Felforrósították a hangulatot a bikinis lányok - fotók!
Mik ezek?
XDe csak eleinte, mert amikor a 20 csinos lány a színpadra lépett, már senki sem foglalkozott a hűvös idővel. A szépségversenyre nevezett hölgyek látványától egy szempillantás alatt forró lett a hangulat. A lelkes közönség mindent megtett azért is, hogy az időnként falatnyi ruhákban ácsorgó lányok arcára mosolyt csaljon, nagy tapssal bíztatták őket, valahányszor felléptek a kifutóra.
Három forduló alapján hozta meg döntését a zsűri és a publikum, utóbbiak a közönségdíjasra voksolhattak. Kedvenc öltözékükben, bikiniben és koktélruhában vonultak fel a versenyzők, a program elején pedig mikrofont ragadtak, és szóban is bemutatkoztak. Két produkció között a dr. Czárné Nagy Ildikó vezette paksi Csillagshow Táncegyesület ifjú tehetségei csillantották meg tudásukat, az ismert énekes: Kállay-Saunders András pedig a hangjával nyűgözte le a megjelenteket.
Este kilenc óra előtt néhány perccel ismét a fürdő szépe választásra nevezett fiataloké lett a pódium. Elsőként a közönségdíjas Hortobágyi Viven neve hangzott el, a vajtai hölgy meghatódva fogadta a gratulációkat. Akárcsak a Kakasdról érkezett Sebestyén Cintia, aki a zsűri döntése szerint harmadikként zárta az első alkalommal életre hívott megmérettetést. Őt közvetlenül a decsi Kertész Amália előzte meg. A szekszárdi fürdő szépe pedig Szakály Fanni lett. <hirdete>
– Fantasztikus érzés volt meghallani a nevemet, nagyon erős mezőnyben sikerült helytállnom – felelte kérdésünkre a színpadról lefelé jövet a 15 éves paksi lány. Azt is elmesélte, hogy már több versenyen ért el ehhez hasonló sikereket, mindennek ellenére nem a modellkedés felé kacsintgat, tetováló szeretne lenni.
– Arra törekszünk, hogy a fürdő szépe választás néhány éven belül várt eseménnyé váljon a megyeszékhelyen, s bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a főpróbát, remélem, hogy pozitív gondolatokkal távoztak a résztvevők – összegezte Csillag Balázs, a rendező Szekszárdi Sportközpont NKft. ügyvezető-igazgatója.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





