Elővette a nemi szervét, és simogatta a 6 éves kislányt
Mik ezek?
XA 37 éves dunaföldvári férfit a bíróság szemérem elleni erőszak kísérletének büntettében mondta ki bűnösnek, s további öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Egyebekben helyben hagyta a Paksi Városi Bíróság első fokú ítéletét.
Dr. Sárecz Róbert, a háromtagú bírói tanács elnöke indokolásában elmondta, a büntetés kiszabása során lényegesen nagyobb súllyal esik latba, hogy a vádlott többszörös visszaeső, tettét ittas állapotban és feltételes szabadság tartama alatt követte el, nemcsak büntető szempontból, hanem erkölcsileg is mélyen elítélhető tettét. Az első fokon kiszabott büntetés tartamában enyhe, nem igazodik sem a vádlottat terhelő, sem az általa elkövetett tett társadalmi veszélyességéhez.
A zömmel bírói mérlegeléssel megállapított tényállás szerint az élettársak kapcsolata a vádlott italozása és féltékenykedése miatt romlott meg. A férfi nem egyszer meg is verte az asszonyt. Tavaly január 5-én este ittasan ment haza, s az asszony előző kapcsolatából származó 6 éves kislánya mellé feküdt mondván, hogy ezt beszélte meg a gyerekkel. Kis idő múlva az anya arra lett figyelmes, hogy a gyerek mocorog, majd azt mondta az anyjának, hogy menjenek ki a WC-re, mert fáj a hasa.
Végül azt kérte, hogy a saját ágy helyett aludhasson az anyja mellett. Az ágyban a felnőttek között feküdt a kislány. Nevelőapja nemi vágyának felkeltése céljából a kislány testének hátsó részét ismételten simogatni kezdte, majd elővette a nemi szervét. A kislány fenekét igyekezett megközelíteni oly módon, hogy közösülést utánzó mozdulatokat tett. Mikor az anya mindezt észrevette a gyereket másik ágyba vitte át.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. primadonna 2012. június 25. 19:45
én agyonvertem volna az Anyuka helyében ha észre veszem hogy hozzá nyúlnak a gyerekemhez.undorító féreg emberek vannak a földön...
-
11. tizedes87 2012. június 22. 07:57
Könyörgöm akasszuk fől!
Majd a börtönbe, a magyar nyaralókba bízok benne, hogy lerendezik a farkát. -
10. 2 Miki 2012. június 21. 19:26
Szabadulása után ,reméljük a biró gyerekét fogja molesztálni!
-
9. inaktív 2012. június 21. 19:09
Csak annyit a cikkhez,hogy itt nem említi mit kapott csak azt,hogy 5 évet.
Más hírforrásból: 5 év fegyház.
Személy szerint minimum dupláznám. -
8. deTo.O 2012. június 21. 18:48
Vérbagoly: egy hatéves kislányról van szó, nem hiszem, hogy kifejezetten k*rvás lett volna. Apuka meg részeg volt.
Gondoltamás: épp akartam írni. :) Ez kapni fog három évet (azt is lehet, hogy felfüggesztetten végül, mert az ügyvéd kimossa), abból leül egyet, mert jó magaviselet miatt elengedik. Itt ha anyika egy pofont lekevert volna neki, már őt rángatnák meg. Egyébként minden tiszteletem a texasi apukáé! -
7. gondoltamás 2012. június 21. 11:16
Most olvastam, hogy Texasban egy 23 éves apa agyonverte a kislányát molesztáló férfit. Még csak vádat sem emeltek ellene, mert Amerika ezen államában megengedett a halálos erő alkalmazása a nemi erőszak megakadályozására. Amerikában, ahol demokrácia van! Nálunk orbánisztánban 4-5 évvel megússza a többszörös visszaeső aberrált állat. Remélem a börtönben ápolják a lelkét!
-
6. Vérbagoly 2012. június 21. 07:45
Már régóta mondom hogy be kéne építeni a rendőrség kötelékébe pár elszánt hatévest akik tetten érhetnék az ilyen szatírokat.
-
5. Vérbagoly 2012. június 21. 07:44
Hát nem tudom... ahogy a mai lányok fel tudnak öltözni lehet hogy 16-nak nézte.
-
4. inaktív 2012. június 20. 22:26
Rendőrbendőr !
Nem steril szikével kellene megszabadítani,hanem használttal hadd fertőződjön meg ez az aberrált állat,mert a lelke már elég fertőzött.Remélem a sitten kezelésbe veszik. -
3. egy erdelyi 2012. június 20. 22:15
Minden nagyon alaposan lett dokumentálva, csak annyit teszek hozzá, ha már egyszer elővette, soha többé nem engedném neki elrakni és slussz passz. Így kellene élnie a továbbiakban, amit szerintem nehezen szokna meg ha mindig leköpködik neki.
Teccenek tunni, olyasmi módon, ahogyan a Patás tuggya ezt megtenni amikor olyan jó mélyről szíjja meg az orrát és herákol is hozzá. Oszt puff, úgy csattan, ahogyan a svájci sapka amikor a földhöz vágják.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Halász Gábor | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





