A névtelen feljelentések adták a legtöbb munkát
Mik ezek?
X
A rendszerváltás előtt csak egy szűk réteg kiváltsága volt a vadászat, ma már aki megfelel a vizsgán, kérheti a felvételét (képünk illusztráció)
Személyes ellentétek, belső viták, névtelen feljelentések adtak az idén a szokottnál is több munkát a megyei vadászati felügyelőségnek - mondta Kosaras Zoltán főfelügyelő. Az eseteket minden alkalommal kivizsgálták. A viták mögött gyakran a vadászati törvény megsértése állt, például tiltott időben vadásztak. Arra is akadt példa, hogy a vadász a maximális büntetést, az 5 évre való eltiltást kapta. A viták a megye 64 vadásztársaságából csak néhányra jellemzőek, de ott alaposan megkeserítik a többiek hangulatát is. – Sajnos egyre több a szankció is, ami vadászjegy bevonásával, illetve pénzbüntetéssel jár – tette hozzá a főfelügyelő.
Király István, a megyei vadászkamara titkára szerint a problémákat sok más gond hozza felszínre. Azt mondta, felhígult a tagság, ugyanazok a morális gondok jelentkeznek itt is, mint az országban bárhol. Az ok pedig, hogy míg a rendszerváltás előtti időben csak egy szűk kör élvezhette a vadászat örömeit, ma már az lehet tagja egy-egy társaságnak, akinek ehhez kedve és pénze van, az előírt vizsgák sikeres megszerzése után.
– A kamarának viszont az a dolga, hogy a felmerülő problémákat etikus mederbe terelje, segítse ápolni a vadászhagyományokat – hangsúlyozta a titkár. – Megyénkben 2300 vadász van, mindnyájan a kamara tagjai, a megyei vadász szövetségnek pedig mind a 64 vadásztársaság a tagja, így a szakmai érdekképviseletet el tudjuk látni. A gondok ellenére a vadászat öröme megmaradt. A vadászati szezon – mely március 1-től február 28-ig tart – legszebb időszakában vagyunk, hiszen december végén minden nagy vadra – gímszarvasra, dámvadra, vaddisznóra, őzre (bak kivételével) – lehet lőni – tette hozzá Király István.
A titkár elmondása szerint nem jöttek be a negatív jóslatok, a gazdasági válság ellenére a vendégvadászok száma nem csökkent. Tolna megyében szeptember 1. és október 31. között 478 gímbika került terítékre, harmincnyolccal több mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ám, míg a darabszámmal nem volt gond, a gímszarvas állomány minősége romlott, az agancsok tömege csökkent. Ez a negatív tendencia már évek óta tapasztalható. A szakember úgy véli, ebben közrejátszhat a vadásztársaságokra, vadgazdálkodókra nehezedő gazdasági nyomás is, amely többek között az alacsony vadhús árakban, a mezőgazdasági vadkárokban, a közúti vaddal való ütközések kártérítési kötelezettségében jelenik meg.
A kifizetett vadkár összege egyre emelkedik, úgy tűnik a termelők érzékenyebben reagálnak az őket ért mezőgazdasági veszteségre. A 2008-2009-es vadászati évben megyénkben 164 millió forintot fizettek ki a vadásztársaságok a gazdáknak. A titkár viszonyításként említette, hogy a munkabérre kifizetett összeg ezzel szemben 153 millió forint volt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. olol 2009. december 30. 08:25
azért van ez a lehetőség, hogy használják.
-
1. Bal-fácán. 2009. december 29. 21:26
Tisztelettel! A vadász aki igazi vadász, az a legnagyobb rabsic!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









