Durva szexre kényszerítették társai a fiút
Mik ezek?
XMint annak idején megírtuk, a Szedres Hidja-pusztai alapítványi speciális gyermekotthonban derült fény a bűncselekményekre, ahol drogos, alkoholfüggő, magatartászavaros állami gondozott fiúkon igyekeznek segíteni.
2011. második felében három vádlott úgy akart vezető szerepet betölteni a gondozottak között, hogy értéktárgyaikat ellopták, illetve fenyegetéssel, bántalmazással azok átadására kényszerítették őket, mondta a szóvivő.
Megalázó és fájdalmas magatartásra is kényszerítették például hideg zuhany alá állították, a helyiségből nem engedték ki, vagy súlyzóval guggoltattaták társukat. Másra kötelet kötöttek és így vezették.
A bántalmazások harmadik csoportja, amikor azonos nemű társaikat, köztük gyermekkorút is, durva szexuális magatartásra kényszerítettek.
Az említett három vádlottat több rendbeli szemérem elleni erőszak, személyi szabadság megsértése bűntettével és különféle minősítésű testi sértéssel vádolja az ügyészség. A negyedik csak a szemérem elleni erőszaknak volt részese, ő szabad lábon védekezhet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. sebi56 2012. február 9. 08:25
A Tizedesnek igaza van,és még el kell őket küldeni talán Eunochnak???!!!
-
4. vespasianus 2012. február 8. 21:14
és ez még csak a kezdet! ezekből lesznek a veszélyes bűnözők! megoldanám! társadalomban helyük nincs,soha nem is fognak beilleszkedni,így nem marad más mint a kötél.........
-
3. egy erdelyi 2012. február 8. 19:31
Bármikor a szemébe is belemondom az Ihárosinak, hogy az újságírás azért is szép egy szakma,- ezen belül pedig a bűnügyinél a szavaknak sokkal érdekesebb az éle is - szóval az Ibolya ha elhagyta volna a "csak" kifejezést az utolsó mondatban, annak akkor is szép értelme lett volna. Megkockáztatom azt, hogy helytállóbb is Ibolyám, majd kijavítasz, ha nem így van. Ismétlem, bármikor a szemedbe is belemondom ezt. :)
Ne hagyd abba most ezért ezt a szép szakmát, mert megéri folytatni is, meg megtanulni is.
A csávók meg hábiszti majd nem jaszkariznak amikor a piti nehezek közé kerülnek. -
2. tizedes87 2012. február 8. 18:26
A négy vádlottat kimiskárolni!
-
1. 2 Miki 2012. február 8. 18:24
Mért védekezhet ilyen állat szabad lábon? Szabad kötél vég nincs ,ahol várakozhatnak 2 méter magasban?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









