Az együttműködés híve a bizottság
Mik ezek?
XAz együttműködésnek ezt a hiányát határozottan nehezményezte a bizottság. Távollétükben nem foglalkozott a bizottság a Szekszárdi Polgárőr Egyesület első és második negyedéves beszámolójával. Mint ismeretes, ennek az elfogadásához kötött a költségvetési támogatás kifizetése.
Több témában is egyeztetni szerettek volna az egyesülettel, amelynek a munkájával amúgy elégedettek, hiszen a plusz kéréseknek is mindig eleget tettek. Ugyanakkor összehangoltabb tevékenységet szeretnének elérni a településőrök, a polgárőrök, a közterület-felügyelők és a rendőrség között.
Az egyesület elnöke, Bakodi Róbert kérdésünkre elmondta, hogy csak hétfőn kapta meg a meghívót, már nem tudta átszervezni teendőit, ezért nem tudott részt venni az ülésen. A következő bizottsági ülésen azonban ott lesz.
Ugyancsak később térnek vissza az őszi kiültetésű növények beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázat elbírálására, mert ebben az ügyben szakmai segítségre lett volna szükségük, nem vitatva, hogy szép, virágos a város.
Nem támogatta a bizottság a ZUG kérelmét, amelyben 4 millió forintot kértek annak az épületnek a felújítására, ahova korábbi helyükről költöztek. A legszükségesebb munkákhoz saját keretéből egymillió forintot már adott a bizottság. - Senki sem hatalmazta fel az egyesületet, hogy az önkormányzat terhére ilyen mértékű beruházásokba kezdjenek - fogalmazott Kővári László.
Halmosi István, a ZUG egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, hogy aláírásokat gyűjtenek, s minden törvényes eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy az önkormányzattól megkapják a felújítás kifizetéséhez szükséges összeget.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









