Biztos működés lett az összefogás eredménye
Mik ezek?
XMűködése érdekében összefogtak az érintett önkormányzatok, hegyközségek, földművelők, biztosító-társaságok. Sőt, állami támogatást is kap a rendszer. A nonprofit, közhasznú tevékenységet folytató szervezet fenntartásához szükséges források 61 százalékát a tagok és a támogatók által befizetett díjak fedezik.
– A múlt év elején még jelentős gondokkal küszködtünk – mondta Huszár István. – Ennek oka, hogy az egyik legfontosabb hatóanyag, az acetonos ezüstjodid ára a kétszeresére nőtt. A tagjaink költségeit már nem akartuk növelni, ezért azokhoz a kistermelőkhöz fordultunk, akik ugyan élvezték a jégeső elhárítás előnyeit, csak éppen nem fizettek érte.
A megyében 145 településen telepítettek generátorokat Fotó: Pásztor Éva
Ennek hatására 146 termelő lépett be az egyesület tagjai közé, valamint a megszólított több, mint 3000 – ötven hektárnál kisebb területtel rendelkező – gazdálkodó közül 250 járult hozzá ötezer forinttal a fenntartási költségeinkhez. A tagok és a támogatók által befizetett összeg, valamint az állami támogatás 2011-ben elegendő volt a biztonságos működéshez.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. egy erdelyi 2012. január 18. 14:10
Akkor már a jégverés se a régi. Így bízzon meg az ember mindenben.
-
2. cickomicko 2012. január 18. 11:24
Én is emlékszem, hogy a '80-as '90-es években voltak becsületes jegek, mostanság errefelé aránylag csendesebb, kisebb méretű jegekkel találkoztam. A NEFELA hatósugara igen nagy, én is meglepődtem, amikor a honlapjukra tévedtem. Ez legalább jó hír.
-
1. rendőrbendőr 2012. január 17. 19:16
Nálunk nem tudom milyen néven fut ez a jégeső elhárítás,de működik és ez jó!
Mi sem bizonyítja jobban,mint az,hogy 1996-ban volt utoljára kárt okozó jégeső!
A környéket tönkre verte,nálunk alig volt kár!Egyszer megnéztem működés közben.A kezelője azt mondta,hogy ez sem csodafegyver,de azt meg lehet akadályozni vele,hogy nagyobb jégszemek keletkezzenek!Ez már eredmény!Nekem csak hobbiszőlőm van.Ha szükséges,én is beszállnék a költségekbe,hiszen a fentiek miatt "megéri"!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









