Ezekre figyeljen, ha nem akar mélyen a zsebébe nyúlni!
Mik ezek?
XBolvári János, a szekszárdi rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője elmondta, a felsoroltak ősz óta már nem szabálysértésnek, hanem szabályszegésnek minősülnek, elkövetőik pedig közigazgatási bírságot fizetnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, míg régebben ha a biztonsági öv nem volt bekötve, ellenőrzésnél ezt figyelmeztetéssel vagy helyszíni bírsággal (3 és 20 ezer forint között) meg lehetett úszni. Ősz óta ellenőrzésnél két csekket kap a vétkes, az egyiken kevesebb az összeg, a másikon több. Kisebb az összeg, ha azt 10 napon belül befizetik, aki viszont csak később tudja rendezni a büntetését annak többet kell fizetnie.
A szabályszegési tarifák a következők: hiányzó bukósisak, illetve be nem kapcsolt biztonsági öv esetén: lakott területen 10 ezer, ha tíz nap után fizetik be, akkor 16 ezer forint, lakott területen kívül, 20 ezer, illetve tíz nap után 32 ezer, autópályán 30 ezer, illetve 10 nap után rendezve 42 ezer forint. Gyermekülés hiánya miatt: lakott területen 10 ezer, illetve 10 nap után 16 ezer, lakott területen kívül 15, tíz nap után 21 ezer, autópályán 20, később fizetve 32 ezer forint a büntetés.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. kresz 2010. február 10. 23:11
Ez viccnek jó, de azért hátha van olyan aki el is hiszi, leírom az ellenkezőjét, mielőtt a rendőr körberöhögi.
Na akkor sorban.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
10. §(10) Az utasítást adó jelzőtáblán és a járművek forgalmára vonatkozó tilalmi jelzőtáblán, a kötelező legkisebb, illetve a megengedett legnagyobb sebességre utaló felirat a sebességet km/órában határozza meg.
48. §(4) A külön jogszabályban meghatározott M1, M2, M3, N1, N2, N3 kategóriájú gépkocsiban, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni.
Ha magad mögött kötöd be, nyilván nem rögzítetted vele magad, ergo bukta.
3. § (2) A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.
Szóval SMS-t sem olvashat... -
1. ??? 2010. február 9. 22:29
EZT MINDEN AUTÓS OLVASSA EL, DŐLNI FOG!!! JOGOSÍTVÁNYUNK VÉDVE VAN!!
Egy 70 km/h Max. sebességű útszakaszon, 250 km/h sebességgel radarba
futó autós védőbeszéde a bíróságon :
"Tisztelt bíróság, valóban láttam egy fehér alapú, kör alakú táblát,
amiben a 70-es szám volt, de nem volt semmilyen mértékegység mellette.
Ahogy önök is tudjak, az 1837. július 4-i törvény kötelezi országunkat
a metrikus mértékegység használatára. Továbbá az 1961. május 3-i
65/501 számú törvény kimondja, hogy a hosszúság mértékegysége a méter,
és az idő mértékegysége a másodperc. Én el sem tudom képzelni, hogy a
Belügyminisztérium nem tartja tiszteletben a Köztársaság törvényeit.
Tehát logikus, hogy ha nincs odaírva a mértékegység, akkor a sebesség
alapértelmezés szerint m/sec- ban értendő. A 70 m/sec maximális
sebesség, megfelel 252 km/h-nak. A rendőrök azt mondták, hogy 250 km/h
sebességgel
autóztam. Nem is vonom kétségbe a rend őreinek pontosságát. Tehát
2km/h sebességgel a sebességkorlát alatt voltam. Így tisztelettel
kérem a bíróságot, hogy adják vissza a jogosítványomat, amit egy
sajnálatos tévedés folytán vettek el a rend éber őrei."
Hoppá!
A magyar KRESZ-ben (1/1975 KPM-BM rendelet) sincs mértékegység, csak
az, hogy "sebesség", ami így logikusan m/sec-ot jelent!
Másik baki a KRESZ-ben a biztonsági öv, amire csak annyi előírás van,
hogy be kell csatolni, de az nincs ott, hogy az ember előtt, vagy
mögött kell becsatolni!
mobilrol meg annyit hogy smst olvastam azt nem tilos
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









