Baltával végezte ki a szegények ügyvédjét
Mik ezek?
XA magával vitt kisbaltával gyilkolta meg február 18-án a 29 éves helybéli Gy. R. a 88 éves dr. Dimb László ügyvédet, derült ki a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján.
A megyei ügyvédi kamara korelnöke idős kora ellenére még praktizált, kisebb, főképpen hagyatéki ügyekben járt el, szerződéseket kötött.
– Éppen az olyan embereket karolta fel, akik nem tudták volna megfizetni más ügyvédek díjait. A szegények ügyvédje is volt, fogalmazott a bűnügyi igazgató. Az áldozatot az egész város szerette, becsülte, köztiszteletnek örvendett, ezért is döbbentette meg a település közvéleményét, hogy a városközpontban, fényes nappal agyonverték.
A tettes felderítésére négyfős nyomozó csoportot alakítottak, közel száz tanút hallgattak ki.
Daubner Gabriella, bűnmegelőzési osztályvezető, Máté Dezső a bűnügyi osztályvezető és dr. Törökné dr. Kaszás Rozália bűnügyi igazgató a tájékoztatón Fotó: G. K.
A többszörösen büntetett előéletű, alkalmi munkából élő Gy. R-t augusztus 5-én vette őrizetbe rendőrség, jelenleg előzetes letartóztatásban van. Az áldozat ismeretségi körébe tartozó Gy. R. pár tízezer forinttal tartozott az ügyvédnek. Nem tervelte ki a gyilkosságot, de kapóra jött neki az alkalom, amikor felkereste az idős embert a tartozás rendezése miatt, mondta el Máté Dezső. A gyanúsított ellopta az áldozat néhány százezer forintját.
A rendőrség álláspontja szerint a történtek alkalmasak a nyereségvágyból, aljas célból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megállapítására. Ennek büntetése akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.
A témáról megjelent írásokat ide kattintva találja!
Kattintson a hasonló írásokért!
Az gyilkossági ügy további részleteiről a Tolnai Népújság október 12-i számának 2. oldalán olvashat!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 34 hozzászólás érkezett-
34. zsemle 2011. október 24. 12:16
ha szerencséje 20 év-azt egy 10est lenyom!ha szerencséje!
-
33. tipegő10 2011. október 23. 08:49
itt nem a szegénység a lényeg hogy azért csinálkta itt az igazság az hogy a bácsi nagyon csúnya modon akarta visszakérni a pénzét ezt én is a rokonátol tudom és hiszek is neki és én sem néztem ki belőle hogy ezt megtudta volna tenni de sajnos megtőrtént és a tárgyaláson kiderül mi lesz a büntetése .
-
32. zsemle 2011. október 21. 23:31
a szegénység nem ok arra hogy bárki is megölje a másikat.kiváncsi leszek majd a tárgyalásra,miért is történt meg ez a szörnyűség.régen nemúgy ismertem hogy ezt megcsinálta volna.dehát idővel mindenki változik.megérte neki ezt csinálni?
-
31. tipegő10 2011. október 21. 15:32
nem tudom kivel beszéltél de a róbi mát őtszőr ha nem tőbszőr megbánta amit tett mert igy nem láthatja a kislányát jobb ha tőlem tudod elárulom sok kőze van a kicsinek ehez a balhéhoz de errről kérdezd a kedves rokonát ha nem keresd meg a kislánynak az anyuját ő sokat mesélhetne neked a robiról
-
30. zsemle 2011. október 21. 12:27
gondolom mostanában nemigen fogja otthon zabálni a jómadár a nokedlit......de amit kap a sitten!húhhhhhh........(érdekes nemrég beszéltem a gyilkos egy rokonával,ősem mondta hogy sajnálja az öreg bácsit!egy szóval sem!))))))
-
29. zsemle 2011. október 21. 12:12
senkihez nem méltó?te tudod mitbeszélsz?tudod kit védelmezel?lemerném fogadni hogy neked rokonod!aljas módon megölt egy védtelen öregembert és még te véded?ezmár nekem sok-kkkkkkk!na hagyjuk ezt az értelmetlen csevegést mert agyilag kikészülök.legyél ott a tárgyalásán azt sirjatok sztereóban..........
-
28. tipegő10 2011. október 21. 08:54
nem tudom hány éves vagy de ez a telefonos kép nekem is kint volt a facebbukon hogy ragaszkodj a nokiához ez csak egy hirdetés nem az ő telefonja nem tudom honan vesztek ilyeneket de ezekből lesz igazáén a pletyka . nekem sem twetszik amit csinált csak annyi hazugság terjeng a városban hogy az senkihez sem mélto mer megbocsás
-
27. zsemle 2011. október 20. 20:46
végülis lehet ha te mondod,de mig te a rabláson vagy kiakadva én a brutális ölés miatt.ismerték egymást,hisz szőlőhegyen dolgozott neki néhányszor-mondta egy ismerősöm.fbokon látom új telefont vett,kb 22e ftost.febr10-még leis fényképezte.febr18 gyilkolt......
-
26. tipegő10 2011. október 20. 15:27
de nincsen bizonyiték arra hogy ő volt aki elvitte a pénzt ezt csak a tévében állitották én beszéltem a fia egyyik ismerősével hogy a fia is elvihette a pénzt szegény bácsitol csak nincsen bizonyiték meg tanu aki el merné mondani csak ennyit erről
-
25. zsemle 2011. október 20. 10:17
elismered teis hogy ő a gyilkos,ez a lényeg!nem pénzért csinálta?hisz kirabolta!majd a tárgyaláson kiderül minden.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









