Gyógyulásra nincs esély, de a tüneteket lehet kezelni
Mik ezek?
X
Asztalosné Marosi Mariann szerint amiatt van ma több autizmussal élő közöttünk, mert fejlettebb a tudomány, mint húsz éve és hamarabb beazonosítják (Fotó: Gottvald Károly)
Azok a gyerekek, akiknek az átlagtól eltérő fejlődését a lehető legkorábban diagnosztizálják, hamarabb részesülhetnek kezelésben, emiatt jobban fejlődnek. Ez az eredménye annak, ha képesek vagyunk időben szembenézni a problémával, mondta Asztalosné Marosi Mariann gyógypedagógus, aki a szekszárdi nevelési tanácsadó munkatársa. Az autizmust nem lehet meggyógyítani, de a tüneteket lehet kezelni, csökkenteni.
Gyakran az óvodáskor az, amikor jobban látszik a beszéd- és kapcsolatkészség elmaradása. Asztalosné Marosi Mariann szerint a betegség egy biológiai hátterű fejlődési zavar. Az biztos, hogy a szülők nem tehetnek róla. Véber Antalné, dunaföldvári édesanya ilyennek látta a kisfiát, amikor orvoshoz fordultak: – A kisfiam 2 és fél éves, nem beszél, iszonyatosan mozgékony, nem teremt kapcsolatokat és dühkitörései vannak. Főleg ha nem tudja értésünkre hozni, mit szeretne, vagy ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt ő elképzelte. Grimaszol, csak cumisüvegből iszik, és csak bizonyos ételeket eszik meg. Nem hallgat a nevére, sőt semmire sem. Komoly alvás problémánk is van.
– Szeptemberben kezdtük a bölcsit ami nagyon nehezen ment két hónapig. Semmit nem evett, nem ivott ott. Én már hónapokkal ezelőtt jeleztem az aggodalmaimat a gondozónőnek, orvosnak, védőnőnek de mindenki leintett, túl reagálom a dolgokat. Pár hete az óvónő hivatott és elmondta, hogy már egy ideje figyelik a kisfiamat és arra jutottak, hogy szeretnének segíteni. Így elküldtek különböző intézményekbe, végül a budapesti Vadaskert kórháznál kötöttünk ki. Ott azt mondták autista jeleket mutat a viselkedése.
Somogyvári Ildikó, klinikai szakpszichológustól a tüneteket kérdeztük, ahogy a szülők többsége is ezt teszi, ha hozzá fordulnak. – A kölcsönös kommunikáció hiánya a legfeltűnőbb. Már 3 hónapos korban is lehet tapasztalni, ha a csecsemő nem mosolyog vissza az édesanyjára. Volt olyan anyuka, aki azt mondta: elnéz mellette a baba, mintha ott sem lenne. Tizenkét, tizennégy hónapos korban a kicsi nem próbál figyelmet kérni az édesanyjától, hiányzik a kölcsönösség. Később a játékban nem aktív. Egy egészséges kisgyerek egy kockával is eljátszik, mintha az autó lenne.
Az autizmussal élőkre jellemző lehet, hogy ragaszkodnak az állandósághoz, például már az is felborítja a nyugalmukat, ha az iskolába, vagy haza nem a megszokott útvonalon mennek. Sérült a kommunikációs készségük, noha van akinek nagyon jó a beszédkészsége. Érzékelés, észlelés szintjén másként működnek, mint az átlagos képességűek. Sokszor az autizmushoz értelmi fogyatékosság is társul. Ugyanakkor jellemzően a memóriájuk fejlettebb. Ez nem jelenti azt, hogy értik is amit mondanak, de tény, amit egyszer hallanak azt akár hibátlanul visszamondják.
Alakulóban egy klub
Szülői kezdeményezésre alakulóban van az autizmussal élő gyerekek szüleinek klubja Szekszárdon. Ide azokat várják, akiknek a családtagjai érintettek valamilyen módon. Az ötlet, és hogy egy alapítvány is létrejöjjön egy éve merült fel. Az első találkozáson már túl vannak. Havonta egyszer jönnének össze, hogy egymást segítve, erőt merítsenek a másik tapasztalataiból, mondta Asztalosné Marosi Mariann gyógypedagógus. Érdeklődni a szekszárdi nevelési tanácsadónál lehet.
A szülők először megrémülnek, amikor a diagnózist meghallják. A második gondolatuk, hogy képes lesz-e a gyerek majd önállóan élni. Ami másnak napi rutin, nekik komoly nehézség. A viselkedési problémáik abból adódnak, hogy a környezetük nem érti meg, mit is akarnak ők kifejezni. Meg kell nekik tanítani, mit érezhet a másik, azt is tanulniuk kell, hogy nézzenek bele a másik szemébe.
