Drágul, de még így is olcsónak számít
Mik ezek?
XElfogadta a megyeszékhely közgyűlése a helyi közlekedési viteldíjak módosítására tett javaslatot csütörtökön. Egy menetjegyért 174 helyett 190 forintot, egy összvonalas bérletért 4520 helyett 4800 forintot, a tanuló, nyugdíjas bérletért 1380 helyett 1465 forintot fizetnek az utasok.
Ugyanakkor Horváth István polgármester felhatalmazást kapott, hogy kezdeményezze a város és a Gemenc Volán közszolgáltatási szerződésének felülvizsgálatát.
– A cég több mint bruttó 40 millió forint tavalyi veszteség fedezését kéri – mondta Horváth István. – Ez évre még nagyobb veszteség prognosztizálható Szekszárdra vetítve. Az összegek vállalása súlyos helyzetet okozna.
A társaság a szolgáltatását magas színvonalon végzi, a helyközi jegyárak országos szinten még most is a legolcsóbbak közé tartoznak: ezzel együtt célszerű megvizsgálni, hogy lenne-e létjogosultsága Szekszárdon egy önkormányzati tulajdonú helyi közlekedési vállalatnak.
Zöld utat kapott a kéményseprő-ipari közszolgáltatás idei díjtételeinek módosítására tett javaslat is. Az emelés mértéke átlagosan 4,9 százalék. A szolgáltatások listája bővült, miután az elmúlt időszak új technológiai megoldásokat hozott.
Terítékre került az önkormányzati tulajdonú és üzemeltetésű csapadékgyűjtő- és elvezető rendszer általános gondozása is. A Víz- és Csatornamű Kft. közreműködésével az év végéig megtisztítják az összes árkot, átereszt, lefolyót. A munka nettó értékben mintegy 24 millió forintba kerül.
A város újabb pályázati siker reményében folytatni kívánja intézményei energetikai felújítását: a nagyjából 260 millió forint értékű csomagban a Családok Átmeneti Otthonának, a Hajléktalan Gondozási Központnak, valamint a Kadarka utcai Idősek Otthonának korszerűsítése szerepel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. manocskak 2012. február 6. 15:54
"a helyközi jegyárak országos szinten még most is a legolcsóbbak közé tartoznak" Való igaz forintálisan,de ha azt nézzük,hogy hány kilométert tudunk vele utazni,akkor nem biztos.
"...lenne-e létjogosultsága Szekszárdon egy önkormányzati tulajdonú helyi közlekedési vállalatnak. "
Valószínű,mivel a körítést már megteremtették hozzá. Lásd a paksi telep eladását. :D:D:D
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









