Kevesebb betörés és lopás, több fehérgalléros bűneset
Mik ezek?
XMegjelent a Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóságának összegzése Dél-Dunántúl bűnügyi helyzetéről. Az adatokból és az elemzésből néhány területet emeltünk ki.
Somogy, Tolna és Baranya megyében 2011-ben összesen 43 517 bűncselekményt regisztráltak, mintegy 7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Baranyában 16 434 bűneset történt 2011-ben, amely 7 százalékos gyarapodást jelentett az előző évihez viszonyítva. Százezer lakosra a 2010. évi 3915 helyett 2011-ben 4198 bűncselekmény jutott, amellyel a 19 megye fertőzöttségi rangsorában Baranya a 8.-ról a 6. helyre lépett előre.
A régióhoz tartozó másik két megyében csökkent a bűnesetek száma. Somogyban 2011-ben 19 044 bűncselekményt regisztráltak, 12 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A csökkenés eredményeképpen a megye a kriminalitási rangsorban elfoglalt egy évvel korábbi 1. helyéről a 3.-ra esett vissza. Somogy megye 2010-es ”fertőzöttsége” meghaladta a mindig kiemelkedő fővárosi értéket is.
Tolnában a somogyinál is nagyobb visszaesés következett be, a 2011-ben regisztrált 8039 bűncselekmény 19 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Tolna ezzel a 7. helyről a 15.-re esett vissza.
A regisztrált bűncselekményeknek a legnagyobb részét teszik ki az úgynevezett vagyon elleniek. Ezek száma az elmúlt évtizedben országosan és régiónkban is csökkenő tendenciát mutat. Dél-Dunántúlon több mint 30 ezerről kevesebb mint 23 ezerre apadt. Százezer lakosra jutó számuk 2011-ben az ország megyéi közül Somogyban volt a legmagasabb, Baranya a 8., Tolna pedig a 16. helyet foglalta el.
Képünk illusztráció
A bűncselekmények második legnagyobb és egyre növekvő hányada a közrend ellen irányult. A régió megyéi közül e téren is Somogy állt az ”élen” annak ellenére, hogy 16 százalékkal fogyott az esetszám. Tolnában ennél is nagyobb mértékű, 19 százalékos csökkenés történt, ugyanakkor Baranyában 32 százalékos növekedés mutatkozott, így Somogy a második, Baranya a 8., Tolna a 14. helyre került.
Ebbe a kategóriába tartoznak a közbizalom elleni esetek, a magánokirat- illetve közokirat-hamisítások, az okirattal való visszaélés, kábítószerrel, lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés, garázdaság. Valamennyi kategóriában visszaesés tapasztalható.
A regisztrált bűncselekmények körében már csak mindössze 3 százaléknyi súlyt képviselnek a közlekedésiek. A Dél-Dunántúlon 2011-ben összesen 1434 közlekedési bűncselekményt regisztráltak, 23 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Tolnában 35 százalékkal zuhant az esetszám, Baranyában is jelentős, 26 százalékos visszaesés következett be. Somogyban 9 százalékos a csökkenés.
A Dél-Dunántúlon erőteljesen megugrott a köznapi nyelvben csak fehérgalléros bűnözésként emlegetett gazdasági bűncselekmények mennyisége.
A Dél-Dunántúlon regisztrált gazdasági bűncselekmények száma 2001 és 2009 között 1200 és 1600 között ingadozott, majd 2010-ben megközelítette, 2011-ben pedig meg is haladta a 3000-et. Ennek következtében az összbűnözésen belüli 2009-ig mindössze 3-4 százalékos számaránya 2011-re 7 százalékra növekedett. Tolna bizonyult a legkevésbé fertőzöttnek, a megyék közül a 17. helyet foglalta el.
A gazdasági bűncselekmények összetételét tekintve jól látható a gyors alkalmazkodás a pénzügyi élet változásaihoz, hiszen míg a pénzhamisítások száma és aránya mindhárom megyében erőteljesen csökkent.
Teret nyertek viszont a készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel kapcsolatos bűnügyek, mint például a hamisítás, visszaélés. Jelentősebb súlyt ezen kívül még a számvitel rendjének megsértésével kapcsolatos ügyek, valamint az adócsalások képviseltek.
A teljes írást megtalálja a Tolnai Népújság április 25-i, szerdai számában! Keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elő! Részletek itt! Kérje ingyenes próbaszámunkat: itt!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. inaktív 2012. április 26. 09:12
Jó hír,hogy csökkent a regisztrált(ismert-é vált) bűncselekmények száma.De,a be nem jelentett száma vajon mennyi lehet(sacc/kb).És mennyi lehet a felderített és a nem felderítettek száma.A statisztika arra is jó,hogy a kevésbé jót is pozitívan tudja mutatni.
Mert a számok nem hazudnak és vannak nem számok,akik bűnöznek és vannak akik hazudnak. Szóval ez egy számháború jó és
rossz oldalával,de legalább mutat valamit néha jót néha nem jót.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





