A strandon élesztették újra a német férfit
Mik ezek?
XEgykor ők is a Magyar Vöröskereszt idei Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyének résztvevői voltak. Idén van olyan, akinek pályája előkészítéseként szolgált a tanfolyam, hiszen mentős tisztnek készül.
A Vöröskereszt kiemelt célja, hogy a fiatalok minél korábban, és minél alaposabban sajátítsák el az elsősegélynyújtás alapismereteit. A tegnapi bonyhádi forduló versenyzői közül a helyezések alapján ez középiskolás kategóriában a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, az általános iskolás csapatok közül pedig a györei iskola diákjainak sikerült a legjobban. Ők jutottak a megyei fordulóba.
Autó-, háztartási- és túrabaleset, illetve hegesztő műhelyben történt robbanás sérültjeit látták el gyakorlati feladataik során tegnap a fiatalok Bonyhádon (Fotó: Kiss Albert)
Azok, akik már gyermekkorukban elsajátítják az elsősegélynyújtás alapismereteit, nagyobb valószínűséggel cseperednek olyan felnőttekké, akik a gyakorlatban is alkalmazni tudják tudásukat – mondta Gulyás Katalin, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója. Hozzátette, a szervezet fontos feladata, hogy az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteit minél többen, és minél fiatalabb korban ismerjék meg.
A járművezetői engedély feltételeként sokan végeznek el elsősegélynyújtó tanfolyamot, de nem biztos, hogy élni is tudnak a megszerzett ismerettel. Ahhoz ugyanis, hogy valaki baleset során hatékony segítséget tudjon nyújtani, jól rögzült, stresszhelyzetben is biztosan alkalmazható tudásra van szüksége.
Az elsősegélynyújtó versenyre jelentkező fiatalok az iskolákban szakkörök keretében mélyülnek el a szakszerű segítségnyújtás rejtelmeiben, pedagógusok, védőnők közvetítésével, de a versenyre való felkészülésben akár mentők is segíthetik őket.
A versenyen pedig stressz helyzetben kell megtalálniuk a megfelelő ellátási módokat. Ehhez a szervezők igyekeznek élethű baleseti szituációkat imitálni, például hétfőn Tamásiban a fiataloknak konyhai, játszótéri, takarítási baleset sérültjeit kellett ellátniuk.
A Magyar Vöröskereszt idén 41. alkalommal szervezte meg elsősegélynyújtó versenyét, amelynek területi döntői a napokban zajlottak, és zajlanak Tamásiban, Bonyhádon, Pakson, Szekszárdon és Dombóváron.
A versenyre 5 tagú iskolai, vagy közösségi csapatok jelentkezését várták gyermek (10-14 éves), ifjúsági (14-18 éves) és felnőtt (18 feletti) kategóriában. A területi megmérettetéseken legjobbnak bizonyuló csapatok április 25-én a megyei döntőben is bizonyíthatnak, az ott legjobban szereplők jutnak tovább az országos versenyre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Önnek vannak elsősegélynyújtó ismeretei, és merne segíteni?
- Igen, voltam tanfolyamon, de segíteni nem mernék 23.08%
- Igen, és néhány dolgot meg is tudnék tenni 30.77%
- Nincsenek ismereteim, inkább segítséget hívok 46.16%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





