A körmöci hegyről siklott le kilenc gyönki gimnazista
Mik ezek?
XA Tolnai Lajos Német Nemzetiségi és Kéttannyelvű Gimnázium tanulóinak a korábbi években is volt lehetőségük tábor keretében ismerkedni ezzel a közkedvelt téli sporttal: ez történt most is, ez alkalommal Szlovákiában.
– A hőgyészi általános iskolával közösen szerveztük ezt a közel egy hetes programot – adott tájékoztatást Bán Tamás testnevelő tanár. – A helyszín kiválónak bizonyul, a közel ezerkétszáz méter magas hegy másfél méter magas hóval és remek pályákkal fogadott bennünket.
– Síelni még nem tudó diákjaink már a harmadik napon elsajátították a szükséges tudnivalókat és ügyesen helytálltak. Egyébként a tanrendünkben is szerepel egy téli sport megtanulása, ez most ideális körülmények közepette történt meg.
A 12. osztályos Tóth Bence a fentiekhez hozzátette, hogy a csapatuk nagyon jó időt fogott ki, a magaslatról messzire elláttak, végig a fenyvesek borította tájon. Az élelmezéssel sem volt gond, sok gyümölcs, illetve pörkölt, rántott hús képezte a kínálatot – bár érdekességet jelentett, hogy a konyhások "ránézés" alapján döntöttek, azaz a kisebb termetűek kevesebb, a megtermettebbek nagyobb adag ételt kaptak.
– De azért működött a dolog – erősítette meg Tóth Bence, aki azt is elmondta, hogy sikerült szót váltaniuk helybeli szlovák fiatalokkal is.
– Az elején nem akarták elárulni, hogy mindannyian értenek magyarul, de az utolsó napokban feloldódtak: ekkor már tiszta magyarsággal válaszoltak nekünk, akárcsak a konyhán dolgozó szakácsnők.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









