Az MSZP nemet mond!
Mik ezek?
XKinek hihetünk: Orbán Viktor miniszterelnöknek, avagy Horváth István polgármesternek? Ezt a kérdést tette fel pénteki sajtótájékoztatóján Ilosfai Gábor.
Szekszárd közgyűlésének MSZP-s képviselője emlékezetébe idézte, hogy a kormányfő nemrég így nyilatkozott: nem lesz vagyon- és ingatlanadó, mert nem szolgálja az ország érdekét.
– Azóta rengetegen kérdezik tőlünk, hogy a megyeszékhelyen miért van mégis ingatlanadó? – folytatta a képviselő.
– Ami bennünket illet, folyamatosan gyűjtjük az aláírásokat annak érdekében, hogy ezt az adónemet vonják vissza. Elhisszük, hogy nagy szükség van bevételre, hiszen a város rengeteg adósságot halmozott fel. A beruházások gyakorlatilag megszűntek, ennek igazolását jelenti a romos művelődési ház a város szívében. A megoldást nem látjuk.
– Ilosfai Gábor rosszul értelmezi a miniszterelnök nyilatkozatát – jelentette ki Horváth István polgármester.
– Arról van szó, hogy a kormány nem kíván központi, állami ingatlan- és telekadót bevezetni. Ezek az adónemek továbbra is helyi adóként vethetők ki, segítve ezzel a településeket.
A művelődési ház és művészetek háza esetében pedig a közbeszerzés elérkezett végső stádiumához, augusztus 8-án lesz eredményhirdetés és legkésőbb szeptember elején folytatódik a beruházás.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 18 hozzászólás érkezett-
18. sosi2443 2012. szeptember 1. 05:53
Egyszerűen nem értem,hogy amiért meg dolgozta az adózott fizetésemből vásároltam,illetéket fizettem,stb-hányszor kell adózni egy meg adóztatott tulajdon után.Minden féle közmű és egyéb szolgáltatás után is meg fizettem a hozzá járulásomat,akkor miért kell duplán adózni.Nem hiszem,hogy ez nem törvény sértő.Az önkormányzat egy fillért sem adott,hogy házat vegyek,+plusz szolgáltatást sem nyújt,sőt még azt sem végzi el sokszor ami a feladata lenne a köz tisztasággal kapcsolatban,akkor mire fel?Annyi jogász van az ellenzékiek között és egy sem találja ezt furcsának???
-
17. davang 2012. július 15. 12:56
Ilyen nincs és mégis van.
Számomra nem csak az kérdéses,hogy most akkor van-e ingatlanadó vagy nincs,hanem az is,hogy ha van akkor kinek kell fizetni.
A kapott tájékoztatón vastag betűkkel ki van emelve,hogy amennyiben bérlőként használom az ingatlant,akkor továbbítsam a levelet a tulajdonos részére.
Na már most én még egy pár évig bérlem az ingatlant a banktól.
Jó persze tudom,hogy a földhivatalnál én vagyok bejegyezve tulajdonosként,de a bank is ott van.Úgyhogy legalább felezhetnénk! -
16. egy erdelyi 2012. július 15. 11:04
Jo...
Na, de a cipi, ( egyelöre többsegben levö magyarok miatt: love)az hova van kitalicskazzal amikor reneszansz leptekekkel gondolkodnak a nagy gondolkodk dikkmahe?
Most csak ugy demagog modon kerdezem ezt, ne ijedjenek meg azok, akik hirtelen egymasra neztek. Hogy te is köztünk vagy edes Pistam? -
15. rozoga 2012. július 14. 23:13
Fogi!
Biztos, hogy volt itt nagy ruha meg lesz is valakinek majd pár év múlva.
Most viszont túl nagy a mellény.
Össze-vissza hadovál sok megélhetési politikus, ami a végtelenségig nem fognak bekajálni a zemberek.
Valószínű, akkor majd kisebbre kell venni azt a nagy mellényt. -
14. fogi48 2012. július 14. 19:41
13. katayama,
köszönöm Yama, főleg úgy, hogy a Danikirály első szülinapi köszöntőjéről nemrégen érkeztem haza.
Szép estét kívánok. -
13. katayama 2012. július 14. 19:23
fogi48!
12.
A Függetlenség napján az ajándékom lemaradt! Utólag, mégegyszer...
http://www.youtube.com/watch?v=zm9u5_hYsV0 -
12. fogi48 2012. július 14. 18:53
10. zember,
a félreértés végett:
A miniszterelnök azt mondta, hogy nem lesz ingatlanadó. Ha majd kormányrendelet, vagy netán az országgyűlés törvénybe iktatja az ingatlanadót,(országosan) akkor számon lehet majd kérni a miniszterelnök kijelentését.
Szekszárdon az önkormányzat döntött, helyi rendelettel, a telek és ingatlanadó terén.
Most ott kell reklamálni. -
11. Hegyháti 2012. július 14. 17:48
9. ocfrodo!
Tökéletesen igazad van. Ezeket az összegeket ki lehetne bírni, ha látná az ember az értelmét, a hasznát. De nem látja. Ha tízszer ennyit kellene fizetni, annak sem látná.Elnyeli egy nagy fekete lyuk.Megkockáztatom, az emberek, ha tudnák, hogy egy összeg kifizetésével lecsökkenne felére az államadósságunk, de utána megszabadulnánk minden bajunktól, akkor lehet megtennék.Ez persze csak utópia, ilyen a világon nincs.Az utak nálunk többnyire a lefolyók felé lejtenek, csak néha ki kéne őket puceráni. -
10. zember 2012. július 14. 13:41
Nem az összeggel van a baj,hanem ugyanannak a pártnak az egyik embere azt mondja,hogy nincs ilyen ma nálunk a másik embere pedig kiveti rád.Valami vagy van,vagy nincs.
-
9. ocfrodo 2012. július 14. 13:31
Kicsit úgy érzem túl lett ez az ingatlanadó misztifikálva! Most őszintén, egy kétszobás lakás után évi ~7.000Ft-ot csak ki tud fizetni a tulaj?! Úgy érzem olyan ez mint az ebadós dolog, hogy a szegtényembernek kutyája van, de évi 5.000Ft nem fér ki a büdzséből! Kérdem én, mi van akkor, ha a nevezett eb megbetegszik! Szóval én amondó volnék, hogy rendben van, hogy ha már ingatlanom van, fizetek egy kicsit, de az ne a "városházi és politikai elit" dorbézolására menjen, hanem igazoltan és nem háromszoros áron számlázottan arra, hogy az én ingatlanom többet érjen! (infrastruktúrafejlesztés, felújítások, stb.) Mert azért nem ártana ha kis-hazánkban már egyszer végre a lefolyók felé lejtenének az utak. (gyalogoljon pár politikus kicsit eső után Szekszárdon!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





