Harc: békét akarnak
Mik ezek?
XNehezen álltak rá a település a szeptemberben megválasztott vezetői, hogy megnyilatkozzanak, hisz eredményekről ilyen rövid idő eltelte után még nem beszélhetünk, de gőzerővel szinte minden este dolgoznak.
Jelenleg még folyamatban van az átvett örökség felmérése, de közben már intézni kell a megkezdett ügyeket is. Sikerrel rendezték meg a szüreti felvonulást és bált, társadalmi munkában felújították, a két kis kápolnát.
Teljesen kicserélődött a harci képviselő-testület. Egyetlen régi képviselő sem szerzett mandátumot. A polgármesteri tisztséget 280 szavazattal Siposné Csajbók Gabriella nyerte el.
A képviselői posztra a legtöbb szavazatot, 325-öt Tóth Gábor kapta, a további sorrend: László Lászlóné (295), Nyul János (271), ifj. Marsai József és Őri József egyaránt 264. Utóbbiak között sorsolással döntöttek, ami ifj. Marsai Józsefnek kedvezett. Így ő került be a polgármesterrel együtt öt tagú testületbe.
Siposné Csajbók Gabriella, mint azt egy helybéli elmondta, nagyon nehezen állt rá arra, hogy induljon a polgármesteri posztért, amire már a rendes választáskor is bíztatták. Most is csak azzal a feltétellel vállalta a megmérettetést, hogy körzeti ápolónői munkáját is megtartja.
– Nekem ez a területem, amit semmiért sem adnék fel. Bár nehéz, de nem lehetetlen a kibővített feladatot ellátni. Az emberek ugyanazok, a problémák meg adottak. A sorsra bíztam magam, ha másként alakult volna a választás, másutt folytattam volna a munkámat is. Úgy fogtam fel, hogy akkor eddig itt volt a feladatom, ezután másutt lesz – vallja a polgármester.
Egyik riportalanyunk elmondta, azért esett rá a választás, mert igen népszerű a községben, a többi jelölttel nem lett volna esély a változtatásra, márpedig ez volt a cél.
Huszonhét gyerek van a harci óvodában, tavaszra már harmincan lesznek. A bölcsődés csoportban hét csemetére vigyáznak
A legsürgősebb feladat most, hogy megmentsék a művelődési ház felújítására megnyert 40 millió forintot. Jelenleg csak a külső falak állnak, belülről csatatér, fogalmazott az egyik képviselő. A megnyert uniós pályázatot a szabálytalanságok miatt újra kell indítani.
Reménykednek a sikerben, ami abból is látszik, hogy egymillió forintra pályáznak, amit a jövő év szeptemberére tervezett falunapra, szüreti bálra szeretnének fordítani, ami egyben a felújított művelődési ház avatása is lenne. A Népművészeti Egyesülettel közösen minőségi és helyi termékek felvonultatásával szeretnék színesebbé és emlékezetessé tenni a napot.
Békés falu a polgármester álma
Siposné Csajbók Gabriella írásban foglalta össze programjának lényegét. Ebből emeltünk ki azokat a gondoltatokat, amelyeket mások nem hangsúlyoztak. Harc kedvező helyen lévő település. A város közelsége megfelelő munkalehetőséget ad, nagyon jó a közlekedés, a fiatalok számára kedvezőek a bejárás feltételei. Víz, telefon, kábeltévé és most már szennyvíz-csatorna is van. Ugyanakkor nem kihelyezett városrész, hanem egy nyugalmas falu, ahova munka után szívesen térnek haza az emberek.
A község lélekszáma nő, szívesen költöznek ide otthonra vágyó fiatal értelmiségiek is. Az emberek ismerik egymást, fontos számukra a múlt, a hagyományok tisztelete, az összefogás.
– Bízom benne, hogy a falut megosztó érzelmi hullámok is hamarosan elcsendesednek, s elmondhatjuk, hogy Harc, nevével ellentétben békés falu. Ez az én álmom – mondja a polgármester.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









