Garantált a fogyás és még szenvedni sem kell érte - fotók!
Mik ezek?
X
Gondoljatok erősen arra a lapra, amit láttatok! Fülöp Gyula kártyatrükkökkel szórakoztatta a fiúkat, a tábor ugyanis a játékról is szól (Fotó: Gottvald Károly)
Míg a fiúkat kártyatrükkökkel szórakoztatja Fülöp Gyula bűvész, addig a lányok – lám, a neheze mindig a hölgyeknek jut! – kavicsokat szedegetnek fel a földről a lábujjaikkal. Ez még nem afféle fogyasztó feladat, ez egyelőre játék – tudjuk meg Dózsa Attilánétól.
A Balassa János Kórház konduktor-gyógytestnevelője rendre megdicséri a Ducitábor szorgoskodó lakóit és azzal biztatja őket: táborzárásra adott idő alatt már sokkal több kövecskét lesznek képesek "felmarkolgatni".
– A túlsúlyos gyermekek mintegy hetven százaléka lúdtalpas – közölt velünk egy jellemző információt. – Ezért van szükség időnként egy ilyen lúdtalp-tornára.
Amiképpen szükség van magára a Ducitáborra is: ezt igazolja az a tény, hogy nem kellett sokáig hirdetni ezt nyári elfoglaltságot. Schneidler Mónika, a gyermekgyógyászati osztály osztályvezető főnővére elmondta, hogy a helyek rövid időn belül elkeltek. S miképp az elmúlt években, most is teltházas az üzemelés. Azaz tizenegy, hét- és tizennégy év közötti fiatal igyekszik megszabadulni fölös kilóinak egy részétől. Ám az sem lebecsülendő eredmény, ha megáll a hízás.
Az osztályvezető főnővér mindenesetre többször is hangsúlyozta, hogy a bentlakásos Ducitábor az alapokat adja meg, megfelelő útra irányítja a nebulókat. De ezt az életmód váltást, azaz korszerű táplálkozást és mozgást egyaránt igénylő utat később otthon, már a szülők közreműködésével kell folytatni, illetve végigjárni a teljes siker érdekében. Ezt erősíti meg Dózsa Attiláné is, aki ezzel együtt korábban találkozott már olyan elszánt fiatallal, aki az egy hetes tábor végére nem kevesebb, mint hat kilogrammot adott le.
Az említett pálya bejárása nem tűnik lehetetlennek. Bár nyilván szükség van némi lemondásra, de azért az étlapot megtekintve még az ínyenc, az édességeket kedvelő gyermekek sem panaszkodhatnak. Ízelítőként íme, a tegnapi menü, ami a látszat ellenére is diétás: reggelire egy zsemle és hozzá csirkejava, tízóraira gyümölcs és korpovit keksz, ebédre húsgombócleves, sertéssült tökfőzelékkel, uzsonnára zsemle, gépsonka és zöldség, vacsorára pedig gyümölcsjoghurt és puffasztott rizs.
Mindezek, tehát a napi öt étkezés után bátran kijelenthető, hogy éheznie egyetlen táborlakónak sem kell. Schneidler Mónika hozzátette, hogy érdekes programokkal is igyekeznek elvonni a nebulók gondolatait a nassolás iránti vágytól. Uszoda – duciuszi –, gyógytestnevelés, játékos vetélkedő, lovardalátogatás és kézműves foglalkozás váltogatja egymást és köti le a gyermekek figyelmét.
Krisztina kilenc éves és a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola és Grundschule tanulója. Erős elhatározással érkezett a Ducitáborba: hat kilótól szeretne megszabadulni és ennek érdekében – fogadja meg újfent – mindent meg is tesz.
– Azért szeretnék fogyni, hogy később ne legyek beteg – indokolta meg szándékát. – Most nem vagyok az, de aki túlsúlyos, annak idővel szívpanaszai is lehetnek. Én mindig egészséges szeretnék lenni!
