Büntetni, dicsérni is kell
Mik ezek?
XA büntetés éppen olyan alapvető és szükséges nevelési eszköz, mint a jutalmazás, a dicséret – mondta Király Gabriella, klinikai gyermek szakpszichológus, a Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója. A büntetésről sajnos elsőként a verés jut az emberek eszébe, mint annak a legdurvább formája.
A gyermek számára azonban nem ez a legrosszabb, ami történhet, hanem a figyelem megvonása, inkább elviseli a pofont, mert tudja, hogy akkor legalább rá figyelnek.
A büntetésnek persze számos formája van, a rosszalló tekintettől kezdve a dorgáláson át a különféle szankciókig. A gyerekeknek szükségük van korlátokra, mert ezek nélkül nem válhatnak a szabályokat, egymást tiszteletben tartó felnőttekké.
Az azonban nem mindegy, hogyan büntetik a gyermeket. Fontos, hogy a megfelelő időben, azaz közvetlenül a kiváltó cselekedet után történjen, hogy a gyermek tudja mi az a viselkedés, amit a szülő elutasít.
Ugyanezen okból fontos az is, hogy meg is mondják neki, miért kapja. Korábban elterjedt volt a nézet, mely szerint a gyereknek mindent meg kell magyarázni. Ezzel szemben ma egyre inkább elfogadottá válik az álláspont, mely szerint vannak dolgok, amelyeket nem szükségszerű megindokolni.
Néha elég azt mondani: ezt ne csináld, mert én azt mondtam. Például nem érdemes egy kétéves gyereknek részletesen megmagyarázni, hogy miért nem ajánlatos a konnektorba dugnia az ujját, elég ha tudja, hogy azt nem szabad.
Fontos azonban, hogy az sem elég, ha azt mondják, azért kapja a büntetést, mert rossz volt. Ebből ugyanis még nem tudja meg pontosan, hogy mit is takar az a rossz.
A büntetés mértékét az elkövetett tett súlya is meghatározza, de a gyermek személyiségéhez is kell igazodnia. Például egy szorongó, félénk kicsit már egy rosszalló tekintettel is elég lehet megróni. Sokszor már az is elég egy gyermeknek, ha azt mondják, ezt ne csinálja, mert anyu szomorú lesz.
Persze az apróságok rafináltak, megpróbálnak kibújni a büntetés alól, és igyekeznek a csínyt akkor elkövetni, amikor a szülő nem látja, de tudniuk kell, hogy az később kiderül, és nincs kibúvó, a tetteinek minden körülmények között következményei lesznek.
Ami azonban nagyon fontos, hogy a büntetésnek nem szabad szeretetmegvonással járnia. A gyereknek ugyanis tudnia kell, hogy még akkor is szeretik, amikor éppen nagyon dühösek rá.
A kicsik alapvetően is szenvednek a szeparációs szorongástól, félnek a szülő szeretetének elvesztésétől, amin csak ront egy pont erre építő megrovás.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a büntetés mellett rendelkezésre áll a jutalmazás eszköze is, és fontos hogy a két nevelési mód alkalmazása egyensúlyban legyen egymással. Azaz nem elég, ha megbüntetik a gyermeket a helytelen viselkedésért, meg is kell jutalmazni, dicsérni, ha úgy cselekszik, ahogyan azt elvárják tőle.
A következetesség nagyon fontos a büntetésben is
A büntetés során fontos, hogy a szülő következetes legyen, azaz ha egyszer megbünteti a gyermeket egy helytelen cselekedetért, azt legközelebb is büntetéssel, és lehetőleg azonos mértékben sújtsa. Fontos, hogy ebben a kérdésben a szülők között is legyen konszenzus, azaz ha anya nem nézte jó szemmel, hogy a tapétára zsírkrétával tájképet készített az apró alkotó, akkor azzal apának is ajánlott egyet értenie, illetve legközelebb hasonló esetben ugyancsak büntetést kiszabnia. Jó lenne, ha ez az együttműködés a nagyszülőkkel, az óvodával, iskolával is működne, bár ennek kivitelezése korántsem egyszerű.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









