A víz alatti merülést is ki lehet próbálni a szekszárdi strandon
Mik ezek?
X– Azt mondták, maradjak nyugodt, és ne nevessek. Két kézjelben is megegyeztünk, az egyik az „oké”, a másik pedig a „fel”, ha valami probléma van. Utóbbit nem kellett használni, a nevetést is sikerült visszatartanom. Nagyon jól éreztem magam, szívesen kipróbálnám élesben is – mondta lapunknak Korhecz Lilla azután, hogy kedd délután bátran igénybe vette a szekszárdi élményfürdő egyik állandó szolgáltatását, a könnyűbúvár-merülést. A 18 éves bajai hölgy Hortai Tamás, a szekszárdi Óceán Könnyűbúvár SE vezetőjének irányításával térképezte fel az egyik medencét a víz alatt.
A merülés természetesen tökéletesen biztonságos volt. A fürdő ingyenes szolgáltatásának a nem mindennapi élmény mellett az is a célja, hogy a gyerekek, fiatalok figyelmét felhívja arra: a víz úgymond veszélyes üzem, ugyanakkor kiváló közeg a szórakozásra, a sportolásra, a kikapcsolódásra, ha a biztonsági szabályok betartják, és megadják a víznek kijáró tiszteletet. Az élményfürdő e témát illetően remek partnerre talált a szekszárdi könnyűbúvár egyesületben, amely térítésmentesen ajánlotta fel közreműködését a jó cél érdekében.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Csak az merjen ítélve és kutatva végig emlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





