TEOL

Az útbaigazítás alapján könnyű megtalálni Molnár Gyuláné, Veronika otthonát. Az a ház, ahol az a rengeteg leander van – szól az útmutatás, ami cseppet sem túlzó. Persze nem csak leander, hanem baromfi, kutya, macska… Minden, ami egy falusi portán szokásos.

A ház asszonya évtizedekkel ezelőtt öt gyerekkel maradt özvegyen, a legkisebb első osztályos, a legidősebb egyetemista volt. - Tenni kell. Úgy voltam mindig, hogy nem szabad, hogy elhagyjam magam – magyarázza. Büszke arra, hogy gyerekeit hozzá tudta segíteni, hogy diplomát szereztek, bár ezt elsősorban az ő érdemüknek tekinti. Azt mondja, igyekezett őket önállóságra tanítani, náluk mindig mindenki tudta a dolgát, így hát a gyerekei mindent megtanultak. Példaként említi Gézát, aki agrármérnök, és férfi létére varrni tud.

  Molnár Gyuláné a Holnap Magazin egyik kiadványával, amelyben novellája, meséje és verse is megjelent (A szerző felvétele)

E tekintetben Vera néni sem lóg ki a sorból, bár falubéli kortársai közül minden bizonnyal. Újságot, novellát, verset ír, fotózik. Digitális fényképezőgépet használ, amelyről mindenféle nehézség nélkül tölti fel a képeit a computerre, internetre. Elárulja, hogy Gyula fia, aki fotósként dolgozik, megmutatta neki a legfontosabb tudnivalókat, azóta jobban sikerülnek a felvételek.

Megörökíti kertje, környezete szépségeit, a községben zajló eseményeket és persze a családját is. Gyerekei már szóvá tették, hogy kissé visszafogottabban tegye közzé a fotókat a Facebook-on. Mert bizony hetven év ide, hetven év oda, Veronika ott van a népszerű közösségi oldalon. Azon túl, hogy közkinccsé teszi fotóit, barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal vette fel a kapcsolatot, köztük olyanokkal is, akikkel már szem elől tévesztették egymást.

Ez az új világ Molnár Gyuláné számára az írásnak köszönhetően nyílt meg. 1994-es nyugdíjba vonulása után belépett a helyi nyugdíjas klubba, ennek programjairól kezdett beszámolókat írni a helyi lapnak. Ezt a korábbi szerkesztő, Pál Betti, és a mostani, Sólya Emma, aki Vera néni unokahúga, egyaránt köszönettel vette. A klub vezetőjével nem sikerült megtalálni a közös hangot, így búcsút mondtak egymásnak, az írás viszont megmaradt, sőt, élete elengedhetetlen részévé vált.

Eleinte a csak a Szentgyörgyi Hírhozónak írt helyi eseményekről, később viszont saját élményeken alapuló novellákat, mondván, hogy rengeteg szép emléke van, ami tollhegyre érdemes. Fordulópont volt, amikor egy Kézjegy antológia-bemutatón felolvashatta írását. Ez tíz esztendeje történt. Azóta már hat Kézjegyben jelentek meg írásai, több pályázaton indult, s járt sikerrel, különdíjat nyert például az Őszidő pályázaton.
- Rendkívül nagy boldogság volt, táncolni tudtam volna – idézi fel az érzést, amikor egy-egy írását elismerik, megjelentetik.

Már nem csak novellákat, hanem meséket, sőt, verseket is ír. Rábukkant egy internetes irodalmi lapra, a Holnap Magazinra, ahol rendszeresen jelennek meg írásai. Álma, hogy saját kötete legyen, talán rövidesen megvalósul, hiszen gyerekei megkérdezték, mit szeretne most, amikor a hetvenedik születésnapját ünnepelte. A fiúk minden bizonnyal dolgoznak rajta.