Súlyos baleset: vétlen és vétkes is megsérült - fotók!
Mik ezek?
XEgy személyautó tartott Hőgyész irányából Szekszárd felé a 65-ös úton reggel hét óta előtt nem sokkal. A kocsi vezetője feltehetőleg túl gyorsan hajtott a csúszós úton, és elvesztette uralmát gépjárműve felett egy kanyarban - mondta el Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a TEOL.hu kérdésére. A kocsi átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből szabályosan érkező autóval.
A balesetben vétlen autó vezetője és utasa, valamint a balesetet okozó járművezető is súlyos sérülést szenvedett. Mint azt megírtuk, a sérülteket a tűzoltók vágták ki a roncsokból. A baleset után teljesen lezárták az utat, majd félpályán haladt a forgalom. A félpályás útzárat tíz óra körül oldották fel.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. tepertőspogácsa 2010. július 26. 21:38
Mi emberek vagyunk a hibásak,nem a technika.A mai gyártásu autok többsége,simán abszolvál sokkalta nagyobb sebességet is,csak nem mindegy ki használja öket,vannak most is olyanok akiknek a zaporjoska is tul gyors még most is.A másik a magyar még valahogy vesz autot,de a többire nem szeret költeni,gumikra,fék,futomü és ingyen akar mindent még most is 20 év mulva a régi rendszer után is ,ezek után ne csodálkozzunk a közlekedési morálunkrol,mert nálunk az nincs.Teszem azt pl-ul megyek a teveli elágazó közelébe,utol ér egy autó simán megelöz,utána fékproba és balra elfordul Tevel felé,na erre varjunk gombot!
-
5. Petrix 2010. július 26. 18:15
Kedves 2 Miki!
A 80 Km/h-t a trabikra meg a zsigulikra találták ki; a 90 Km/h-t a 90-es években gyártott autókra. A mai autóknak sokkal korszerübb a futóműve és a féke, nem beszélve a menetbiztonsági elektronikákról. Ha nem kaphatna minden vezetésre alkalmatlan ember (a 80 Km/h-val téged is ide sorollak, ha nem egy 20+ éves autód van) jogosítványt és a guruló ócskavasakat kivonnák a forgalomból (egy régi autó is lehet jó állapotú) akkor lehetne emelni a sebességhatárokon (amit az emberek 90%-a úgysem tart be) és kevesebb baleset lenne.
Hogy a gondolatodat tovább vigyem aki szarul, balfaszul, rosszul stb. vezet az is szándékos emberölési kísérlet.
Balesetmentes vezetést mindenkinek! -
4. petykó 2010. július 26. 17:00
Arrol már nem is beszélek, hogy az emberek csak akkor hülyézik a rendőrt ha őket lemeszelik!
Máskor meg könyörögnek a trafiért ha száguldozót látnak és az életüket veszélyeztetik! -
3. petykó 2010. július 26. 16:56
2 Miki!
Most meg 90km/óra a megengedett!
Aki hülye az régen is az volt, és most is az!
Nem hiszem, hogy 10km/óra változás az oka a hülyeségnek! -
2. Pokolterror 2010. július 26. 16:54
Szerinted az a plusz 10 km/óra a különbség? NEM! Az a helyzet, hogy egy Trabantban az 50 is soknak tűnt, míg a a mai autók sokkal jobbak, az ember a sebességet is alig érzi bennük, így aztán a félelemérzet is elszáll, pedig 130 nál nagyjából mindegy, hogy milyen kocsiban ülsz....
-
1. 2 Miki 2010. július 26. 16:25
Vissza sírom a régi jó 80 km / órás sebességet! Amikor autózni még élmény volt nem halálfélelem ,attól ,hogy valaki űrhajóban ülőnek képzeli magát az autóban. A gyorshajtást, mikor tekintik már végre szándékos emberölési kísérletnek?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









