Két napig lélegeztették szájból szájba vastüdő híján
Mik ezek?
X
Dr. Magda Tamás tüdőgyógyász főorvos hosszú időn át végzett, kiemelkedő szakmai és közéleti munkája elismeréseként kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét (Fotó: Tilinger Sándor)
Az orvos is csak egy ember. Tagja egy közösségnek, amelyben szerepet kell vállalnia. Ezt vallja dr. Magda Tamás tüdőgyógyász főorvos, akit ez a szellemiség végig kísért munkássága során. A háború idején gyermekeskedett Szigetváron. Az általános iskola befejezése után a pécsi Közgazdasági Technikumban tanult tovább. Érettségi után jelentkezett biológia szakra a szegedi egyetemre, de nem vették föl.
– Hogy továbbra is maradjon valami kapcsolatom az egészségüggyel, betegápolóként, majd műtősfiúként dolgoztam a pécsi I. Belgyógyászati Klinikán, ahogy akkor hívták, az Ángyán professzor klinikáján. Professzor Ángyán János, aki klinikát a harmincas évektől vezette, embersége, kötelességtudata hatására lettem biztos abban, hogy az orvosi pályát kell választanom. Talán a mai magyar egészségügynek is jót tenne, ha újra hosszú évekig, vagy évtizedekig ugyanaz a személy lenne egy-egy klinika, vagy osztály vezetője. A sűrű váltás ugyanis nem tesz jót senkinek, hiszen a gyógyítás egyik legfontosabb része az orvos és a beteg közötti kapcsolat – mondta.
Ennek érzékeltetésére hozzátette, még emlékszik, amikor az egyik fiatalembert mesterségesen kellett lélegeztetni körülbelül két napig, amíg a vastüdő, amely a rekeszizmok mozgatásával segít a légzésben, meg nem érkezett Budapestről. A klinika dolgozói egy listán voltak beosztva, ki, mikor vesz részt a lélegeztetésben, s ezen szerepelt Ángyán professzor is. Szerinte ma ezt ebben a beosztásban nagyon kevesen tennék meg. Az vallja, az ebben a légkörben végzett betegápolói munka egy nagyon jó felkészülés volt az egyetemi évekre.
A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1963-ban avatták orvos-doktorrá. A POTE I. Belgyógyászati Klinikáján, majd a Baranya megyei Tüdőgyógyintézetben dolgozott és szerzett tüdőgyógyász szakorvosi képesítést. 1970-ben a dombóvári Tüdőbeteg gondozó Intézet vezetője lett. Hozzá kötődik kiötlőként, szervezőként és koordinátorként az az 1970-es években elvégzett, a gerincferdülés gyakoriságával és genetikájával foglalkozó vizsgálatsorozat, ami ebben a témában Magyarországon máig a legszélesebb körű felmérés.
Tapasztalatairól hazai és nemzetközi konferenciákon számos alkalommal be is számolt. A magyar és külföldi szakirodalom azóta is gyakran megemlíti ezt a vizsgálatsorozatot. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét nemcsak ezzel érdemelte ki. Dr. Magda Tamás lakóhelyén rendszeresen szervezett tudományos üléseket kollégáinak. Egyik alapítója és hosszú időn keresztül vezetőségi tagja volt a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Epidemiológiai és Gondozási Szekciójának. 2000 és 2007 között Tolna megye pulmonológus szakfőorvosi tisztségét töltötte be.
Jelenleg Sásdon tüdőgyógyászként dolgozik és magánrendelése is van Dombóváron. Munkája mellett mindig szentelt időt arra, hogy a közösségi élet résztvevője legyen. Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején barátaival megalakította a Magyar Könnyűbúvár Egyesületet. A könnyűbúvárkodás azonban nem volt annyira könnyű akkoriban, mint manapság.
– Mi eleinte a bányában használatos oxigénpalackokkal merültünk, főként az Adriai tengeren, ami nem igazán volt biztonságos, de szerencsére baleset nélkül megúsztuk. Mindig is szerettem társaságba járni, beszélgetni az emberekkel. Talán ezt a betegeim is érezték. Egyikük egyszer olyan panasszal érkezett hozzám, ami nem az én szakterületem. Amikor megkérdeztem, miért, a hölgy azt mondta, nem szeret orvoshoz járni. Ez számomra elismerés volt, mert nem doktorként, hanem jó ismerősként fordult hozzám, mert megbízott bennem. Ez a legfontosabb a mi szakmánkban. A bizalom, és a kommunikáció. Hiszen én orvosként soha nem tudom meg mi a beteg baja, hacsak el nem mondja – húzta alá dr. Magda Tamás.
A közelmúltban megalakult a Hotel Dombóvár Asztaltársaság, amelyben a doktornak szintén szerepe van. Mint mondta, egyelőre csak az a céljuk, hogy leüljenek a mérnökök, pedagógusok, orvosok, és aki tenni akar a városért, és közösségért, s ötleteljenek, megbeszéljék, milyen lehetőségeik vannak erre.
Névjegy
Dr. Magda Tamás 1936. október 4-én született a Baranya megyei Szigetváron. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte diplomáját, orvos-doktorrá 1963-ban avatták. A dombóvári Tüdőbeteggondozó Intézetet 1970 és 2008 között vezette. Tulajdonosa a Vöröskeresztes Munkáért bronz, ezüst és arany fokozatú kitüntetésnek. 1978-ban Kiváló Munkáért-elismerésben részesült, 2000-ben kiérdemelte Dombóvár Város Elismerő Díszjelvényét, 2005-ben a Tolna Megye Önkormányzattól Bezerédj István-díjat vehetett át, egy évvel később a Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címet kapta meg lakóhelye képviselő-testületétől, majd két esztendővel ezelőtt a Magyar Tüdőgyógyász Társaságtól elnyerte a Schweiger Ottó Emlékérmet. Idén, a nemzeti ünnepen pedig megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Keressük 2010 legelbűvölőbb ifjú párját!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Bor Barna | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Éger László | Gellei Imre | Gulyás Róbert | Halmai Gáborné | Hirt Ferenc | Horváth István | Kovács József | Kozmann György | Mittler István | Módos Ernő | Potápi Árpád | Sümegi Zoltán | Szabó Loránd | Tamás Zsolt | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


