Évet értékelt és díjakat adott át a megyei iparkamara
Mik ezek?
X– Vegyes év volt a 2011-es, mind a kamara, mind a vállalkozók életében. Voltak kifejezetten pozitív jelek, de kedvezőtlen jelenségek is a megye gazdaságában – mondta dr. Fischer Sándor, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (TMKIK) elnöke a kamara tegnapi küldöttgyűlésén.
A szakember kiemelte: a megyében a beruházások értéke 53,8 milliárd forintot tett ki, ami 13 százalékos növekedést jelent, miközben az országos adatok tavaly csökkenő tendenciát mutattak. Hasonló a helyzet az építőiparral is, ami Tolnában 11 százalékkal nőtt, országosan pedig szintén csökkent. A megyében nem a lakásépítéseknél történt bővülés, hanem elsősorban az egyéb építmények esetében.
Az ipar is növekedett Tolnában, 5,3 százalékkal, ez lényegében megegyezik az országos adatokkal. Nem mondható el ugyanez a vendéglátás-turizmusról, amely területen a megyében visszaesés volt. A vendégéjszakák 1,6 százalékkal, a turizmus bevételei pedig 6,1 százalékkal csökkentek.
Az országos adatok ugyanakkor minimális növekedést mutatnak. A szakma egyébként a minőségi vendéglátás felé fordult, hiszen a kastélyszállók, a wellness szállodák forgalma egy év alatt megduplázódott. A kamarai elnök szerint Tolna megyében is a minőségi vendéglátás felé kell orientálódniuk a vállalkozóknak. Ehhez a megyében is megvannak az adottságok.
A kereskedelem is a gyengébben teljesítő ágazatok közé tartozott Tolnában. Igaz, összességében csak 0,3 százalékos volt a visszaesés, de míg a multinacionális kereskedelmi társaságoknál inkább stagnálás volt, addig a hazai mikrovállalkozások térvesztése jelentős.
A szolgáltatások terén ugyancsak vegyes a tavalyi kép: bizonyos szolgáltatások visszaestek, de például az ún. humán szolgáltatások és a logisztika területén növekedést tapasztalhattunk.
_____________________________________
Négy nívódíjat adtak át
Négy vállalkozás kapott kamarai nívódíjat: a szekszárdi Mészáros Borházban megrendezett eseményen Szőts Lajos, Merkl Krisztina, illetve az Ermibau Kft. és a Hámori Építési Iroda Kft. vezetői vették át a kamara elismerését Tóth Ferenc kormánymegbízottól. A gyűlésen a küldöttek a leköszönő általános alelnök, Csanádi András posztjára Cziczer Jánost szavazták meg.
_____________________________________
Ami az idei kilátásokat illeti: dr. Fischer Sándor úgy látja, 2012. nagyon nehéz év lesz. Annak ellenére, hogy az első két hónap a vártnál kevésbé volt negatív, összességében idén stagnálásra lehet számítani (tavaly a magyar gazdaság az EU-átlagnál jobban, 1,7 százalékkal nőtt, ami rosszabb a múlt év elején várt 3 százalék körüli értéknél, de jobb, mint amire év közben lehetett számítani).
A kamara feladatául tűzte ki, hogy a vállalkozóknak segítsen átvészelni ezt az esztendőt. A TMKIK abban tud közreműködni, hogy a különböző, külföldi és hazai üzleti partnereket összehozza, emellett pénzügyi, befektetési, jogi tanácsadással segítsen.
Ingatlanadó-kedvezmény a helyi vállalkozásoknak?
A TMKIK kapcsolatfelvételt kezdeményez a különféle hatóságokkal, intézményekkel, így a megyei kormányhivatallal is. Szeretnék, ha az egyes települések helyi rendeleteivel kapcsolatban is kifejthetnék szakmai véleményüket. A jelenleg legidőszerűbb téma az új ingatlanadó, ami viszonylag sok vállalkozót érint negatívan, elsősorban a középvállalkozásokat, mivel a kisebbek általában a mentességi értékhatár alá esnek. A kamara szeretné elérni, hogy a helyi vállalkozók valamilyen kedvezményben részesüljenek ebből az adóból. Információik szerint a megyében jelenleg csak egy helyen, Szekszárdon fogják bevezetni az ingatlan adót, ám a városban dolgozik a megye vállalkozásainak több, mint negyven százaléka. A TMKIK reméli, hogy minél előbb egyeztetni tud a város vezetésével erről a kérdésről, hiszen rövid a határidő, júniusban már jön az ingatlanadó a megyeszékhelyen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





