Előállították a Tettrekész Magyar Rendőrség főtitkárát
Mik ezek?
XA TMRSZ honlapján megjelent közlemény szerint: "június 3-án „egy kb. tíz fős társaság a Kaposvári Nyomozó Ügyészségtől, szekszárdi rendőrökkel felvértezve megszállta a TMRSZ KKI Szekszárdi központját és az ott dolgozókat megfélemlítve a szakszervezet összes gazdálkodási adatát lefoglalták 2004-től kezdődően.”
A szakszervezet szerint a hétfőre meghirdetett demonstráció megzavarására alkalmas az előkészületek akadályozása, a munkatársak terrorizálása, megfélemlítése. A közlemény szerint a kormány célja a megfélemlítéssel, hogy ellehetetlenítse az egyetlen szervezetet, mely azt szeretné megakadályozni, hogy a korkedvezményes nyugdíj rendszer jogosultjait is kirabolják, földönfutóvá tegyék.
Szima Judit, a TMRSZ főtitkára a NOL.hu kérdésére, miszerint milyen ügyben indult a nyomozás, csak annyit mondott: „Egy bűncselekmény hiányában, jogerősen befejezett, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást melegítettek fel.”
Szima Judit az eljárást jogszerűtlennek tartja, ellene panasszal élt. A szakszervezet főtitkára úgy fogalmazott: „Nyilvánvalóan politikai okai vannak a történteknek, a kormány a hiteltelenítési taktikáját vetette be, ami rendkívül szánalmas.
Hivatalosan meg nem erősített információink szerint Szima Judit gyanúsítotti kihallgatása pénteken későn este is tart. A nyomozó ügyészek elsősorban arra kíváncsiak, hogy a főtitkár költött-e, illetve ha igen, mennyit a szakszervezet pénzéből saját céljaira. Kihallgatása várhatóan hosszabb időt vesz igénybe, az sem kizárt, hogy őrizetbe veszik. Szerkesztőségünk telefonon próbálta elérni, de ki volt kapcsolva, rögzítőjén további üzeneteknek nincs hely.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 68 hozzászólás érkezett-
68. Darthon1 2011. június 4. 19:39
A hazudós Szógyártó Petike cikknél találtam.:
http://www.youtube.com/watch?v=UnvPJtJf6uo&feature=player_embedded#at=74 -
67. pirospipacs 2011. június 4. 14:51
Nem voltam rest és 66 véleményt illetve abban pár idézetet elolvastam.
Nem olyan sok közülük az,mely nem kormányt ostorozná.Nem az első húzásuk ezen törvénytelenségek törvényessé tétele.
.....kötelezővé tették a Magány Nyugdíj Pénztárakat a fiataloknak.Az oda beérkezett pénzeiket most ellopták....,.
.....,rövid ideig tudnak csak nyugdíjat is fizetni már,.....,de
Egyetlen rétegről nem feledkeznek meg.
Azokról,akik pont olyanok,mint ők,csak kicsit más a bőr színük.Ők aztán jól össze gabalyodtak és így lett a közös titkos egyezség: Mi nem megyünk börtönbe mert van mentelmi jogunk és 2/3-ad,melyet Ti adtatok nekünk.Ezért ígérjük,hogy Ti sem.
Helyettetek küldjük a számunkra is terhes és még benneteket is üldöző rendőröket valami ürüggyel kenve és nem fog hangzani semmi,mert nincs joguk semmihez.DE NEM AZOK VEZETŐIT,mert ők a mieink!
Adni azért nektek adunk,de ...... az emberektől Ti is,ahogy Mi is tesszük.
Most valahogy így néz ki az utóbbi hetek és hivatásos személyek rendre való meg gyanúsítása.
Nem értem,hogy TETTRE KÉSZ,akkor miért
NEM TETTRE KÉSZEK MOST MÁR?ENNI,LÉPNI!!!
MIRE VÁRNAK? Nem vagytok még MÁV???
Nincs munkahely,de nyugdíjasokat akarnak vissza?
Mi lesz akkor a fiatal pályakezdő és rengeteg munkanélkülivel.
Nekik mikor a jó büdös p...ba lesz még 25 éves munka viszonyuk is? SOHA !!!
