Árgus szemekkel fognak figyelni a mesterdetektívek
Mik ezek?
XDr. Fischer Sándor, a TMKIK elnöke elmondta: amikor leült tárgyalni Pelsőczi Józseffel, az MMSZ elnökével, egyeztették, hogy milyen területeken tudják a két szervezet tagjai egymást segíteni.
Közös célként jelölték meg az általános érdekképviseletet, valamint az üzleti forgalom biztonságának növelését és a tisztességes piaci magatartás fontosságát.
A gazdasági nehézségek dacára is fejleszteni kell az egyéni és társas vállalkozásokat, tájékoztatni a tagkört a pályázati és hitellehetőségekről, bővíteni a gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszert.
Dr. Fischer Sándor és Pelsőczi József
Az MMSZ igyekszik tagjait a kamarai rendszerbe integrálni. Előadásokat tartanak, oktatási anyagokat, szakmai publikációkat adnak közre. Rendszeresen tájékoztatják a kamarát az ágazat aktualitásairól.
A TMKIK intézményrendszerén keresztül gondoskodik arról, hogy az információk célba érjenek. Fórumokat biztosít az ágazati kérdések megtárgyalására, ismeretterjesztő előadásokat, konferenciákat, szakmai találkozókat szervez.
Mivel mindkét szervezet rendelkezik saját újsággal, azok hasábjain is közreadják a TMKIK és az MMSZ aktuális híreit, a tagok számára fontos információit.
Január 11-én, az országban elsőként kötött együttműködési megállapodást a Tolna megyei kamara a mesterdetektívek szövetségével. Dr. Fischer Sándor szorgalmazni fogja, hogy más megyék kereskedelmi és iparkamarái is hozzanak tető alá ilyen megállapodásokat, melyekből a szervezetek tagjai profitálhatnak.
Pelsőczi Józsefnek is ez a célja, mint mondta: a magánnyomozók fontos feladata a vállalkozók üzletei érdekeinek védelme, a gazdasági élet tisztasága feletti őrködés.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





