Ezer Boglárkának gyermekkori álma a szereplés
Mik ezek?
X– A színjátszás és a szereplés már kisgyermekként lázba hozott. A nagymamám udvarában próbálgattam először a szárnyaimat az unokatestvéreim előtt, egy-egy rögtönzött műsort előadva – mondta Ezer Boglárka. A bonyhádi lány gyermekkori álma beteljesülni látszik, ugyanis szeptemberben a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián folytatja tanulmányait. Az életvidám ifjú tehetség azt is elmesélte, hogy igazán a középiskolában kötött szoros barátságot a szerepléssel, s, hogy a színjátszás mellett a szavalás áll legközelebb hozzá.
Mosollyal, és hatalmas kitartással veszi az akadályokat a színészi babérokra törő bonyhádi lány, Ezer Boglárka (Fotó: Gottvald Károly)
– Általános iskolában az énekkaron kívül nem volt jellemző rám a szereplési vágy. Igaz, ekkor kezdtem el az akrobatikus rock and roll csapatban is táncolni, és zongoraórákra is jártam. Ettől függetlenül nem tartoztam azok közé, akik állandóan a társaság középpontjába akart kerülni – ecsetelte Boglárka.
A színjátszással és a szavalással a Perczel Mór középiskolában kezdett komolyabban foglalkozni. Kilencedik osztályosként állt először a közönség elé egy szavalóversenyen. A zsűri, és tanárai bíztatására azóta rendszeresen forgatja a könyveket. – Egy szempillantás alatt tudatosult bennem – a kívülről jövő megerősítéseknek is köszönhetően –, hogy nekem a színpad felé sodró szelek felé kell fordítanom a képzeletbeli vitorláimat.
Jakab Anikó tanárnőt tekintem a mentoromnak, aki az évek során rengeteg hasznos tanáccsal látott el, és támaszt nyújtott a szomorkásabb pillanataimban. Merthogy természetesen nem mentek úgy a dolgok, mint a karikacsapás. Kudarcok is értek, de szerencsére sikerből több jutott, ami új erőt kölcsönzött a folytatáshoz. Persze a legfőbb mérce a közönség visszajelzése. Szerintem a publikum őszinte tapsánál nincsen fontosabb – véli a fiatal tehetség.
Boglárka azt mondta, ha csak a fellépésekből adódóan rövid időre is, de remekül érzi magát, mikor egy másik karaktert, egyéniséget testesít meg a reflektorok fényeiben. Mindezt úgy, hogy eközben a közönséget nevetésre, vagy elgondolkodtatásra ösztönzi. Ezért szereti olyan nagyon a színjátszást. A völgységi ifjú nemcsak a színpadon, hanem a mikrofon előtt is magabiztos. Középiskolás évei alatt rendszeresen számítottak rá tanárai az iskolai műsorok levezénylésében. Ennek, és a számos szép eredményének elismeréséül Perczel-emlékéremmel jutalmazták ballagó diákként.
– Szerencsésnek tartom magamat, hogy azzal foglalkozhatok a jövőben is, amit a leginkább szeretek. Már izgatottan várom az akadémiát, remek, elismert színészektől leshetem el a szakma csínját-bínját. A legfontosabb célom az, hogy alaposan megtanuljam, amit csak lehet, a többinek úgyis belülről kell jönnie. Természetesen azon is gőzerővel dolgozom, hogy a családomtól kapott bátorítást, támogatást idővel megháláljam – tette hozzá Bogi.
Névjegy
Ezer Boglárka 1992. szeptember 23-án született Bonyhádon. A Széchenyi István Általános Iskola 6. évfolyama után a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett idén. Felvételt nyert a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémiára, ahol három dolgos év vár rá. Színpadi- és filmszínésznek készül. Roppant sokoldalú: tizenegy évig erősítette a Szöcske Akrobatikus Rock and Roll csapatot, de zongorázni is szeret. Több szavalóversenyen állhatott már fel a dobogóra. Legutóbb a Szent László TISZK tudáspróbán első lett. Szabadidejét legszívesebben családjával tölti, főleg Hanna, Adrienn húgaival és Ivett nővérével.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. bergcsabi 2011. augusztus 6. 15:34
Nagyon sok sikert és kitartást kívánok Bogika!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









