„Csikágó” lett a békés kisvárosból?
Mik ezek?
X
A lopások száma nem nőtt drasztikusan (Fotó: Mártonfai)
A bűnnel legfertőzöttebb magyar város tavaly Záhony volt. Kerekegyháza pedig ebből a szempontból a legmakulátlanabb. Legalábbis ez derül ki az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) adataiból. Az ezer lakosra számított, ismertté vált bűncselekmények számán alapuló listát nemrég egy országos hetilap közzétette.
A Tolna megyei városok közül van, amelyik jelentősen javított egy évvel korábbi "helyezésén", de akad, amelyik nagyot zuhant a rangsorban. A legnagyobb negatív irányú változás Tolnán történt, a statisztika alapján. 2007-ben a város bűnügyi fertőzöttsége kifejezetten enyhének volt mondható, hiszen a 274 várost felsoroló listán a 218. helyet foglalta el. 2008-ban viszont a 31. helyre csúszott.
Mivel a rangsor az ismertté vált bűncselekmények száma alapján készült, ebben az esetben a lista elején levők vannak kedvezőtlenebb helyzetben. A romló számok azonban nem azt jelentik, hogy Tolna egyik évről a másikra békés kisvárosból "Csikágóvá" vált volna.
Dr. Varga Péter, szekszárdi rendőrkapitány elmondta: 2008-ban Tolna esetében közel kétszáz rendbeli, de csupán két ügyhöz kapcsolódó intellektuális bűncselekményt dolgozott fel a rendőrség. Ezenkívül tavaly év elejétől vált bűncselekménnyé a zaklatás, amelyből mindjárt ötven feletti eset történt a városban. Ezen három tétel miatt hivatalosan mintegy duplájára nőtt a bűncselekmények száma.
Önmagában ez azonban a lakosság biztonságérzetét nem befolyásolta, a „hagyományos" bűnesetek száma gyakorlatilag nem változott. Dr. Kuti István, paksi rendőrkapitány is azt hangsúlyozta, hogy két, egymás utáni évre vonatkozó statisztikai adatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a bűnügyi fertőzöttséget illetően. Kisebb súlyú, de sorozatban elkövetett bűnesetek például jelentősen torzíthatják ezt a mutatót. A tényleges tendenciák szerinte csak több éves intervallumot vizsgálva mutatkoznak meg.
Infografika: Tolnai Népújság
A paksi kapitány ezt korántsem magyarázkodásképpen mondta: Paks mutatója javult a leginkább, 2007-ről 2008-ra közel nyolcvan hellyel előrelépve a 208. helyen áll a listán, a megyei városok közül a legelőkelőbb helyen. Dr. Kuti István ugyanakkor hozzátette: Pakson a közhangulatot érzékenyen befolyásoló kiemelt bűncselekmények, mint a betöréses lopások tekintetében sikerült számottevő javulást elérniük az elmúlt három évben. Ehhez egyebek mellett szükség volt a rendelkezésre álló erők jó szervezésére a megfelelő rendőri jelenlét biztosítása érdekében, jó felderítésre, szerencsére és nem utolsó sorban a lakosság segítségére is.
Infografika: Tolnai Népújság
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 20 hozzászólás érkezett-
20. W-nek! ! ! volt zsaru. 2009. szeptember 20. 15:25
Kedves baráton TE akkor még mindig ott vagy! Ha igen, akkor nagyon tudlak sajnálni.(beosztástól függetlenül) Én egyszer úgy döntöttem, hogy menni kell mert nagyon nagyon sok volt ebből a vezetőségből. Tudod nagyon nagy a baj ha olyan ember a vezető aki semmit nem tett le az asztalra és Ő osztja az észt. Akik úgy mennek feljebb, hogy 6-hónap alatt végzik el azt amit más 4 év alatt. Remélem értjük egymást? Hát bizony nagyon meggyengült a szervezet, amit egyszer sokan csapatmunkába végeztek. Média? Jogszabály? Nem , nem ezekkel van a hiba, hanem az emberekkel. Most is lehetne keményen, szakszerűen jogszabályi kereteken belül intézkedni, csak NO tekintély. Nem mi csesztük ám el! Ez a rendőrség nem politika mentes sajnos. Bár ez szinte mindig elhangzott állomány gyűlésen, és már akkor tudtuk EZ BIZONY kamu. MTV székhát ostroma! A kis rendőrt jól megverették ezek a szarháziak. Na de ezt inkább hagyjuk mert semmi értelme feszegetni. (most meg jól elítélték őket, vicc az egész olyan mint a RENDŐRSÉG!)