Jutalmat kapnak a legtöbbet leadó kisdiákok
Az, hogy egy gyermek tulsúlyos-e, egy speciális számítással állapítható meg. Interneten számos kalkulátor elérhető. A diákok esetében a testmagasság és a testsúlyon kívül fontos adat, hogy az illető hány éves, és milyen nemű. A Ducitábor öt napos egészségnevelési programot jelent azoknak a gyermekeknek, akik a szakembere számításai szerint is túlsúlyosak. Ők játékos formában sajátíthatják el a fogyási technikákat. A két-három ágyas szobákban elszállásolt táborlakókkal szakképzett gyógytestnevelő, gondozónő és gyermekápoló foglalkozik. Ébresztő reggel hétkor, takarodó este tíz órakor van. Verseny is indul a legtöbbet fogyó lány és fiú kategóriában, a győztesek jutalomban részesülnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. Crixus 2010. július 6. 22:22
Nagyon jó dolognak tartom a ducitábort.Nagyszerű dolog,hogy szakemberek segítenek duci gyerekeknek abban,hogy milyen módon lehet egészségesen súlyt veszteni,vagy legalábbis nem tovább hízni.
Gladiólusz hozzászólásához annyit szólnék,hogy a ducitábor nem arról szól,hogy a duci gyerekekbe belenevelik azt,hogy ők értéktelenebbek...A gyerekek és szüleik kellő felvilágosítást kaptak a tábor programjairól-étrendjéről és ez nem volt kötelező.Kegyetlenség a duci gyerekeket tornáztatni és helyesen étkeztetni? Mégis mit kéne tenni? Esetleg kézilabda táborba vagy sport táborba kéne küldeni őket,ahol valószínű kudarcként élnék meg,hogy ők nem tudnak olyan szinten produkálni,mint a sportos társaik? Itt a gyerekek nem elkülönítve vannak,hanem duci társaikkal együtt közösen vidáman veszik az akadályokat. Egyébként kit nevezünk "szabvány"-társaknak? Persze elfogadhatja magát a gyermek ilyennek,de miért is kéne abban a tudatban élniük,hogy ők csak duciként élhetnek..Miért baj az,ha meg tanulják,hogy a sport nem csak az elhízás ellen jó,de még egészséges is?
Petykó hozzászólásához pedig csak annyit,hogy ne haragudj,de mielőtt leírtad a mondatodat,picit azért elgondolkoztál? Nem hinném.Mit tudsz Te a duciságról? -
3. 2elkedő 2010. július 6. 22:08
1. gladiólusz
Belegondoltál már abba, hogy ebben az esetben nem csak az a probléma, elfogadja-e magát a gyerek olyannak - amilyen, hanem komoly egészségügyi következményei is vannak a kóros túlsúlyosságnak.
Szerinted normális dolog, hogy egy még fejlődésben lévő gyerek nem tud rendesen és rendszeresen mozogni, mert saját testsúlyát képtelen odébbvonszolni?
Szinte az összes szív- és érrendszeri megbetegedés egyik legfőbb kiváltó okának a szakemberek a mozgásszegény életmódot tartják. A cukorbetegség kialakulásában is fontos szerepe van, és még ki tudja mennyi minden egyéb kórsághoz. Muszáj nekünk már gyermekkorban erre kárhoztatni a felnövekvő nemzedéket?
Igaza van petykónak, a felelősség elsősorban a szülőké. -
2. petykó 2010. július 6. 21:05
Szrintem a legnagyobb felelős, ha egy gyerek ducibb az átlagnál, a szülő!
-
1. gladiólusz 2010. július 6. 18:22
Sajnálom a gyerekeket, akikbe már gyermekkorban belenevelik, hogy ők duciságuk folytán értéktelenebbek, mint "szabvány"-társaik.Talán lehetne a gyerekeknek az egészséges táplálkozásról előadást tartani, de hogy külön táboroztatni, és duciságuk miatt elkülönített táborban zöldséggel etetni, meg tornáztatni! Ezt valahogy kegyetlenségnek tartom. Duci gyerekből is lehet kifogástalan alakú felnőtt, és fordítva. A tévedhetetlen nevelők elgondolkodhatnának a módszereiken. A gyereknek jobb, ha elfogadja saját magát, mintha álmokat kerget.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









