Cafetéria: csak a kötelezőt tudják adni
Mik ezek?
XHerczig Gáborné jegyző elmondta: a törvény a köztisztviselőknek biztosítja a cafetéria-juttatást, legfeljebb évi kétszázezer forint értékben. Az önkormányzat által foglalkoztatott közalkalmazottak esetében azonban a cafetéria csak adható.
A testület úgy döntött: a községháza húsz köztisztviselője és a polgármester részére kötelező béren kívüli juttatásként 196.410 forint éves cafetéria keretet biztosítanak. Mivel a község idei pénzügyi helyzete várhatóan romlik, a közalkalmazottaknak nem tudnak cafetériát adni.
A jegyző elmondta: ha a mintegy száztíz közalkalmazottnak is a köztisztviselőkével megegyező cafetéria-keretet adna a nagyközség, akkor az 22 millió forintba kerülne.
A közalkalmazottak egyébként tavaly sem részesültek cafetériában. A járulék ez évi növekedésével pedig a köztisztviselőknek is csökken az éves juttatása.
Az önkormányzati Fatodi Kft. dolgozóinak szintén csak adható a cafetéria, az üzleti terv elfogadásáig azt ők sem kapják. Ha az üzleti terv és a bérkompenzáció miatt ez indokolt lenne, akkor a dolgozók visszamenőleg részesülhetnének ilyen juttatásban.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Szoror 2012. február 10. 10:32
I-gazságos !
A műkörmös ugyan úgy, nem termelő munka mint az önkormányzati alkalmazott. Következés képen azt a rengeteg semmire kellőt, ugyan úgy a dolgozók tartják el mint a segélyeseket! Aztán még Ők döntik el ,hogy az eltartóikon ,hogyan parazitásodjanak. Ez nem több mint vicces?
-
3. i-gazságos 2012. február 7. 17:11
MIKI!Te nagyon unatkozol, nyílván a "műkörmösök" adójából tengeted hitvány életed!Ha ők nem lennének a csicskáztatottaknak nem lenne "adható" a kötelező ( ingyen kaja, ingyen könyv, ilyen segély, olyan segély) ami a műkörmösnek - nevezzük inkább dolgozó adófizetőnek- nem jár!!!! A cafeteria egyébként nem csak a 20 faddinak jár.
-
2. beija101 2012. február 6. 20:29
Kérdés!
Mi a jó bü..ös, bánatnak kell 20(húsz) köztisztviselő Faddra????
Gondolom az település éves ktsgvetése lefedi a bérüket meg az ideiglenesen ott tartózkodó népcsoport segíjkéjét. Gondolom egy centi járda nem épül....vagy egyéb ami kell. -
1. 2 Miki 2012. február 6. 15:58
Ha ilyen rózsátlan a falu helyzete ,talán nem kéne kivételezni a jegyzővel meg a polgármesterrel ,meg az előző rendszerektől megörökölt barátnőkkel sem! Ha annak a szerencsétlenek akit kint csicskáztatnak ,nem jár semmi adható. Akkor a műkörmösöknek se adjon a testület! Hé hol élnek ezek a sz@rháziak .Faddon? Nincs más amire kellene költeni ,csak a saját zsebük?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