-
19. W 2009. szeptember 19. 20:25
16-nak és 17-nek! Én is ott voltam azokban az időkben és ugyanazt tettem mint Te, de nem csak rajtunk múlott. Más volt a jogszabályi-, média- és egyéb közhangulati háttér. Fogalmad sincs ma mivan. Azt kell hogy mondjam -magam ellen beszélve- akkor könnyű volt. Mindenesetre nekem is a legszebb éveim voltak.
-
18. Rita 2009. szeptember 18. 21:02
Ebből az következik, hogy a dombóvári és a tolnai rendőrök jól dolgoztak.
-
17. W-nek még! 2009. szeptember 18. 20:21
ui: Bocsánat, hogy zavarlak de inkább a feltett kérdésemre válaszoltál volna, hogy 100 bűncselekményből hány elkövet lett elfogva. Nem azt kell itt feszegetni, hogy ki kicsoda kérlek, hanem a tényleges adatokat kell közölni, és nem a manipuláltakat. Nagyon bízom, hogy értjük egymást.
-
16. W-nek! 2009. szeptember 18. 20:08
W! Tiszteletem! Én amikor rendőr voltam akkor még volt a rendőrnek tekintélye.
A másik dolog pedig akkoriba Országos 2-helyen állt a SZEKSZÁRDI RK, és a tényleges bűnügyi munkában.
Tudod akkor voltak kapcsolatok, és ment a munka, nem volt harag nyomozó, és kis rendőr között. "Köszöntünk egymásnak, siker után együtt ittunk a volt BM klubba. Csak jelzem aranyoskám akkor is voltak hibák, de egyért dolgoztunk még tán 1998-ban is. De tudod jött egy változás, és ez nagy hiba volt. Mind személyzeti, de ezt inkább ne feszegessük mert erre nincs időm. Változnak az idők, és változik vele minden. Most valahogy sok minden nevetséges. Tiszteletem és jó munkát még vagy 35 évig! -
15. Negro 2009. szeptember 18. 16:36
A rendvedelmi erök leetszaamaat es minööseeget emelni kell.
Biroosaagokat es az igazsaagszlgaaltataast aatvilaagiitani. -
14. Q 2009. szeptember 18. 13:16
A világon mindenütt több a felderítetlen ügy, mint az eredményes ügy. Ismtélem: mindenütt. Az persze különbözik, hogy a rendőrség meddig mehet el, mit engednek a jogszabályok, és mennyire visszatartó erejű mértékűek a büntetések. Mindenki kemény rendőrt akar, de ha vele szemben lép fel, akkor egyből jogvédőkért és a médiához kiállt. A rendőrség (ahol jóval több a becsületes ember mint ennek ellenkezője) teszi a dolgát. Többnyire reagál az eseményekre, néha-néha megelőz. Mint mindenütt a nagy kerek világunkban. Ha van nyom, egyéb adat, felderít, ha nincs, ügyet szüntet. Egyedül a rendőrségen elverni a port persze butaság. Aki ért hozzá az ezt pontosan tudja.
-
13. W 2009. szeptember 18. 13:06
Helló 1-eske zsarucska vagy volt rendőröcske. Az vagy tuti, az ír ilyeneket, hogy "vizsgálatról" meg "bizhiány" stb. Te biztos jobbat tudnál produkálni mi? Nem egy-két vezetőn múlik, meg sokszor többön sem...
-
12. W 2009. szeptember 18. 13:02
...na mivan 4-eske? Savanyú a szőlő? Legalább pironkodjá mán egy kicsikét bakker, ha mán az egyik legbecsületesebb, leglelkesebb, legképzettebb, legjóindulatúbb főrendőrről beszélsz így...
-
11. Keca 2009. szeptember 18. 12:50
Dombóvár mindig egy békés kis település volt. A tőzsgyökeres, helyi romákkal soha nem is volt és most sincs komolyabb gond.
A romániából, meg isten tudja honnan szalajtott rengeteg cigó viszont megváltoztatott mindent. Ezekhez jönnek még a rendőr által említett utazó kaposvári, meg baranyai szabadcsapatok. Csoda lenne, ha nem ilyen mutatókkal "dicsekedhetnénk"!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









