Felszámoltak egy rettegett bűnbandát
Mik ezek?
XNémileg csökkent az elmúlt évben a napvilágra került bűncselekmények száma. Mi a magyarázata, kérdeztük dr. Soczó László dandártábornoktól, Tolna megye főkapitányától.
Mint elmondta, az eltérés nem jelentős: A megyében általában 8 és 9 ezer között mozog a bűncselekmények száma. Ebből következik, hogy a bűnügyi helyzet kiegyensúlyozott, az eltérések többnyire sem le sem felfelé nem jelentősek. Egyik bűncselekményfajtánál sem látható kiugrás, ami azt jelenti, hogy a rendőrök mindenre egyformán odafigyeltek.
Legnagyobbrészt hivatásuk iránt elkötelezett rendőrök dolgoznak a megyében, mondta dr. Soczó László Fotó: M. D.
Továbbra is a lopás, a betöréses lopás és az úgynevezett trükkös csalások a jellemzőek. Területileg is kiegyensúlyozott a megye bűnügyi helyzete.
Csak egy gyilkos van szabadlábon
Egyedül Dombóváron keményebb a helyzet. Ez egyrészt a város földrajzi fekvéséből adódik. Somogyból, Baranyából, sőt még Fejér megyéből is át-át csapnak a bűnözők. Ennek megfelelően több rendőr kellene a városban közterületi szolgálatra. Ugyanakkor megyei jelenség is, hogy szervezett alföldi, vagy Pest megyei tolvaj, lakásbetörő csapatok követnek el bűncselekmény-sorozatokat Tolna megyében is.
Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikát (ENYÜBS) tekintve az előző évihez képest hétről hatra csökkent az emberölések száma. A valóságban azonban a korábbi kettő helyett három gyilkosság történt Tolna megyében tavaly. A statisztika ugyanis az abban az évben lezárt eljárásokat mutatja, nem pedig azt, hogy mikor követték el a bűncselekményt.
Egy 2006 óta folyamatban lévő emberölési ügy van a megyében, amelyben nincs meg a tettes válaszolta kérdésünkre dr. Soczó László. Az eltűnt, majd holtan megtalált szekszárdi férfival kapcsolatban is vannak információik, csak a bizonyítás nem sikerült még.
Családi klánt lepleztek le tavaly
Az év legjelentősebb bűnügye az volt, amelyben családi alapon szerveződött, agresszív bűnözői kört lepleztek le. Cigány és nem cigány lányokat több százezer forintért adtak-vettek a klán tagjai, majd Németországba vitték és prostitúcióra kényszerítették őket. Aki ellenállt, azt brutálisan megverték, a pénzüket elvették, itthon maradt hozzátartozóikkal zsarolták a sokszorosan büntetett előéletű család tagjai.
Rettegésben tartották a környezetüket, mindenki félt tőlük, a nyomozás bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem és kerítés miatt még nem zárult le ellenük. Később a család három nő tagját is előzetes letaróztatásba helyezték többek között uzsorázás miatt.
Hasonlóképpen veszélyesnek találja a főkapitány azokat a bűncselekményeket, amelyekben bűnözők rendőrnek adják ki magukat, s erre is volt nem egy példa tavaly.
Ugyancsak szép munkát végzett a felderítő osztály és a rendőrkapitányságok a kábítószer-terjesztők leleplezése terén, tette hozzá. Külön kiemelte az idősek ellen elkövetett rablásokat, mert ezeknek az igazi veszélye, hogy bármikor lehet belőlük emberölés.
A témával kapcsolatos további érdekes részleteket talál a Tolnai Népújság január 4-i, szerdai számában!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. tizedes87 2012. január 13. 11:26
Tegnap a Tolna Táj Tévében nyilatkozott a Főkapitányság szóvivője, hogy csak kettő fő jelentkezett vissza a remek közegbe dolgozni. ennyi!
-
3. tizedes87 2012. január 5. 09:46
Szép napot!
A vaker a szokott!
2.inaktív: Jó a magántulajdon védelme!
Nagyon jó! Vigyázzunk mert a
csúnya bácsik nem mennek üres
kézzel betörni, ők is tudják
mivel jár a tulajdon védelme.
Újságot beszereztem, a cikket elolvastam.
Arra leszek kíváncsi hányan szerelnek vissza a testülethez, "a jó légkőrbe"
Reméljük erről is kapunk tájékoztatás.
Legfőképpen a végrehajtói állomány érdekelne tisztelt TEOL.
-
2. inaktív 2012. január 4. 20:02
Az év elejétől hatályba lép a magántulajdon védelméről szóló törvény.
Mindenki megvédheti a saját tulajdonát a tolvajoktól,betörőktől bármi áron.És nem kell számot adni arról és nem büntethető ezért.Reszkessetek betörők ! -
1. szelepdekni 2012. január 4. 12:03
Álláspontom szerint piciny megyénkben viszonylag kiegyensúlyozottak a közbiztonsági viszonyok. Ezt leginkább azok szokták tudni alátámasztani, akik más megyékből érkeznek, költöznek ide. Apró "sötét" (nem átvitt értelemben és nem észre értendő) falvacskák egyedül élő nénikkel mindig is lesznek, akik szegények mindig félni fognak kicsit vagy nagyon, - ez sajnos természetes. Rájuk oda kell a figyelni, egyébként nem gondolnám, hogy nagy gond van a biztonságérzetünkkel. Maradjon is így!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









