Hősök tere: a felújítás után méltó lesz a XXI. századhoz
Mik ezek?
XMint arról többször írtunk, az önkormányzat 2008-ban adta be a pályázatát, és 2009. februárjában jelentették be, hogy első fordulóban elnyerték a mintegy 450 milliós támogatást. A második fordulóra ez év januárban nyújtották be a pályázatot. Az eredeti számok szerint nagyjából százmillió forint lett volna az önkormányzati saját erő. A végleges költségvetés alapján azonban már 133,8 millió forint önerőt kell biztosítania a városnak. További jelentős összeget igényel a beruházáshoz kapcsolódó Árpád utcai elektromos hálózat modernizálása.
Dr. Sümegi Zoltán polgármester a napirend tárgyalása során azt mondta: a jelentős költségnövekedés ellenére nagy lehetőséget jelent ez a fejlesztés, végre lesz olyan része a városnak, amely méltó a XXI. századhoz. A döntéshozatal előtt jelezte: az önerő megszavazása egyben a beruházás megvalósításával való egyetértést is jelenti. A testület egyhangúlag igennel voksolt.
Itt olvashatja kapcsolódó írásunkat, KATTINTSON!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. jól 2010. február 8. 18:21
A képviselőtestület jól döntött.
-
1. K J 2010. február 8. 14:43
Örülök, hogy megszépül a városközpont!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









