Az atomenergia kérdéseire adtak választ
Mik ezek?
XAz atomenergiáról szóló ismeretterjesztő konferencián, amelyet az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), a TIT Stúdió Egyesület és a PTE Földrajzi Intézete Munkaerőpiaci és Esélyegyenlőségi Tanulmányok Központja közösen rendezett, zömében fiatalok vettek részt.
Az Atomenergiáról mindenkinek című regionális konferencián azokat a területeket vették sorra, amelyek foglalkoztatják a közvéleményt. Ezek közé tartozik a Fukushimai erőmű balesete, amelyről dr. Rónaky József, az OAH főigazgatója beszélt.
Mint mondta, másképpen ítéli meg a szakma, a közvélemény, a politika, és eltérően ítélik meg a világ különböző tájain. Japánban a nagy Tohoku földrengésként, Európában és Amerikában a Fukusimai atomkatasztrófaként emlegetik.
A főigazgató kiemelte, hogy a természeti katasztrófa 20 ezer áldozatával szemben az atomerőművek balesete miatt egy ember sem halt meg. Utóbbi is komoly károkat okozott, de míg ez máig mindennapos téma, addig arról kevés szó esik, hogy a szökőár és földrengés miatt több település megsemmisült.
A szakember részletesen beszélt az Európában, így Pakson is elvégzett célzott biztonsági felülvizsgálatról.
- Azt csináltuk, amit a nukleáris szakma mindig. Történt egy esemény, elemeztük annak a tanulságait, megvizsgáltuk a saját atomerőműveinket, hogy mit kell tenni – fogalmazott.
Dr. Sükösd Csaba egyetemi docens, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatóhelyettese egyebek között a paksi atomerőmű tervezett bővítéséről beszélt. Számításokkal támasztotta alá, hogy az atomerőművek megépítése nem drágább, mint ugyanannyi villamos-energiamennyiség előállítására alkalmas nap, vagy szélerőmű-kapacitás létesítése.
Kitért arra is, hogy megnő majd az igény a nukleáris szakemberek iránt, ezért buzdította a hallgatóság soraiban helyet foglaló fiatalokat, hogy válasszák ezt a területet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





