Tizenhat lehallgatott hívás, nyolc év fegyház
Mik ezek?
XEmellett bizonyították a kábítószerrel visszaélés vétségét is, ami a kábítószer megszerzését, s nyilván fogyasztását jelenti.
A 25 éves nőt a bíróság 6 év fegyházbüntetésre ítélték, és a közügyek gyakorlásától további 6 évre eltiltották, tájékoztatta hírportálunkat Hauszmanné Szőke Rita, a megyei bíróság büntető kollégiumának vezetője.
A 24 éves másodrendű vádlott 8 év fegyházat kapott, s ugyanennyi időre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A 16 éves kora óta kábítószerfogyasztó férfit már büntették kábítószerrel visszaélés, ittas járművezetés, lopás és csoportos garázdaság miatt.
Elrendelt a bíróság emellett 255, illetve 264 ezer forint vagyonelkobzást is. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlottak és védőik pedig fellebbeztek.
A vádlottak korábban párkapcsolatban éltek, barátságuk annak megszakadása után is megmaradt. A másodrendű vádlott Tolnán tavaly kábítószer-kereskedéssel foglalkozott, amiről volt élettársa is tudott.
Miután a nő tavaly május végén pénzzavarba került, felhívta a férfit, aki bizományosi értékesítésre adott át neki kábítószert. A nő a haszonból saját fogyasztását fedezte.
A lehallgatott telefonbeszélgetések szerint a férfi 2010. május 15. és június 15. között tizenhat olyan beszélgetést folytatott, amelyekben kábítószert ígért, vagy annak eladását szervezte meg. Kábítószert és az adagolásukhoz szükséges eszközöket is lefoglaltak náluk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. Makker 2011. december 22. 15:09
Az elerkor hibas, egy 28 eves ferfirol es egy 26 eves norol van szo. Furol es speedrol van itt szo. Jol ismertem oket es tudom hogy csak ismerosoknek es baratoknak adtak akik amugy is mar fogyatsztok voltak. Sajat maguk dontottek a sorsukrol. A ket itelet kozott viszont szerintem kicsi a kulonbseg.
-
7. szelepdekni 2011. december 21. 20:57
Tisztelt Mizsbe!
Aki öl, az egy egyszeri elhatározásból elveszi egy ember életét, mely években sosem kifejezhető, egyetértek vele, hogy 10 éve nem áll vele arányban. De kérem ne felejtse el: aki droggal kereskedik, fiatalok tömegeinek életét teszi tönkre, plusz a szüleikét és minden közeli hozzátartozójét, ők is ölnek, csak lassan, és nem egy embert. Vannak nyugati demokráciák, ahol halálos balesetek okozásáért szabnak ki ennél súlyosabb ítéleteket, sőt olyan nemzetek is vannak Európában, ahol a drogos járművezetésért (nem kereskedelemért) közel ennyit. -
6. mizsbe 2011. december 21. 17:24
nevetséges hogy ilyenért 8évet adnak egy gyilkosnak meg 10et.......
-
5. tizedes87 2011. december 20. 19:34
A bírónő így ítélt! Kemény, figyelemfelkeltő, de nem visszatartó.
Sok a drog, és még több lesz!
Majd ha egyszer országunk vezetői állnak a bíróság előtt akkor is csak keményen, keményebben. Reméljük eljön az idő hamar. -
4. egy erdelyi 2011. december 20. 19:31
Ha már így eszembe jutott ez a Princz gyerek, hát nem feledhetem, hogy az apja ÁVH-s ezredes volt, az Eisenberger mellett...óh, pardon. A Péter Gábor mellett.
-
3. egy erdelyi 2011. december 20. 19:29
Amúgy a hat év fegyházfokozatban igen soknak tűnik Princz Gáborhoz mérten, pedig a társadalomra ő se volt veszélytelen egy kicsit se...viszont 3 guriga kiköhögésével spongyázva lett a működése... tulajdonképpen művészember volt... szponzorált ezt azt, még lemezeket is adott ki a Héder-Palik-Murányi féle társaság vezetőjeként, meg még rádióműsort is vezetett hozzá...:) szóval reneszánsz léptékű ember az a Gábor, ez már biztos.
-
2. egy erdelyi 2011. december 20. 19:24
Engem érdekelt volna az a részlet, hogy a tudatmódosító(k) melyik csoportba tartozott(ak)... vagyis milyen típusú(ak) volt(ak).
Nem érdekes. -
1. Pokolterror 2011. december 20. 19:24
Most meg tele van az utca a korábbiaknál sokkal veszélyesebb drogokkal! És még csak nem is illegálisak, szabadon árulhatják, vehetik őket! Félkegyelműek országa ez!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