Hisztisnek tartják, noha autista a gyerek
Hatvanezer körüli autista él Magyarországon, az elmúlt nyolc évben megduplázódott a számuk. Ez nem azt jelenti, hogy több a beteg, hanem azt, hogy gyorsabban felismerik. Az érintettek növekvő aránya ellenére nincs intézményi rendszer a probléma kezelésére sem az oktatásban, sem a felnőtt-ellátásban – ezt Szilvásy Zsuzsanna, az Autisták Országos Szövetségének alelnöke mondta. A fiúk esetében négyszer gyakoribb az autizmus, mint a lányoknál. Mivel szinte nincs két teljesen azonos tünetrendszer, a gyerekek 40 százalékánál a környezet gyakran nem ismeri fel a problémát. Rossz, hisztériás gyereknek tartják őket, emiatt fordulhat elő, hogy az autisták 25 százalékát már legalább egyszer kicsapták az iskolából. Sok zseni is van közöttük, például Mozart, Michalengelo, Newton és Einstein is ebben a betegségben szenvedett.
Azt nem tudni, a megyében hány gyerek van, de azt igen, hogy az érintett családtagok jobb híján maguk szerveznek egyfajta önsegélyező klubot. A lelki támogatásra nagy szükségük van, hiszen nem könnyű elviselni, hogy akit a legjobban szeretnek, átnéz rajtuk. Gyógyulásra nincs esély, de némi javulásra igen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint a társadalom elfogadó az átlagtól eltérő emberekkel szemben?
- Igen, egyre segítőkészebbek az emberek velük szemben 9.1%
- Nem, úgy gondolom, idegenként kezelik az autistákat 63.64%
- Nem tudom, én nem találkoztam még ilyen esettel 27.28%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. gyorgyi6740 2010. március 9. 19:48
Miki!Nem találom a szavakat annyira fel vagyok háborodva! Ki vagy te? Mit tudsz az autizmusról? Egy tudatlan BUNKÓ vagy téged kéne jól pofán vágni.Honnan tudod,hogy neked nem születik autista gyereked vagy unokád.Szégyeld magad!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-
4. cickomicko 2010. március 9. 11:41
Mengele is valszeg így kezdte, ahogy az 1. hozzászóló. Tegnap szándékosan nem kommentáltam, mert le kellett kötöznöm magam, nehogy nyomdafestéket nem tűrő stílusban tegyem. A rokonaim között vannak pedagógusok, akik ilyen gyerekekkel foglalkoznak minden nap. Tőlük azért hallok ezt-azt, nem könnyű a gyerekeknek sem. A családot tönkre teheti egy ilyen beteg gyermek gondozása. Inkább ennek a betegségnek az okát kutatnák, mint azt, hogy a ránctalanításnak mi a leghatásosabb módja.
-
3. Vitamin+ 2010. március 8. 20:36
Mikinek eszébe jut enni, csak mielőtt megszólalna gondolkodni nem.
-
2. manocskak 2010. március 8. 20:06
Miki!
A hozzászólásod olyan megdöbbenést váltott ki belőlem,hogy azt elmondani sem lehet!
Remélem nincs gyermeked,és ne is legyen!
A természet törvénye inkább veled hibázott! -
1. 2 Miki 2010. március 8. 10:46
Ez a betegség is egy úri fakszni aminek nevet adtak.
A gyereknek biztosított beteges állandóságban ,persze hogy kikészül. Később ,ha valami változik már nem érzi biztonságban magát.
A leírt tünetek pedig egy baromira elkényeztetett kölyökre vallanak,akire mindent ráhagynak a szülők,ahelyett hogy "nevelnék". Régiek ismerték a büntetési módokat, az ilyen kis terroristák megtörésére!
Olyan pedig ,hogy egy gyerek halálra éhezi magát nincs,mert ha éhes lesz akkor eszik ,legfeljebb a jövő héten.
Az az élőlény aki nem tud ,vagy nem akar alkalmazkodni ,az pedig nem életképes. Ennyi!
Ez a természet törvénye!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Keressük 2010 legelbűvölőbb ifjú párját!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Bor Barna | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Éger László | Gellei Imre | Gulyás Róbert | Halmai Gáborné | Hirt Ferenc | Horváth István | Kovács József | Kozmann György | Mittler István | Módos Ernő | Potápi Árpád | Sümegi Zoltán | Szabó Loránd | Tamás Zsolt | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


