkább nonprofit akármi ügyvezető igazgatója (aki nem mellesleg ugye az egyik jeles "szekszárdi honanya" gyermeke)ilyen okos döntést tud hozni, amitől a vandálok várhatóan hanyatt-homlok elmenekülnek talán még kis hazánkból is, hacsak közben meg nem szakadnak a röhögéstől. Ja, és a többiek? Hát ők meg fizessenek mások helyett. Tök jó, nem?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