Pintér atyát is fel kellene állítani ,hogy munkáját adja át fiataloknak és élvezze nyugdíjas napok örömét,nyugalmát,melyet Viktor unokája és csürhe bandája biztosít és nem havi 100 ezrekért,hanem neki mondjuk legyen havi 100.
TETTREKÉSZ akkor legyen TETTRE KÉSZ már
NYITOTTAK ÚJ ABLAKOT VALAKIK,de ott is 40 vélemény és honnan? -
66. egy erdelyi 2011. június 4. 14:31
Én mkost csak annyit mondok, hogy olyan kafferzulu félék, akik azt írják, hogy nem mennek oda ahová nem lehet,- ezért nem is mennek sehová, - na szóval az ilyenek ne pofázzanak, hogy 2006 őszén mi történt a szemeim láttára.
Amúgy meg a spájz olyan, mint a háziasszony, a konyha mint a séf, a rendőrség pedig olyan állapotban van mint az ország, amit pedig a politikusok irányítanak.
Na csólolom, megérett a helyzet, hogy valagon legyenek rúgdalva. Az az igazi forradalom, nem a fülkében való motoszkálás. -
65. napbarnitott 2011. június 4. 13:34
gigász Slim Shady szerintem már aktivista nem mezei Fidesz imádó tag!
-
64. goldeneye 2011. június 4. 13:28
Itt az idö a nadrágszíj meghúzására! Akkor szüntessük be a kettös politikai szerepkörök betöltését. Nelehessen országgyüllési képviselő egyazon személybe plgármester is, ez úgyan is visszaélésre add lehetőséget és akkor megint szürkül a politikai tissztaság. Már sajnolom a következö választásutáni Budai utódját! Hajrá MagyarorszáG! Hjará Magyarok!!
-
63. goldeneye 2011. június 4. 13:21
Nos hát itt a férfias megbeszélés:
Hitler, Mussolini és Szálin egy az eljárás. Milyen név jön a következö helyre. Hajrá Magyar ország, Hajrá Magyarok. -
62. latabárkálmán 2011. június 4. 13:20
Cheplin idézet: Diktatúrában csak a Diktátor szabad.
-
61. MerlvaD 2011. június 4. 13:17
Bocs. Lemaradt az idézőjel.
"Ma Magyarországon ember nincsen, aki elhiszi, hogy épp most jött el a pillanat egy a maga igaza mellett kőkeménykedő szakszervezeti vezető arányaiban vacak machinációira lecsapjanak.
Most másként süt a nap is. Ma már senki nem hisz a hatalom szavának.
Ma - szeresse vagy gyűlölje épp Szimát a befogadó állampolgár -egyetlen üzenet jut el a világba: megpróbálnak kiiktatni egy ellenséget. Nem ellenfelet, nem egy undok kompromisszumképtelen tárgyalófelet, nem egy alapjában rossz nézetrendszert.
Egy szakszervezetet, tehát egy ellenséget!"
-
60. MerlvaD 2011. június 4. 13:15
Ma Magyarországon ember nincsen, aki elhiszi, hogy épp most jött el a pillanat egy a maga igaza mellett kőkeménykedő szakszervezeti vezető arányaiban vacak machinációira lecsapjanak.
Most másként süt a nap is. Ma már senki nem hisz a hatalom szavának.
Ma - szeresse vagy gyűlölje épp Szimát a befogadó állampolgár -egyetlen üzenet jut el a világba: megpróbálnak kiiktatni egy ellenséget. Nem ellenfelet, nem egy undok kompromisszumképtelen tárgyalófelet, nem egy alapjában rossz nézetrendszert.
Egy szakszervezetet, tehát egy ellenséget! -
59. Sz. Attila 2011. június 4. 12:44
Korrekt ember és tsai!
Nem zavar benneteket az időzítés???
Valmaint, hogy hasonló ügyben a független magyar bíróság bűncselekmény hiányában felmentette korábban Szima Juditot? Vagy, hogy az adóhívatal rendszeresen ellenőrizte őket? Végül, hogy ilyesmiért nem szokták az embert előzetesbe csukni.
Az az ügyész, aki ebben aszisztál kiállítja magáról a bizonyítványt.
Emlékezhetünk az 1998-as Juszt-Kriminális ügyekre. Bakfitty!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





