A korkülönbség ellenére könnyen megtalálják a közös hangot
Mik ezek?
XSzavai szerint ennek köszönhető, hogy felkérték, legyen a németkéri nyugdíjas egyesület elnöke. Az 1996-ban klubból egyesületté vált szervezetnek amúgy is pártoló tagja volt és lelkesen segítette annak munkáját.
A felkérés 2006-ban – a korábbi elnök, Farkas Géza lemondása után – történt. Az eltelt bő öt év igazolta, jó döntés volt, annak ellenére, hogy Valika akkor nem volt nyugdíjas. Sőt, még most sem az, aktívan dolgozik: a paksi székhelyű Lavina Kft. kereskedelmi igazgatója. Egyébként pedig a rendszerváltás óta egy ciklust kivéve önkormányzati képviselő, jelenleg a szociális bizottság elnöke.
Az egyesületben a korkülönbség ellenére nagyon könnyen megtalálják a közös hangot. A klubtagság többsége fiatalos, igénylik a programokat. – Szeretjük Valikát – mondják. Szavaikból kiderül, hogy magát a klubot is szeretik. – Mindig örömmel jövünk ide – kezdi Lovas Ferencné, akihez a többiek is csatlakoznak.
Elmondják, hétfőn és csütörtökön van klubnap, beszélgetnek, kézimunkáznak, tévéznek. Ugyanezeken a napokon tornáznak is, kazettára. A klubhelyiség végében sorakozó szobakerékpárokat sem lepi por. Ahogy mondják, egyrészt otthon nincs ilyen, másrészt társaságban ezt is jobb használni.
Azt is elárulják, hogy egy társuk egészségi állapotán nagyon sokat javított a biciklizés, ma már könnyebben mozog. Az együttlét pedig szemmel láthatóan a kedélyüknek tesz jót, perceken belül remek hangulatban sorolják a sok közös programot, élményt.
A falu valamennyi programjának részesei. Legutóbb, amikor Pakson Staub Ferenc emlékkiállítás nyílt, amelynek megnyitóján németkéri süteményeket kínáltak, a nyugdíjasok törték a diót – persze közösen. Egyébként is odafigyelnek egymásra, számon tartják, ha valaki elmarad a szokott programról. Sokan a tagok közül özvegyen élnek, számukra még fontosabb a közösség.
– A kemény mag, nagyjából tíz fő, minden találkozón ott van. A kórusnak, amely fellépéseivel Németkér hírnevét öregbíti, több mint 30 tagja van. A klub egyébként igen népes, 116 tagot számlál. Mindig van, akit elveszítünk, de jönnek újak – tájékoztatott bennünket Fóberné Orova Valéria. Azt is elárulta, hogy működésüket az motiválja, hogy örömet szerezzenek másoknak, kibontakozhasson a mindenkiben meglévő tettvágy és tehetség.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









