Még mindig van előítélet a rendőrökben a romákkal szemben
Mik ezek?
XÖt éve, 2005 májusában kötött a paksi kapitányság és a működési területén lévő települések közül hét cigány kisebbségi önkormányzatával megállapodást. Vállalták, hogy etnikai konfliktus, vagy romákat érő jogsérelem esetén egyeztetnek. Nem a konkrét eseteket, hanem a jelenséget értékelték, emelte ki a rendőrkapitány.
Dr. Kuti István ugyanezt az álláspontot képviselte azzal a néhány hete történt konfliktussal kapcsolatban is, aminek egy büntetőeljárás lett a következménye. Mint megírtuk, bántalmazták azokat a rendőröket, akik egy rablás elkövetőit akarták előállítani. Az ügyben érintett két romavezető is részt vett a pénteki értékelésen.
Az állásfoglalás a bíróság dolga, mondta dr. Kuti István. Hozzátette, félreértések vezettek eddig. Az érintett roma vezetők ugyanis azt mondják, nem tudták, hogy milyen ügyben intézkednek a rendőrök. – Nem volt jó a kommunikáció. Bár a rendőrségnek nem ez a feladata, hanem a jogszabályok betartása és betartatása – tette hozzá. A jövőben havonta találkoznak, hogy feltárják a problémákat.
Pongó Ignác a cigány önkormányzatok által megbízott kapcsolattartó azt mondta, sok közös siker is tartozik az elmúlt öt év krónikájához. Sikerült elfojtani alakulóban lévő konfliktusokat, megoldani problémákat. A rendőrkapitány aláhúzta, valóban nagy eredménynek tartja a párbeszédet.
Ezt megerősítette Orsós Zoltán, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság romaügyi referense is. Aki abban is egyetértett, hogy a társadalmi és szociális problémák megoldását sokan a rendőrségre hárítják, amely azonban nem képes erre. Hozzáfűzte, még mindig van a rendőrökben is előítélet a cigány emberekkel szemben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. volumass 2010. március 22. 12:51
Ad 1. Az egyenruhás rendőr egyenruhája, szolgálati gépjárműve igazolja, az ugye látható volt, ha kukacoskodni akartál volna ,elkérhetted volna az azonosítószámát. Több csillagot meg nem kaphat, mivel főtörzs...Látom nem voltál katona sem.Ez látszik a hozzászólásodon is.
Ad 2. Baseball ütővel ne járkáljon már egy ember éjszaka, mert közbiztonságra különösen veszélyes eszköz,melyet jogszabályban rögzítettek.
Bízom benne kedves zoliapunk, hogy ezek után, hogy te pusztán hírhajhászásból felteszed különféle oldalakra a nevét, szankciót von maga után.
Bödön-ödön Szerintem neked csak itt nagy a szád, ha rendőr látsz behúzod füled farkad.... -
4. bödön ödön 2010. március 16. 06:11
biztos kell mégegy csillag a vállára azt mindenbe beleköt legyen valami eredménye. IZZÓKÉSZLET NEM IS KÖTELEZŐ. KÖZTELRESSÉGE A RENDÖRNEK IGAZOLVÁNYT KELL MUTATNI. HA TUDATTAD VOLNA VELE HOGY KÉPBE VAGY NEMBIZTOS HOGY IGY JÁRSZ. ÉN NEM NYITOK KI SEMMI MEGMONDOM HA AKARJA NYISSA KI
-
3. zoliapunk 2010. március 10. 15:02
előző hozzászólásom folytatása:
Egy normál közúti ellenőrzés max. 5 perc, elkérik az iratokat, fújjam meg a szondát,esetleg benéz a csomagtartóba, és viszlát. Ezzel szemben mi 40 percig fagyoskodtunk ott a kocsi mellé állítva az éjszakában, egy megalázó procedúrának kitéve,...ő ugye ráért, belefért hajnalig a szolgálatba. Mindenestere jegyzőkönyvet vett fel, amiben a rögzítette az elkobzás tényét és feljelentett szabálysértésért. Bezzeg a cigányokkal ezt nem mernék megcsinálni,velünk lehet, mert mi ugye nem ugrunk nekik, mi birkák vagyunk akiket megkopaszthatnak. De a gyilkosokkal, rablókkal, tolvajokkal úgy bánnak mint a hímes tojással, mert azoknak JOGAIK vannak,..de nekünk egyszerű polgárnak nincs jogunk semmihez! Még ahhoz sem, hogy megvédhessük magunkat, minket meg lehet lincselni! Ekkor már én sem voltam az úriemberi cizellált beszédstílusomnál, és igencsak elküldtem őket melegebb vidékre, rávilágítva arra is, hogy érzékelem miért is művelik ezt velünk: csakis azért mert MEGTEHETIK ! Hangot adtam még annak a reményemnek is, hogy ha nem is áll módomban megtorolni a sérelmet, de azért egy két jó helyre írt cikkel megpróbálom híressé tenni őket.Végül aláírattak velem egy papírt, amiben rögzítették a szabálysértési tényállást,és egy elismervényt az elkobzott tárgyról. A papíron legalább ott van az elkobzó neve: SZŐKE TAMÁS rendőr főtörzsőrmester, paksi rendőrkapitányság. Ezúton kívánok neki boldog névnapot, ha már az enyémet sikerült neki elszúrnia! Egyébként azonosító szám nem volt a rendőr ruházatán, vagy ha volt akkor az állig bezippzárolt kabátja alatt hordta, be nem mutatkozott, igazolvánnyal magát nem igazolta, de mivel egyértelműen rendőr volt, ezt nem is igényeltem az ellenőrzés elején.Véleményem szerint egy járőrnek kellene annyi emberismerettel, tapasztalattal rendelkeznie, hogy meg tudja ítélni, ki a becsületes, adófizető állampolgár, és ki az akinek vaj van a füle mögött, és nem a bálból hazatérők között keresni a bűnözőket,.. és ki az aki támadó szándékkal tart magánál eszközt és ki az aki védekezésre.
