Becsöngetés előtt: gyarapodott a kisiskolák többsége
Mik ezek?
X
A bátai iskola országosan is elismert pedagógiai munkával büszkélkedhet. A településen azonban egyre kevesebb születik Képünk archív felvétel
A megkérdezett intézmények zöme arról adott tájékoztatást, hogy 2010 szeptemberétől ugyanannyi, illetve több nebuló ül a padokba, mint tavaly ilyenkor.
– Az idei tanévet Alsónánán várhatóan az eddigivel megegyező létszámmal, azaz huszonhat tanulóval kezdjük – mondta el Kollárné Kuris Piroska tagintézmény vezető. Bogyiszlón 2010 végén száznyolcvanegy volt, most szeptembertől száznyolcvanhét lesz a tanulólétszám – tudtuk meg Boda Zoltántól, a Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda igazgatójától. – A Babits Mihály Általános Iskola Medinai Tagintézménye az új tanévet húsz kisdiákkal kezdi meg, tavalyi létszámunk tizenhárom fő volt – közölte Götz Csabáné intézmény vezető. A növekedés azzal magyarázható, hogy sok kisgyermek van az óvodában, így évről-évre egyre több elsősre lehet számítani, a kimenő negyedikes létszám pedig alacsonyabb.
Gyarapodásról számolt be Busáné Jordán Judit, a pörbölyi iskola igazgatója is: az intézményben a tavalyi huszonkilences létszám most harminckettőre emelkedik. A vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekközpontúság, az emberléptékűség, a családias környezet, a kisdiákok, szülők és pedagógusok kiváló kapcsolata meghozta eredményét: nemcsak helyből, hanem Alsónyékről, Bajáról és Bátaszékről is ideíratják szülők a gyermekeiket.
– Intézményünkben a létszám a tavalyihoz képest nem változott; azaz százkilenc tanulóval kezdünk – adott tájékoztatást Szíjártó József. A Zomba Körzeti Intézményi Társulás tengelici tagiskolájának igazgatója azt is hangsúlyozta: ez a létszám 7-8. osztályosok nélküli, mivel 2007. szeptembere óta a kistérségben egyedüliként a tengelici iskola csak hat osztállyal működik. A 7-8. osztályok megléte esetén az iskola létszáma meghaladhatná a százharminc főt is.
A bátai ÁMK Hunyadi János Általános Iskola némi csökkenést nyugtázott. Míg a lezárult tanévben száznegyvenkét tanulót fogadott, addig a most következőben százharminc tanulót fogad a létesítmény. Faidt Józsefné igazgató arra mutatott rá, hogy a létszám az elmúlt öt tanévben 130-140 fő között mozgott. A tavalyi év kimagasló volt. A fogyatkozás oka kívül esik az egyébként kiváló eredményeket és számos téren országosan is példaértékű kezdeményezéseket felmutató iskola falain: munkahely hiányában a fiatalok a városokban keresik a megélhetést, így egyre kevesebb gyermek születik Bátán.
A megkérdezett iskolák mindegyike kisebb-nagyobb – egy-két esetben pedig igen jelentős – tárgyi gyarapodásról is beszámolt. Alsónánán a Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány jóvoltából az idén több lehetőség lesz utazásra, kirándulásra, a színjátszók fellépésére. Bogyiszlón egy tanterem aljzatának korszerűsítése valósult meg, Medinán pályázati pénzből lecserélték a termekben a padokat, emellett új számítógépet, videomagnót és nyomtatót vásároltak. Pörbölyön rengeteg új eszközt, fejlesztő játékot szereztek be ugyancsak pályázati pénzből és új bútorok is kerültek az osztályokba – megvalósítandó azt a célkitűzést, melynek lényegét az igazgató így fogalmazta meg: nem hagyományos iskolára, hanem igazi otthonra szeretnének hasonlítani.
Kívül-belül megújult az épület együttes
Korszakos jelentőségű. Így minősítette Szíjártó József azt a változást, mely a tengelici iskolában valósult meg. Ahol is EU-s pályázat révén, közel 70 millió forintból újították fel az épület együttest. A munka fűtéskorszerűsítést, akadálymentesítést, nyílászáró cserét, külső homlokzat festést, belsőtér festést-mázolást, új tanterem kialakítást egyaránt magában foglalt. A tanévnyitó ünnepséggel egybekötött átadást augusztus 30-án, hétfőn 16.30 órakor tervezik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









