Eltűnt egy teljes rendőri generáció
Mik ezek?
XAz eset után csupán néhány nap telt el, és rendőrkézre került az a két fiatal, akik 11 autóban okoztak kárt a Bacsó Béla, a Bezerédj utcában és a Fáy Lakótelepen.
– Január 22-ére virradóra történt a bűncselekmény, a közvéleményt rá két napra már tájékoztatta a kapitányság a sikeres felderítésről, amely a kollektíva hatékony munkáját dicséri – vélekedett dr. Marcsek Sándor. Bár ez a rongálás idén történt, tavaly is hasonló gyorsasággal és eredményességgel dolgoztak a völgységi rendőrök a vezető szerint.
A bűnmegelőzésre is nagy hangsúlyt fektettek, amit az adatok is alátámasztanak. A 2010-es évhez képest jelentősen – közel kétszázzal – csökkent a bűncselekmények száma 2011-ben a Bonyhádi Rendőrkapitányság illetékességi területén.
– A megelőzés ugyanolyan fontos, mint az esetek felderítése. Azokon a településrészeken, ahol korábban a közbiztonság romlását tapasztaltuk, fokoztuk a rendőri jelenlétet 2011-ben. Ezt példázza a szecskai városrész is, ahol a járőrözésnek és a lakossági tájékoztatásnak köszönhetően csökkent a probléma – emelte ki a rendőrkapitány.
Dr. Marcsek Sándor azt mondta, nem csak az egyenruhában szolgálatot teljesítő munkatársainak jelentett kihívást a 2011-es év, hanem az irodákban dolgozóknak, közalkalmazottaknak is. A már megváltozott, és a még átalakítás előtt álló jogszabályok nyomon követése, tanulmányozása embert próbáló feladat, s ez idén is hasonló koncentrációt igényel a vezető véleménye szerint. Ezért folytatják a tavaly megkezdett oktatási programot, amelyen a kapitányság munkatársait készítik fel a megváltozott szabályok alkalmazására.
Kitért az állomány tagjaira is. Bár nem újkeletű a probléma – és nem csak a bonyhádi, hanem az ország számos kapitányságát érinti – a völgységieknél is komoly gondot jelent, hogy egy generáció hiányzik a testületből. Ez azt jelenti, hogy a fiatal pályakezdők és a nyugállomány előtt állók között nincsen átmenet. Vagyis sok esetben idő előtt olyan beosztásban kell helytálljanak a középkorú rendőrök, amely plusz kapacitást, felkészülést igényel tőlük a napi feladatok ellátása mellett.
A teljes írást, további érdekességekkel elolvashatja a Tolnai Népújság február 3-i, pénteki számában! Keresse az újságárusoknál, vagy fizesse elő! Részletek itt! Kérje ingyenes próbaszámunkat: itt!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. sebi56 2012. február 9. 08:39
Szevasz Tizedes87!Hozzá szólsz ám mindenhez!Jobb vagy ,mint az Orbán Viktor szóvivője!!!üdv:Sebi
-
1. tizedes87 2012. február 3. 17:49
Igaza van Marcsek úrnak!
Egy jó, ha lehet mondani nagyon jó Generáció hiányzik a testületből.
Persze azt már nem nyilatkozhatja le, hogy miért is van ez. Miért is hagyták ott ezt a jó testületet ahova többszöri túljelentkezés van még most is.
Azért hagyták ott, mert munkájuk nem volt megbecsülve és megfizetve sem.
Hozzá tartozik az is az igazsághoz, hogy a légkőr sem volt jó sok kapitányságon, főkapitányságon. Nézzük csak meg hányan éltek a korkedvezményes nyugdíjba vonulással? Segítek, akik csak tehették szinte mindenki lépett a süllyedő hajóról. (tiszt, tiszthelyettes)
Hányan kívánkoznak vissza? Talán száz főből 3-4 emberke akinek elment az esze az akar visszamenni. A kis rendőr, börtön őr, tűzoltó, akik kint voltak, vannak a harctéren alig keresnek valamit.
Mikor volt jutalomosztás szinte minden évben ugyan azok álltak "szőnyegszélén" sorba. Hát persze betelik a pohár, belefásul az ember.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









