Bőven van minek örülni
Mik ezek?
XKisdorog büszke a futballcsapatára. A megyei első osztályban kezdi meg a bajnokságot az együttes, meghálálva a helyiek lelkes szurkolását, mert bizony nem ritkán négyszázan is kíváncsiak voltak a fiúk teljesítményére.
Ám a falu nem csak fociban ér el eredményeket.
Az idén elkészült egy 54 millió forint nettó értékű beruházással az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT), amelyet tavasszal adtak át, és hamar „belakták” a helyi közösségek. A székely hagyományőrző egyesület, a német énekkar és az idősek klubja is a közösségi szolgáltató térré alakított művelődési házban tartja programjait, és természetesen gyermekprogramok is vannak, a közelmúltban éppen a gyermeknapi rendezvények kezdődtek itt.
Az önkormányzat mindent elkövet, hogy a település a maradék önállóságát megtarthassa. Iskola sajnos már nincs helyben, Bonyhádon és Tevelen tanulnak a diákok. Nehezen hozták meg a döntést az intézmény bezárásáról, de az évi több mint tízmillió forintos fenntartási költséget már nem tudták vállalni.
Ugyanakkor a diákoknak továbbra is iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat. A kisdiákok 6 ezer-, a középiskolások 7 ezer-, a felsőfokú oktatásban tanulók pedig 8 ezer forintot kapnak. Az óvoda továbbra is működik, s bár csökken a gyermeklétszám, ragaszkodnak az intézmény fenntartásához. Az önkormányzatnak saját konyhája is van, itt az ovisok mellett a szociális étkezésben részesülők számára is főznek.
Munkalehetőség nincs túl sok a faluban - néhány helyi építőipari-, mezőgazdasági-, ipari- és kereskedelmi vállalkozó, valamint az önkormányzat -, a többségnek máshol kell munkát keresnie, és felvállalnia a napi ingázást. A helyi beruházások esetében az önkormányzat lehetőleg helyi vállalkozók, illetve helyi lakosokat foglalkoztató cégek munkáját veszi igénybe.
A fiatalok mellett az idősekre is gondot fordítanak. Néhány éve alakult meg a Havasi Gyopár Idősek Klubja, amely aktívan működik. A faluban sok idős ember él, akik számára a klub a rendszeres elfoglaltságot, a kapcsolattartás lehetőségét jelenti. Minden hétfőn tartanak találkozót, közösen ünneplik egymás névnapját, születésnapját, együtt készülnek az ünnepekre. Aktív részesei a település programjainak, és kiveszik részüket a közterületek szépítéséből is.
Együtt járnak kirándulni, és gyakran szerveznek közös programot a szomszédos települések idősek klubjaival. A kistelepülések helyzete sehol sem könnyű, de az önkormányzat panaszkodás helyett a lehetőségeket keresi a fenntartható fejlődésre, és ahol csak lehet, az önállóság megtartására. Minden eredménynek örülnek, és bíznak benne, hogy ha lassan, és kis lépésekkel is, sikerül előrébb jutnia a falunak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





