Junior Príma díjat kapott Őri Csilla karnagy
Mik ezek?
XKorábban dr. Barabás Orsolya a természettudományos kutatásban elért kimagasló teljesítményéért kapta meg az igen rangos elismerést. Most a szintén simontornyai származású Őri Csilla egy más területen, a zenében ért el olyan sikereket, melyet az igen rangos szakmai bírálóbizottság Junior Príma díjjal ismert el.
Őri Csilla karnagy középen (Fotó: Varga László)
Őri Csilla karnagy a fővárosi Marczibányi téri Kodály Iskola Leánykarával a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában érdemelte ki a nagyszerű elismerést. A leánykar évtizedek óta eredményes résztvevője a hazai és nemzetközi zenei versenyeknek, fesztiváloknak.
Őri Csilla zenei affinitása már korán kitűnt, zongorajátékával, kar és szóló énekével rendszeres szereplője volt az iskolai és egyéb társadalmi ünnepségeknek. Tehetségét bizonyára Édesapjától örökölte, aki kitűnően énekelt. A szorgalma, a kitartása mellett két olyan zenetanár, Dolovainé Gyarmati Erzsébet és Gombai József is kellett, akik segítették zenei pályáját, pallérozták tudását.
A Székesfehérvári Vasvári Pál gimnázium zenei tagozatán érettségizett, innen egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol 1985-ben diplomázott. Első és eddigi egyetlen munkahelyén a budapesti Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola, Gimnázium és Zeneiskolában végigjárta a ranglétrát, és 2009 óta az iskola igazgatója.
Őri Csilla elmondta életét a zenei nevelésre, oktatására tette fel, nagyon szerencsés, mert élete párja is szakmabeli, így „egy húron pendülnek”, jól megértik egymást. Nagyon büszke arra, hogy évente közel 300 vendég, sok külföldi zenetanár, zenész érkezik az intézménybe a nemzetközi hírű Kodály módszer tanulmányozására.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









