Ez a kacsa nem hírlapi!
Mik ezek?
XA városi tónál tartott sajtótájékoztatón kiderült, a Dombóvár–Kernen Baráti Kör, a Dombóvári Ilco Egyesület, a Nők Dombóvárért Egyesület, a Mentsük meg Dombóvárt Közéleti Egyesület, az Őszidő Nyugdíjas Klub, a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar és a Vöröskereszt helyi szervezete fogott össze a közös cél érdekében.
Fotó: TEOL
A gumikacsák úsztatását immár harmadik alkalommal rendezik meg a kórház mögötti vízfelületen. A mulatságos rendezvény most is karitatív célt szolgál.
Az elmúlt években a Szent Lukács Egészségügyi Nkft.-t támogatták a befolyt pénzösszeggel, most viszont a nagy esőzések és áradások által leginkább sújtott két kistérségi település, Döbrököz és Csikóstőttős kapja az adományt. A gumikacsákat 600 forintért lehet majd megvásárolni az említett szervezeteknél.
Az augusztus 20-21-én megrendezésre kerülő Vízishow alkalmával a szervezők még számos meglepetéssel készülnek, lesz ismét alkalom a nyerésre, a leggyorsabban beúszó kacsa gazdája ugyanis ajándékot kap, de kiderült, hogy ügyességi versenyre is számíthatnak az érdeklődők.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. zsemle 2010. július 8. 16:53
aza sárgainges nemadjafel.pedig leáldozóban van igencsak.........
-
2. matusek 2010. július 8. 16:36
Ehhez a képhez egy sor kommentár sem kell, csak jól meg kell nézni. Ez az a stáb, aki miég kiáll vele fényképezkedni.
-
1. hasassin 2010. július 7. 18:55
Az esemény után egy héttel, pedig ítélet várható az egyszer már jogerősen bűnösnek találtatott kacsaúsztató vezér ügyében. Lehet, hogy nagyobb városi ünnep lesz, ha bűnösnek találják?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