További kérdéseim is lennének, pl.: Ezek után vajon mi is az, ami egy autóban legálisan lehet? Ha egy seprűnyél, vízvezetékcső, kapa, franciakulcs vagy kalapács van a kocsiban, akkor azt is elkobozzák? Azért is feljelenthetnek, ha télen egy homokszóró lapát van az utastérben?Esetleg egy gyalogsági ásó már terrorizmussal is felér, hiszen katonai felszerelés? Minek minősül a nagyflakonos jégoldó spray, az már harci gáznak? Vajon ha utánna néznénk, hány bozótvágót, szamurájkardot és valódi baseballütőt találnánk abban a rendőrségi kobzottáru raktárban?Eme hozzászólás, bővített, irodalmias változatát olvashatják már a magyarero.hu oldalon, a Love.hu, Donna.hu fórumain, Hunhír.hu tudósítói oldalán, de el fogom küldeni a Tolna megyei Népújságnak, a közelben lévő helyi lapoknak, a Kuruc.infónak,Barikádnak, Kárpátiának és az összes általam ismert újságnak, honlapnak, hadd ismerjék meg mindenhol SZŐKE TAMÁS paksi rendőr törzsőrmester szakszerűségét és emberségét.
-
2. zoliapunk 2010. március 10. 15:00
Március 6.-án, szombat este bálban voltunk Madocsán,éjjel egy óra után indultunk haza, és Bölcskén megállítottak a rendőrök.Szabályosan közlekedtem, 40 km/h sebességgel.Fiatal rendőr jött oda, átadtam a papírokat ellenőrzésre,minden oké. Aztán szondázás, negatív, alkoholt nem ittam.A csomagtartó következett, égőkészlet, mentődoboz, elakadásjelző, láthatósági mellény, rendben,kipipálva.Következő próbálkozásában megkért, hogy nyissam ki az autó ajtajait, hogy a kocsi belsejét is átvizsgálhassa.Közöltem vele, hogy mi nem drogdílerek vagyunk, hanem becsületesen dolgozók, én kórházi ápoló, a feleségem gazdasági vezető a dunaföldvári iskolában. alaposan körbevilágított az autó belsejében, majd diadalmas mosollyal húzatott elő velem az ülés alól egy kis husángot. A tárgy egy kb. 40 centi hosszúságú, akácfából készült, amolyan miniatűr baseball ütő. Egy barátom készítette ezt számomra, az asztalosműhelyben együtt töltött idők emlékére.Mivel a feleségemnek sokszor kell este, sötétben is autóznia,a vezetőülés alá tette. Csak, hogy némi biztonságérzetet adjon neki ebben a mai világban, amikor annyit hallani arról, hogy milyen könnyű támadás célpontjává válni.Mindezt el is magyaráztam a rendőrnek, aki láthatólag élvezte a helyzetet, hogy valamivel végre megfogott. Majd közölte, hogy az ütlegjellegű tárgyat elkobozza, és feljelent , mégpedig "az ütés erejét megsokszorozó, életveszély okozására is alkalmas tárgy birtoklásáért" ami szabálysértésnek minősül. A félreértések elkerülése végett: a kis bot kb 40-45 cm hosszú, kb. olyanféle mint egy vastagabb kalapácsnyél, és maximum fél kiló! Szépen kértem, adja vissza mert ez nekem egy emlék, ígérem otthon kiteszem, vissza a polcra,de ő hajthatatlan volt. Vagy unatkozott,vagy csak arról volt szó, hogy egy ledokumentált-papírozott ügy mégiscsak igazolja a felettesei előtt, hogy lám, ő dolgozik egész éjjel szorgalmasan. Hiszen ha megállít tíz autót és mindenkit elenged, akkor nincs semmi papír az intézkedéséről,akár azt is mondhatják, szundikált. Vajon, ha nem találja meg ezt a "veszedelmes fegyvert", akkor elkezdte volna a kerekeket mérni, hogy elég mélyek e a gumibarázdák? Vagy azért kezdett volna kötözködni, hogy poros a rendszámtábla? De annyira látszott a szituáción, hogy semmi más célja nem volt az egésszel, mint addig szőrözni, amíg valamiért megbüntethet, és most tökéletesen elégedett.
-
1. Pokolterror 2010. március 6. 16:03
Kérdés:
A cigányokban vajon milyen mélységig gyökerezik a rendőrgyűlölet, és mennyire lehetnek a zsarukkal szemben előítéletesek?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









