TEOL

Petrovics Józsefné nyugdíjba készült, aztán mégis – engedve a szelíd erőszaknak –, benyújtotta pályázatát és elnyerte öt évre a Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa Mikrotérségi Óvoda, Általános Iskola, Zeneiskola-Művészetoktatási Intézmény Gimnázium és Szakiskola főigazgatói posztját. A tantestület, a szülők szinte száz százalékban, a három képviselő-testület minden tagja egyhangúlag támogatta kinevezését.

Az alatt a több mint 35 év alatt, amit a pályán töltött, vitathatatlanul sokat változott a világ az oktatás területén. Annak idején a gyerekek többet voltak az iskolában, amelyhez más volt a viszonya mind a társadalomnak, mind a szülői háznak. A diákok is nyugodtabbak voltak, és ismereteik zömét a pedagógusoktól kapták meg, nem más forrásból, mint most. Mára a tanítónak, tanárnak új szerep jut: gyakorta inkább az eligazodásban kell segítenie, nem az ismeretszerzésben, mondja az igazgatónő.

A pedagógusok, iskolavezetők helyzetét rendkívül megnehezítette a sok törvénymódosítás, szemléletváltás. Egyebek között azzal is, hogy nagyon sok adminisztrációs teher hárul rájuk. Annak fontosságát, hogy jól átgondoltan el kellett készíteni az alapdokumentumokat, nem vitatja Petrovics Józsefné, de az a rengeteg módosítás, átdolgozás sok időt, energiát felemésztett. A legújabb változások jó irányba mutatnak, véli az intézményvezető.

Az például, hogy ismét visszakapta a pedagógus a döntés jogát az osztályismétléssel kapcsolatban szerencsés, hiszen a tanító meg tudja ítélni, hogy képes-e egy kisgyermek a többiekkel együtt haladni, felzárkózni.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Az iskolákban elharapódzott erőszak szerinte sajnos tény, nem pedig a média által felnagyított dolog. E téren a legnagyobb gondot az okozza, hogy a pedagógus ebben a helyzetben magára marad, neki kell megoldania a kényes ügyeket, pedig igazából muníciót sehol nem kapnak, konfliktuskezelésre nem tanítják őket senki, és sokszor a szülők sem partnerek ebben.

Az elmúlt időszak legnagyobb hibája az igazgatónő szerint a mindenáron való integráció. Azoknak a gyerekek, akiket ma sajátos nevelési igényűnek nevezünk, többségében kiscsoportban történő foglalkoztatásra, gyógypedagógiai szakemberre volna szükségük. Szinte kizárt, hogy nagy létszámú osztályban megfelelően tudnak haladni, és sikerélményhez jutnak.

Bár az oktatásban sok a probléma, nálunk nem csapódott le erőteljesen, ezeket sikerült az iskola falain kívül tartani, mondja Petrovics Józsefné. Az igazgatónő büszke az intézményre, amelynek élén áll, hiszen sikerült összehangolni három település gyermek és oktatási intézményeinek munkáját úgy, hogy mindenki megőrizhette értékeit és hagyományait, az együttműködésből pedig profitálnak. Hiába mamut intézmény a DBM MONI, megmaradt a legfontosabb alapelv: ez pedig az, hogy az első mindig a gyerek érdeke.