Frissítést kapnak a rendőrök az új feladathoz - fotók!
Mik ezek?
XDr. Soczó László dandártábornok, Tolna megyei rendőrfőkapitány arról beszélt hétffőn a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő állománygyűlését követő sajtótájékoztatón, hogy az M6/M60-as autópálya 82 kilométeres Tolna megyei szakaszán ötven rendőr teljesít majd szolgálatot. A létszám nagy részét Baranya megyéből, Budapestről, a Vám- és Pénzügyőrségtől, a büntetés-végrehajtási intézmények alkalmazottaiból töltik fel.
Mint most is elmondta, tavaly egy kisebb kapitányságnyi rendőr hiányzott a megyéből, de március végén 50 tiszthelyettes érkezik a rendőriskolákból, s ezzel hosszú évek óta először szinte teljes lesz a rendőrök létszáma a megyében. Több mint 840-en dolgoznak majd a megyében.
Természetesen az autópályára csak kevés kezdőt küldhetnek, Az ORFK közbiztonsági igazgatója úgy fogalmazott, az autópálya rendőrség létszámát biztosították a megyének. Ezért azt várják, hogy 2010-ben még pozitívabb eredményeket érjen el Tolna a közlekedés-biztonság területén.
Kemény évet zárt a megyei rendőr-főkapitányság, fogalmazott a főkapitány, de eredményeik magukért beszélnek. Kiemelte, hogy negyven éve volt ilyen jó a baleseti statisztika, mint tavaly. Fejlesztették a körzeti megbízotti szolgálatot, és jónak mondta a bűnmegelőzési munkát. A megyei önkormányzat támogatásával már pár éve létrehozták a kistérségi bűnmegelőzési bizottságokat. A bűncselekmények száma, összetétele alig változott.
Köszönetet mondott dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke a rendőröknek az általuk nyújtott objektív és szubjektív biztonságért. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy a romló feltételek között meddig tartható fenn ez a színvonal. - A rendőrök számára 2010 nemcsak feladatokat jelent hanem, reményeim szerint, a választásokat követően új lehetőségeket is - mondta az elnök.
A problémát kell megoldani
A faddi történet is szóba került a sajtótájékoztatón. Kérdésünkre, miszerint hány rendőr az optimális 100 ezer lakosra, Samu István azt válaszolta, hogy ez országonkét és országrészenként is változó lehet.
- Azt kell helyesen megítélni, hogy melyek a veszélyek és azt milyen eszközökkel lehet megelőzni, vagy elhárítani. Azt várhatják el az állampolgárok, hogy a rendőrség, az adott kapitányság képes legyen a probléma kezelésére. A feszültség-gócok változnak, már csak ezért sem érdemes és nem is lehetséges mindenhova rendőrt, őrsöt telepíteni.
Éppen ezért kezdték meg a rendőrság-határőrság integrációja után megteremteni a vidék készenléti egységeit. Az elsőt ott teremtették meg, az uniós belső határon, ahol Sopronban és Győrben erők szabadultak fel. A veszélyeztetettség miatt jött létre egy osztály Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A miskolcinak már megvannak a feltételei és tervezik az orosházit is.
A statisztikáért kattintson IDE!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. öregJani 2010. február 23. 21:35
Hát egy pénzkiadó autómatával terhelt, nyitott csomagtartóju autóval, rendőrautó elől meglépő rabló miatt rájuk fér a frissítés/bocsánat a helyiektől, úgy általában gondolok a rendőrségi frissítésre!Nem tudom mikor cserélik már le a Moszkvics 403-as rendőrautókat, hogy elérjenek egy zöldre festett, hat emberrel meg egy mackóval terhelt zöld Zsigulit?/
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









