A Fidesz nem változtat
Mik ezek?
XDr. Puskás Imre a Fidesz megyei közgyűlési elnökjelöltje. Erről is döntött a párt országos választmánya szombati, budapesti ülésén. Ugyancsak összeállt a közgyűlési tagságra javasolt személyek húszas listája. A második helyre dr. Pálos Miklós, a közgyűlés kereszténydemokrata alelnöke került - közölte Potápi Árpád János, a Fidesz Tolna megyei szervezetének elnöke.
A vonatkozó törvény értelmében a 41 tagú megyei közgyűlés az őszi választás után immár 15 képviselővel működik.
- Ez a csökkentés, jóllehet szükséges, komoly személyi kérdés elé állította a Fidesz megyei elnökségét - mutatott rá Potápi Árpád János.
- A testületben jelenleg 26 képviselőnk tevékenykedik, közülük tehát jónéhánytól meg kell válnunk. Fontos szempont volt a jelöléskor az, hogy ki mennyit segített a kampányokban, ki mennyire támogatta munkájával a Fideszt. Nyilvánvalóan sokat nyomott a latban az eddigi teljesítmény.
Nem utolsósorban tekintettel kellett lennünk a KDNP és a velünk szövetséges szervezetek iránt megvalósuló szövetségi politikára, valamint az arányos területi eloszlás elvére is.
Mindezek alapján állítottuk össze azt a húsz fős listát, melyet június 25-én terjesztettünk a Tamásiban ülésező megyei választmány elé. Ezt az elfogadott listát most szombaton megerősítette a Fidesz országos választmánya is.
A megyei választmány elnöke hozzátette, hogy a városok esetében a helyi Fidesz csoportok már kiválasztották polgármester jelöltjeiket. Tamásiban a jelenlegi polgármester mellett tette le a voksát a Fidesz.
Ribányi József elmondta, hogy ez a döntés a bizalom meglétét, illetve az elmúlt négy évben végzett munka elismerését jelenti.
- Az út, amit a helyi Fidesz csoporttal járunk jó és az eredmény reményeink szerint gyümölcsöző lesz a város javára - tette hozzá.
A fiatal demokraták Szekszárdon sem okoztak meglepetést, hiszen itt is a jelenlegi polgármester, Horváth István indul a városvezetői tisztért.
- Az elkezdett munkát be kell fejezni - mondta Horváth István. - Szekszárd történelmi lehetőség előtt áll, megvan a szükséges összhang a város és a kormányzat között.
- Az atomvárosban szintén a hivatalban lévő polgármester, azaz Hajdú János a párt jelöltje - adott tájékoztatást Bordács József, a Fidesz paksi csoportjának elnöke.
Dombóváron Patay Vilmos ismételhet a Fidesz jelölésének jóvoltából. - Úgy látszik, a rövid egy év, amióta a várost vezetem, elegendőnek bizonyult alkalmasságom igazolására - hangzott az érintett rövid értékelése.
Dr. Puskás Imre készülhet az őszi megmérettetésre. Munkáját sokáig óriási ellenszélben kellett végeznie Fotó: TEOL
Megkérdeztük dr. Puskás Imrét is jelöltetéséről. - Bízom abban hogy a döntés visszaigazolja a fontosságát annak a munkának, amit egyébként óriási ellenszélben kellett végeznünk - nyilatkozott a megyei közgyűlésének elnöke.
- Végeznünk, többes számban, hiszen munkatársaimnak is köszönhető, hogy ebben a helyzetben legalább a további romlást meg tudtuk akadályozni. A végső döntést természetesen a polgárok szavazati jelentik majd a fülkékben.
Októberben ismét az urnák elé járulunk
Az önkormányzati választás időpontját a köztársasági elnök tűzi ki. Ez a feladat még Sólyom Lászlóra hárulhat, hiszen megválasztott utóda, Schmitt Pál csak augusztus 5-én veszi át hivatalát. Az alkotmány szerint "a képviselő-testület tagjainak és a polgármesternek a választását - az időközi választás kivételével - az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani." Október első vasárnapja pedig harmadika.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









