Egy élet munkájával vívta ki a falu tiszteletét
Mik ezek?
X– Testnevelő tanárként az első legfontosabb feladatomnak tekintettem egy szabadtéri sportlétesítmény megépítését, hogy a gyerekek jó körülmények között edzhessenek, játszhassanak – emlékezik a nyugdíjas pedagógus. – Nagy társadalmi összefogással elkészült a megyében is párját ritkító szépségű ifjúsági sporttelep: a két bitumenes kézilabda pálya, a 300 méteres futópálya és az atlétikai versenyhelyek. Fellendült az atlétikai élet és a kézilabdázók is meghatározó szerepet töltöttek be a megye sportjában, a kézilabdázó Lengyelné Nagy Györgyi egészen az NB I-ig jutott.
Szappanos József az új, korszerű iskola megépítésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett, pályázaton 145 millió forintot nyertek. Érdekesség, hogy sem ő, sem felesége, aki szintén pedagógus, az újjáépített iskolában egyetlen percet sem tanítottak: egyszerre vonultak nyugdíjba. Pedagógusi hitvallását, azt, hogy bármilyen nehéz feltételek és körülmények között is magas színvonalú oktatás folyjék a vezetése alatt álló intézményben, jól teljesítette.
– A gyerekek személyiségének tudatos, célszerű fejlesztése érdekében kialakítottuk a szakmai és a szülői munkaközösség együttműködését – mondja. A megyében az elsők között építették ki a szaktantermi hálózatot és a politechnikai műhelyeket.
Szappanos József különös érzékenységgel nyúlt a hátrányos helyzetű, zömében cigány tanulók neveléséhez, oktatásához, megszüntette a szegregációt. A tehetséges cigányok továbbtanulását segítette, mondhatni, értett a nyelvükön, pedig nem tudott cigányul.
Történelemtanárként sokat tett Ozora múltjának megőrzéséért, a hagyományok ápolásáért. Több kiadványt, könyvet jelentetett meg: – Bízom a történelmi múlt formáló erejében – adja a tények mellé a magyarázatot.
Nyugdíjas reggeleit a Tolnai Népújság olvasásával kezdi, de utána most már nem az iskolába vezet az útja, hanem az impozáns családi birtokra. Itt, mint, mondta, megnyugszik, jól érzi magát, azt csinálja, amit, a tanítás mellet még nagyon szeret:, szőlészkedik, borászkodik. Az aranyérmes minősítést tanúsító oklevelek bizonyítják: ebben is tehetséges, de azért jobb, hogy pedagógus lett. Ozorán nagyon tisztelik, s még ma is Tanár úrként Igazgató úrként köszöntik.
Ott van a falu közéletében is
A címzetes igazgató a közéletben, napjainkban is igen aktív. Korábban tanácstagként, az elmúlt két ciklusban pedig helyi képviselőkén kamatoztatja gazdag élettapasztalatát, bölcsességét. Ott van több alapítvány kuratóriumában és a sportkör vezetőségében is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









