Ezt nézze meg! Kamion döntött romba egy házat - fotók!
Mik ezek?
X
A sofőrön kívül senki sem sérült meg abban a balesetben, amely kedd délelőtt történt Kakasdon. A pótkocsis teherautó eredetileg Szekszárdra tartott, de mégsem tért be a városba, hanem Bonyhád felé vette az irányt. Vezetője vélhetően már akkor elaludt - tájékoztatta a TEOL.hu-t Dudás Zsolt, a Bonyhádi Rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályvezetője.
Hozzátette, a kamion Kakasd előtt néhány kilométerrel már többször áttért az ellenkező sávba, amelyet a mögötte haladó autósok észleltek.
A jármű a településre beérkezve felhajtott a baloldali járdára, ahol ugyan nem tartózkodott senki, de a szemben jövő sávban az autósok lélekjelenlétén múlt csupán, hogy nem történt tömegszerencsétlenség.
A kamion a helyi Német Kisebbségi ház oldalának csapódott, miközben kidöntött egy villanyoszlopot, és végül a szomszéd ház kőkerítése állította meg. Az ütközés során a szerelvény kiütött egy gázcsonkot is, amelyből gázszivárgást észleltek, de a katasztrófavédelem szakemberei megtették a szükséges intézkedéseket.
A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították a Balassa János megyei kórházba, ahol jelenleg is ápolják. Az általa okozott anyagi kár jelentős, meghaladja a harmincmillió forintot. Ennek jelentős része a közművekben és a teherjárműben keletkezett kár.
A baleset idején két órán keresztül teljes-, majd a közművek, a gázszivárgás és a kamion elszállítása alatt félpályás útzár volt az érintett szakaszon, amelyet délután fél négykor oldottak fel. Az ügyben a Bonyhádi Rendőrkapitányság indított eljárást.
A kakasdi Német Kisebbségi ház mellett Gyurkovits Ferenc lakik, aki a baleset idején nem volt otthon, a hírekből értesült az eseményről. A férfi azt mondta: a háza tetőszerkezete és a kerítése rongálódott meg, utóbbi szinte a felismerhetetlenségig. Állítása szerint az ingatlanában keletkezett anyagi kár jelentős, ezért segítséget kért egy jogásztól, hiszen a lakásbiztosítása a betonkerítés helyreállítására nem terjed ki.
A Német Kisebbségi házban ennél is jelentősebb a kár, meghaladhatja a kétmillió forintot. Ezt már Simcsik Pál építész közölte, aki a helyszínen az épület biztosításában segédkezett. A vizsgálatok után kiderült, hogy a tűzoltóknak az épület tűzfalából egy darabot le kell bontani, illetve alá kell támasztani az omlásveszélyes szakaszokat.
A baleset a közlekedésben komoly fennakadásokat okozott. Minker Norbert, a Gemenc Volán Zrt. központi személyforgalmi üzemigazgatója azt mondta: 15-20 percet késtek a Szekszárdról Bonyhád és Pécs irányába közlekedő autóbuszok, de volt olyan járatuk is, amely egy órás késéssel ért be. A rendőrség munkatársai délután fél négykor oldották fel az útzárat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. egy erdelyi 2010. március 31. 03:56
Csak most vettem észre, hogy a fotokat megnéztem.
Az van a pótra írva, hogy "nálunk a kő kövön marad". Fotos, kedvellek, :) érted a csíziót. :)Leírom a neved, Mártonfai Dénes. Jobb most nekem. :) -
2. egy erdelyi 2010. március 31. 03:33
Amúgy meg ilyen látványkor még az is lehet, hogy csak részeg a vezető, az meg szent dolog, szóval ki kell várni a végét a látványért. (Persze csak ne az én házamba rongyoljon be, mert az anyós is ott alszik.)
-
1. egy erdelyi 2010. március 31. 03:28
A mögötte haladók látták, hogy már többször áttért a baloldali sávba...lehet arra gondoltak csak szopat egy jómunkásasszonyt és akkor nem érdekes, ha esetleg egy szembejövőt nyom le az elsőhiddal. Így aztán megvárták, míg beköszön a házba, - jó reggelt, ébresztő és kiderülhetett, hogy csak elaludt és nem rosszul volt.
Mobiltelefon van-e, mert "eszet" azt venni nem lehet.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









