Képet kaptak a polgármesterek a folyamatról
Mik ezek?
XAlapkő letétel fontossággal bír az intézkedés, mely a kormány reményei szerint elejét veszi, hogy a jövőben működésből eredő adósságot halmozzanak fel az önkormányzatok.
Többek közt ezt a lényegi fordulatot is eredményezheti az új önkormányzati törvény, melynek elemeit dr. Bitay Márton ismertette. A belügyminisztérium főosztályvezetője elmondta, a kötelezően ellátandó feladatokhoz szükséges forrást a jövőben az állam biztosítja.
– Az már más kérdés, hogy az amúgy létező önkormányzati adósságmennyiséggel mit lehet kezdeni – folytatta dr. Bitay Márton. – Erről is komoly gondolkodás zajlik. A megyei önkormányzatok esetében az intézményekkel együtt az adósságokat is átvette az állam. Ez a helyzet tehát ilyen módon megoldódott.
Még véletlenül sem állítom, hogy ezt a megoldást alkalmazzuk valamennyi önkormányzat esetében. Azt gondolom, hogy a bankok, az érintett önkormányzatok és az állam együttes bevonása hozhatja meg az előrelépést.
A fórumon Tóth Ferenc kormánymegbízott (balról) is résztvett. Mellette Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, aki többször is felszólalt Fotó: Kiss Albert
Hozzátette, az újabb kiemelendő csomópontot a törvényességi felügyeleti modell bevezetése jelenti. Eddig ugyanis a törvényességi ellenőrzés jelentette a gyakorlatot. Az új modell azt jelenti: ha a törvény előír valamilyen kötelezettséget, és azt valaki nem teljesíti, akkor annak szankciója van.
– Az egy település, egy önkormányzat forma nálunk történetileg kialakult, ezt jónak is tartjuk – mondta dr. Bitay Márton. – Viszont változtatunk a szabályozási rendszeren. A forma megmarad, a feladatok tartalmukban átalakulnak. Az egyik ilyen legfontosabb átalakulás az lesz, hogy az államigazgatási feladatok átkerülnek az államhoz.
A lokalitásokat, a helyben kezelendő és helyben kezelhető tennivalókat természetesen nem szabad elvenni. De a központilag szabványosított feladatok esetében nincs szükség újabb lépcsők beiktatására, a kéztörést ugyanúgy kell kezelni Győrben, mint Pécsett vagy Nyíregyházán – tette hozzá a főosztályvezető.
A fórumon a járási rendszerrel kapcsolatos változásokról is szó esett. Többek közt arról, hogy a tervek szerint mintegy háromszáz kormányablak áll majd az ügyfelek rendelkezésére.
Erről és egyéb, a témával kapcsolatos hasznos információkról a Tolnai Népújság február 2-i, szerdai számában olvashat!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Jó irányba halad az önkormányzati rendszer átalakítása?
- 1. Igen, határozottan 14.29%
- 2. Igen, de finomítani kéne 21.43%
- 3. Nem, más út kellene 42.86%
- 4. Hagyni kellene a régit 21.43%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. rendőrbendőr 2012. február 3. 08:45
Szeretem,hogy egy cikkben minden benne van.
Mi a fityfene az a TÖOSZ?
Párt,vagy katolikus legényegylet?Varrószakkör vagy atomfizikusok klubja?És ezeknek van polgármesteri fóruma?Mi az a kormánymegbízotti státusz?mert őt minden rendezvényen látni lehet.Valami ispán?Vagy gondnok?Vagy talán még maga sem tudja? -
4. egy erdelyi 2012. február 2. 15:24
Taps. :)
-
3. inaktív 2012. február 2. 09:17
Ott is hideg van,kell a nagykabát.Valamivel fel kellett volna dobni a hangulatot.Pl. tapssal az legalább melegített volna.
-
2. cicamicakandur 2012. február 1. 20:27
(Udvari)emberek nagy kabát sál jó idő lehet egy ilyen fontos ülésen.Csak a keményebbek viselik a zakót.
-
1. egy erdelyi 2012. február 1. 16:41
A tekintetek nem sugározzák az optimizmust, meg érces mosolyok sincsenek a száj szögletében...meg a hangulat is igen fagyosnak látszik.
Igaz, a lampionok ezt ellensúlyozzák. :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









