A verés a tehetetlenség jele - a dicséret szárnyakat ad
Mik ezek?
XA gyermeknevelés egyik legsarkalatosabb kérdése, mit csináljon a szülő, amikor a gyerek a földön fetrengve hisztizik, vagy az Istenért sem akar szót fogadni. Sokszor rendkívül nehéz megtalálni az arany középutat a drákói szigor és a megengedés között, így ebben a témában Sebestyén Györgyi, az I. számú óvoda Kindergarten vezetője igyekszik segíteni a tanácsaival.
Szerinte a büntetés eszközének például nem az agresszív magatartást, kiabálást vagy esetleg a testi fenyítést kell tekinteni, hanem a jutalmazás megvonását.
Mint mondta, egy gyerek számára a szeretet, a bíztatás a legfontosabb, ezek váltják ki számára az öröm érzését. Vagyis, ha a szülő így reagál valamire, azt a lurkó legközelebb is szívesen teszi, hiszen tudja, hogy ezeket kapja cserébe. Viszont ha rosszat tesz, és azt tapasztalja, hogy a szülő semlegesen viszonyul hozzá, nem foglalkozik vele, átnéz felette, nagy valószínűséggel abba fogja hagyni. Természetesen ilyenkor azt is el kell neki mondani, hogy mit csinált rosszul, és mi lett volna a helyes. A
hagyományos büntetési módszerek egyébként sem válnának be a legkisebbek (2-3 évesek) esetén, ők ugyanis még nem értenék meg ennek lényegét. Azt viszont tökéletesen értik és érzik, ha az ember nem mosolyog rájuk, vagy úgymond elfordul tőlük.
Így előbb-utóbb kialakul bennük az az értékrend, hogy milyen viselkedésért jár szeretet és dicséret, és miért cserébe kap közönyt. Épp ilyen fontos azonban a mintakövetés is, hiszen a gyerekek „kiskacsa” módjára utánozzák azt, amit látnak.
És pont ez az a tény, ami miatt nagyon meg kell gondolni, hogy a szülő milyen büntetési módszereket alkalmaz.
Ahogy a szülők a gyerekhez viszonyulnak, ő is úgy fog majd a testvéreihez, ovis társaihoz: szeretettel, kedvességgel vagy éppen agresszióval Képünk illusztráció
Sebestyén Györgyi elmondta, azok a csemeték, akiket megütnek otthon, ugyancsak meg fogják verni a többi gyereket, hiszen ezt a példát látják maguk előtt. Igaz ez arra az esetre is, amikor a szülő elveszi a játékukat megtorlás képpen, amit szintén megtesznek majd ők is az óvodában.
Sajnos egyébként a verés a legtöbb esetben nem más, mint a szülő tehetetlensége, amikor már kifogy a nevelési eszközökből. A túl gyakori, vagy túl erőszakos büntetés letöri a kicsi önbizalmát, motiválatlanná, kedvetlenné és agresszívvé válhat, amit a későbbi életében is magával cipelhet majd.
Ha tehát az egész nap abból áll, hogy tiltják, fegyelmezik, az azt eredményezi, hogy állandó stresszben él majd, amit valahol le kell vezetnie. Így a szülő könnyen csöppenhet egy ördögi körbe.
Könnyebb kezelni a helyzetet, ha az ember arra gondol, hogy a lurkó nem rosszindulatból csinálja azt, amit, csak még nem tudja, hogy mit és miért kell úgy tenni, ahogy.
Szintén nagyon lényeges elem -bár olykor épp annyira nehéz is - a türelem és a következetesség. Meg kell tanulnia, hogy amit nem szabad, az holnap is tilos lesz, és éppúgy el kell neki mondani mindaddig, amíg el nem jut a kis tudatáig. Sok szülő esik abba a hibába, hogy egy idő után elfárad és feladja, ezzel azonban a korábbi munkája is kárba veszhet, majd kezdődik minden előröl.
Neki kell elkövetni a saját hibáit
Bár a korlátozásra szükség van, és a féltés is természetes a szülő részéről, mégis vannak olyan szituációk, amikor nem biztos, hogy meg kell akadályozni, hogy a gyerek elkövesse a hibáit. Ez persze nem azokra az alkalmakra vonatkozik, amikor veszély fenyegeti. Ilyen lehet például a lógó cipőfűzővel való szaladgálás, vagy a még forró tálhoz való hozzáérés lehetősége.
Hiába tilt ugyanis a szülő, a lurkók úgyis mindig a saját tapasztalataik útján tanulnak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Bkir50 2012. július 15. 23:29
És a legfontosabb, a szülőknek és a környezetben élőknek meg kell válogatniuk, miket mondanak, hiszen a gyerek azt mondja, amit hall, nem tudja, hogy csúnyát mond, ő utánozni akarja a felnőttet, esetenként viccesnek tartja azokat a szavakat, amiért később szidás járhat.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





